Történelmi környezet. A fesztiválnak idén is a gyalui várkastély parkja ad otthont
Fotó: Szentes Zágon
Tartalmas nappali programokkal, minden korosztályt megmozgató koncertekkel várják az érdeklődőket a pénteken kezdődő gyalui Várkert Fesztiválon.
2018. június 15., 10:292018. június 15., 10:29
2018. június 15., 11:412018. június 15., 11:41
Budapest Bár, Hobó, 100 Folk Celsius, Kaláka, Bohemian Betyars, Braindogs – csak pár név azok közül, akik fellépnek a péntektől vasárnapig tartó gyalui Várkert Fesztiválon.
A magyarországi zenekar filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoz fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.
Szombaton 18 órától a 100 Folk Celsius „forrósítja” a fesztiválhangulatot a Római teraszon, ahol olyan nagy klasszikusokat hallhatunk az együttestől, mint A nagy ho-ho-horgász vagy épp a Paff, a bűvös sárkány. A gyerekdalok zengő-bongó világából kilépve a Lassú vonatra ülhetnek fel a fesztiválozók – ezzel a címmel ad koncertet 19 órától a Rákóczi-színpadon a magyar blues koronázatlan királya, Földes Hobó László. Az Erdélyben először látható és hallható koncertjét Bob Dylan munkásságának szenteli: magyarul adja elő a rockzenész néhány dalát.
A fesztivál zárónapján kicsik és nagyok kedvencei, gyermekkorunk jól ismert alakjai lépnek színpadra, hogy megzenésített verseket és gyerekdalokat előadva egy igazi családi élményt nyújtsanak minden érdeklődőnek.
Vasárnap 17 órától a Kaláka együttes koncertjén a gyerekek nemcsak hallgatói, hanem résztvevői is lehetnek az előadásnak. A 3. Várkert Fesztivál koncertsorozatát igazi zenei csemege zárja: a Braindogs Tom Waits lehengerlő karizmáját és kitűnő dalait idézik meg az angol és osztrák mojo, valamint a sikolydzsessz legkiválóbb szellemi rokonai. A kultikus amerikai énekes dalait 20 órától adják elő a Rákóczi-színpadon.
A Méhes György-sátorban a gyermekek számára készülnek változatos játékokkal és foglalkozásokkal, a Lórántffy Zsuzsanna-sátor pedig a különböző tematikus és irodalmi beszélgetések otthona lesz. Varga Csaba nagyváradi hegymászó a Kancsendzönga-expedíciójáról tart beszámolót, Botházi Mária újságíró munkásságáról mesél, bemutatják Muszka Sándor Szégyen című kötetét, Magyar Attila, az Emese park vezetője pedig a hagyományőrzés titkaiba és a kísérleti régészkedés rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. Az Emese park hagyományőrzői továbbá arról gondoskodnak, hogy középkori hangulatot varázsoljanak a kastélyparkba, valamint kültéri kiállítást szerveznek Mátyás királyról.
A lovas programok helyszíne a Barcsay kert lesz, illetve a fesztivál keretében vasárnap Freedom Cross futóversenyt rendeznek.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Traditio Transylvanica Alapítvány által szervezett fesztivál egyik újdonsága lesz, hogy idén a gyalui Eldorado-kempingben – a fesztiválra szóló karszalag felmutatásával kedvezményesen – sátorhelyet lehet igényelni. Két főnek egy éjszakára így 45 lejbe kerül a sátorozás, ha pedig parkolóhelyre is szükség van, akkor 50 lejt kell fizetni. A kemping területén egyébként a tisztálkodási lehetőség is biztosított. Továbbá idén először és rendhagyó módon kizárólag magyar kézműves söröket és magyar borokat lehet majd vásárolni a rendezvényen – egyeseket a szokványos fesztiválárakon (6-7 lej).
A rendezvény idején különbuszok indulnak a kolozsvári Napoca szálló parkolójának Szamos felőli oldaláról (1918. December 1. sugárút), a távolsági buszok megállójából, illetve a gyalui polgármesteri hivatal előtti buszmegállóból. Egy utazás ára – 1 fő részére – 6 lejbe kerül, az 5 év alatti, ölben ülő gyerekek számára ingyenes. A menetrend és a fesztivál részletes programja a Várkertfesztivál.ro oldalon tekinthető meg.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!