Felhőtlen Szent György Napok

Évek óta nem volt ilyen éjszaka is pezsgő városnapok Sepsiszentgyörgyön, mint idén. A 22. Szent György Napok vásári hétvégéjén a felhőtlen meleg időjárás ráerősített a rendezvény fesztivál- és népünnepély-jellegére, a város védőszentjének Szent György lovagnak a tiszteletére rendezett kilencnapos sorozaton közel 300 kulturális, szórakoztató, gazdasági és sportrendezvény közül válogathattak a városlakók és vendégeik.

Bíró Blanka

2013. április 28., 18:122013. április 28., 18:12

2013. április 28., 18:532013. április 28., 18:53

A vásári hétvége idén is a hagyományos felvonulással kezdődött, a fellépők, kiállítók, kézművesek és a város elöljárói vonultak végig a belvárosi utcákon, a Szent György téri színpadra a szervezők szimbolikusan egy korsó borvizet és egy székely pityókás házikenyeret vittek, ezekre utalt vásárnyitó beszédében Antal Árpád. „A Szent György Napok lehetőség arra is, hogy az értékeinket újra felfedezzük és azokat másoknak, az idelátogató barátainknak bemutassuk” – mondta a polgármester, aki a borvizet, a székely házikenyeret, a hagyományokat, a kultúrát, a gazdag növény- és állatvilágot említette a város és a térség büszkeségei között.

Kiosztották a Pro Urbe-díjakat
Idéna sepsiszentgyörgyi városnapok keretében kiosztott a Pro Urbe-díjakat Baka Piroska óvónő, Zadurian Irma gyerekorvos, Szabó József repülőmodellező és sárkányrepülő-pilóta, valamint Petre Străchinaru művelődésszervező, politikus kapta. A román városi képviselők javasolták, hogy Gheorghe Zamfir nemzetközi hírű pánsípművésznek ítéljék oda a város tiszteletbeli polgára címet, melyet már öt éve nem kapott meg senki. A művész közvetlenül részt vett az elmúlt héten az 1. Sepsiszentgyörgyi Nemzetközi Pánsípfesztivál szervezésében. Antal Árpád polgármester visszautasította a javaslatot, arra hivatkozva, hogy számos világhírű személyiség vendégeskedik Sepsiszentgyörgyön, „tiszteletbeli polgár dömping” lenne, ha mindenkit megajándékoznának ezzel a címmel. Hangsúlyozta azonban, hogy rendkívül megtisztelőnek tartja Gheorghe Zamfir látogatását és segítségét.

Szintén pénteken nyílt meg a Miénk itt a tér – Testvérmegyék utcája, amely egyben hagyományos termék és turisztikai vásár is volt. A háromszéki önkormányzat által harmadik alkalommal megszervezett rendezvényen a székelyföldi jellegzetes termékeket valamint Kovászna megye testvérmegyéinek és Sepsiszentgyörgy testvérvárosainak turisztikai ajánlatait népszerűsíti. A kiállítók száma az elmúlt évhez képest megduplázódott, hiszen 29 idegenforgalmi kiállító mutatkozott be és 18 székely termelő kínálta portékáját.

A városnapok vásári jellegét leginkább a kézművesek és a népművészek határozták meg, több mint kétszázan rendezkedtek be a múzeum előtti útszakaszon és a múzeumkertben felállított standokon. Szintén a múzeumkertben működött a Borudvar, a szemlén 13 borászat képviseltette magát, az itt felállított Kultúrkert színpadon pedig napközben népzenei és a néptáncműsorokra került sor, míg esténként dzsessz, blues és világzene csendült fel. Erdély legnagyobb városünnepe a Gáll Lajos Futókör által szervezett Szent György napi futóversenyből nőtte ki magát, szombaton több mint négyszáz atléta állt rajthoz és teljesítette a három kilométeres távot a városnapoknál egy évvel idősebb versenyen.

Idén a Szent György napok meghatározó helyszínei voltak a wUnderPlatz, ahol nemcsak koncertek, bulik, hanem gyerekfoglalkozás, tüzes zsonglőrködés is várta az érdeklődőket, a Huhuu kultúrkocsma, ahol az irodalom, a zene, a játék és a kreativitás talált otthonra. A két belvárosi nagyszínpadon pedig három napig megállás nélkül dübörgött a zene, több produkció aratott fergeteges sikert, nyújtott egyedi koncertélményt, így Péterfy bori és a Love Band, a Kiscsillag, a Korai öröm, a Ladánybene 27 vagy Zséda, Charlie, Falusi Mariann és Haddaway fellépése. A Szent György Napok idén a tervek szerint az Edda Művek koncertjével és a hagyományos tűzijátékkal ér véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra