Mesterséges intelligencia. A Meta AI ingyenesen lesz elérhető az Instagramon is
Fotó: Orbán Orsolya
A következő héten debütál az EU-ban a Meta mesterséges intelligencia (AI/MI) chatbot szolgáltatása – jelentette be csütörtökön honlapján a Meta, a Facebook anyavállalata.
2025. március 20., 19:242025. március 20., 19:24
A mesterséges intelligenciára épülő chatbot a közlemény szerint 41 európai országban, köztük az Európai Unióban válik elérhetővé a felhasználók számára, kezdetben hat európai nyelven.
A szolgáltatás egy új kék kör ikon révén lesz megnyitható és használható – írja az MTI által idézett közlemény.
Alapjaiban forgatta fel a mesterséges intelligencia (MI) nagy cégeinek és beszállítóinak értékelését egy kínai startup megjelenése a piacon.
A Meta AI amúgy még 2023-ban indult el az Egyesült Államokban. Az Európai Unióban a tavalyi indítás az illetékes ír adatvédelmi hatóság kifogásain bukott meg. A hatóság kifogásolta, hogy
A Meta akkor azzal érvelt, hogy az uniós posztok felhasználásával az MI jobban felkészülne az európai viszonyokra.
Az automatizálás miatt a munkáltatók 41 százaléka tervezi a munkaerő csökkentését 2025 és 2030 között.
A mesterséges intelligencia (MI) eszközei rendkívül hasznosak lehetnek az oktatás különböző területein, azonban használatuk során fennállhat annak veszélye, hogy akadályozzák a valódi tanulást – derül ki egy tanulmányból.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!