Erdélyi kultúra a kolozsvári mozivásznon

Színes programokon, filmvetítéseken, valamint szakmai beszélgetéseken vehetnek részt a Kulturális Ifjúsági Filmnapra látogatók. A rendezvényt első alkalommal, a kincses városbeli Dacia moziban szervezik szombaton.

Bede Laura

2017. június 23., 10:132017. június 23., 10:13

Filmekkel, műhelyfoglalkozásokkal és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket szombaton: a Monostor negyedben található Dacia mozi 10 órakor nyitja meg kapuit a Kolozsváron első alkalommal rendezendő Kulturális Ifjúsági Filmnap közönsége előtt.

A Te világod a mozivásznon mottójú eseményt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) rendezi. „A filmnap alapvető célja, hogy olyan fórumot biztosítson a fiatal filmes szakembereknek, ahol egyrészt a nagyközönség előtt is bemutathatják munkáikat, másrészt neves rendezőktől, operatőröktől és egyéb szakemberektől kaphatnak építő javaslatokat technikájuk és tudásuk fejlesztésére. A pályázatban való részvétel a diákok szempontjából egyetlen feltételhez volt kötött:

Idézet
olyan munkát kellett leadni, amely valamilyen módon az erdélyi kultúrához kötődik”

– mondta el a Krónika megkeresésére Mák Arany, az EMKISZ szervező alelnöke.

Hozzátette, a jelentkezők filmjeinek bemutatásán túl a rendezvény célja az is, hogy a fiatal filmeseknek lehetőséget nyújtson olyan elismert szakemberekkel találkozni, akik széleskörű tapasztalataikkal segíthetik az új generáció szakmai fejlődését.

Az eseményen 10.30-tól Csibi László székelyudvarhelyi vágó, operatőr, rendező filmes tapasztalatairól, szakmai sikereiről és kudarcairól, valamint az oral history műfajáról beszél A filmkészítés árnyékában című műhelyfoglalkozás keretében. A képzésre előzetesen lehet jelentkezni a rendezvény Facebook-oldalán.

12 órától a korábban benevezett pályaműveket vetítik le,

megtekinthető lesz József László Emberi terek (Human Places) című filmje, Lajos Major A két fenyő című alkotása, Suba Martina Angyalka Táncírás című műve, valamint Roseti Bruno Dincolo de ziduri című filmje.

A vetítések 15 órától folytatódnak: Barabás Eszter – Kopjafa a házunk helyén; Prózsa Lilla Zsuzsanna, Lehel Kacsó, Robert Szilagyi, Csúcs Endre – Arigatou; Mihálydeák Krisztina – Ez engemet éltet című alkotásokkal.

korábban írtuk

Bözödújfalu, az elveszett paradicsom
Bözödújfalu, az elveszett paradicsom

A romániai falurombolás jelképévé vált Bözödújfaluról, egykori lakóiról készített dokumentumfilmet Barabás Eszter, aki tavaly végzett a Sapientián. A visszaemlékezéseken alapuló alkotásról a rendező beszélt a Krónikának.

A 17 órakor kezdődő műhelyfoglalkozáson a filmkészítésben szerzett több évtizedes tapasztalatiról beszél Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr. A szakember a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért vehette át idén a Janovics Jenő-díjat, amelyet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) adott át.

19 órától Zágoni Bálint A sárga csikó nyomában című dokumentumfilmjét tekintheti meg a közönség. A film arra vállalkozik, hogy filmtörténészek együttműködésével, valamint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismertesse a kolozsvári filmes műhely hatéves működését.

A levetített pályaművek közül a legjobbakat a közönség választja ki, a szavazók között tombolanyereményeket sorsolnak ki

a nap végén, köztük Vibe-fesztivál, Adrenalin Park- és ParaPark-belépőket. A rendezvény szervezői a legkisebbekre is gondoltak, a programok idején végig működni fog a KIF gyereksarok, ahol diafilmvetítéssel és kézműves tevékenységekkel várják a látogatókat. A Kulturális Ifjúsági Filmnap díjkiosztóval és tombolasorsolással zárul 21.30-kor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával