Cannes-i fesztiválozás közben elhinni, hogy nincs is világjárvány – Helyszíni beszámoló a filmvilág fellegvárából

Nemcsak filmes szakportálok, magazinok és a filmsztárok, valamint a celebek öltözékére összpontosító bulvárlapok foglalkoznak sokat a cannes-i filmfesztivállal, hanem szinte minden sajtóorgánum figyelme a jeles eseményre terelődik ebben az időszakban. Nem meglepő, hisz a franciaországi Cannes-ban 74. alkalommal megrendezett szemle másfél év világjárvány, egy év kimaradás után a sztárvilág egyik első igazi hús-vér eseménye: végre történik valami.

Mi sem hagytuk ki a július 6–17. között zajló rendezvényt, helyszíni beszámolóban meséljük el tapasztalatainkat.

A cannes-i fesztivál az előző években is eltért a legtöbb filmes rendezvénytől, hiszen a maga tíz napjával csak részben szól az Arany Pálmáról és a többi átadott díjról. A filmpremierek, a nemzetközi filmvásár szinte csak apropók a csillogásra a francia Riviéra legdrágább üdülőhelyén, a kaszinók, a luxusszállók, klubok, jachtok világában.

Ez az a hely, ahol a fesztiválpalotával szembeni üzletsoron található Chanel-üzlet kirakatában „lazán” feltüntetik a kiállított ruhák árát, mely húsz-harmincezer euró körül mozog.

Ha visszatekintünk a fesztivál történetére, a hagyományosan májusban megrendezett esemény a filmes világ nagyjai számára is a szórakozásról szól, Instagram-posztokból, paparazzik fotóiból tudjuk, hogy napközben jachtokon pezsgőzgetve, esténként bulisátrakban töltik az időt.

A hosszas bevezető után következhetne, hogy igen ám, de idén a járványhelyzet miatt Cannes sem az igazi. Ám a valóság nem ezt mutatja. Noha a héten ismét szigorítások bevezetését emlegette a francia kormány a koronavírus delta variánsának terjedése miatt, és azt, hogy az országban igencsak alacsony az oltakozási kedv, a fesztivál „él és virul”. Természetesen a rendezvényre érvényesek bizonyos szabályok: a vetítésekre csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be, illetve beltéren kötelező a maszk viselése,

ám ez vajmi kevés. A cannes-i fesztivál nem a mozitermekben zajlik, hanem ott lüktet a város minden zugában.

Ha a történet elején kezdem, érthetőbb lesz, hogy miért is aggódom a fesztivál következményei miatt annak ellenére, hogy leírhatatlanul jó a „visszakapott” szabadság.

Szerda este Marseille-be érkeztem, ahol csak az éjszakát töltöttem. A hostelben, ahol megszálltam – közös szobában hét idegennel – senki nem kérdezte, hogy oltott vagyok-e, vagy épp beteg. Éjszakába nyúlóan söröztem a szállás zsúfolt belső teraszán, ahol 40–50 ember iszogatott távolságtartás és maszk nélkül, közülük sokan a fesztiválra jöttek. Reggel már-már örültem, hogy a Cannes-ba tartó vonaton maszkot kell viselni, ám kilépve a vasútállomás előtti térre, újra a szálláshelyhez hasonló, világjárvány előtti életkép fogadott: tömve a teraszok, a kocsmák, a vendéglők. A buszmegállóban, az átjáró előtt mindenki „egymás hegyén-hátán”.

És ez csak a kezdet. A fesztiválpalota környékén az emberek „igazi”, rég nem látott tömegbe verődve várták, lesték a filmes világ sztárjait, ott zsúfolódtak, hogy legalább egy pillanatra megpillanthassák Marion Cotillard vagy Jodie Foster ruhájának szegélyét.

Tömeg, lökdösődés, idegen emberek érintése, lehelete az ember arcán – régen mindez természetesek volt, most kissé ijesztő.

Fél nap kellett, hogy „kilazítsak”, és talán a fesztivál szervezőivel együtt elhitessem magammal, hogy itt nincs járvány, ezt a forgatagot lehet, sőt kell élvezni. A szemle résztvevői – sztárok, filmesek, újságírók, a Három nap Cannes-ban pályázat nyertesei, illetve a fesztivál „barátai” ingyen végeztethetnek a helyszínen tesztet, aminek eredményét a bejáratoknál szigorúan ellenőrzik. Idén a belépés online, QR-kódos jegy felmutatásával történik, így végre kimaradt a cannes-i fesztiválra hírhedten jellemző, akár többórás sorba állás.

Amikor legutóbb három éve részt vettem a szemlén, épp csak kezdték használni az online jegyet, vaskos kinyomtatott programfüzetet, papíralapú térképet adtak a résztvevőknek, és a város számos üzletében nem lehetett bankkártyával fizetni.

A járvány szerencsére elhozta a digitalizációt, így előre igényelhetőek a jegyek, online térkép, programfüzetek vannak, és a sarki fagyizóban sem néznek értetlenül, ha kártyával akarok fizetni.

Első este két filmet néztem meg. Mindkét vetítésen voltak üres helyek – nem fenntartottak, hanem érdeklődés hiányában ki nem használtak. Pár éve ez elképzelhetetlen volt, de most nem lepődöm meg, mert ez a „Cannes” igenis „csak” arról szól, hogy végre történik valami. Természetesen van filmek iránt érdeklődő réteg, közönség (is), de az csak a fesztivál idején Cannes-be látogatók egy bizonyos százalékát jelenti.

A napokban több bulvárlap beszámolt arról, hogy idén a nagy sztárok is „egyszerűen” jelennek meg a francia Riviéra vörös szőnyegén: ősz hajjal vagy épp farmerban. Ez az „egyszerűsödés” jellemző az egész idei fesztiválra.

Ha eddig a cannes-i filmszemle lényege nem(csak) a díj, vásár, szakmai fogadtatás volt, hanem a megjelenés, csillogás, luxus, akkor idén még csak nem is ezek a fontosak, hanem hogy egyáltalán van „Cannes”. Hogy van mit nézni, van kit fotózni, van hol bulizni, egy kicsit el lehet hinni, hogy vége, hogy elmúlt a világjárvány.