A kutyanevek valamely jeles dátumhoz kötődnek
Fotó: Facebook/miszlik.ro
Ebnevek – A magyar irodalom házőrzői címmel 2024-es kutyakalendárium látott napvilágot. Az első, teljesen magyar nyelvű kutyanévnaptárt az érdeklődők e-mailen keresztül rendelhetik meg, vagy a december 16-án a kincses városban rendezendő Adventi Sokadalmon helyben is megvásárolhatják.
2023. december 10., 12:412023. december 10., 12:41
2023. december 11., 09:432023. december 11., 09:43
A Krónika érdeklődésére az ebnevek csapat elárulta, a kutyakalendárium ötletét 2022 szilveszterének éjjelén vetette fel Albert Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. „Viháncoltunk rajta, de egyből ráharaptunk (mint kutya a csontra). Mi magunk kutyások vagyunk, szélesebb baráti körünkben is elég sok az eb – egyértelmű volt, hogy négylábú családtagjaink (farokcsóválással jelezve) áhítoznak egy névnaptár után.
– fogalmazta meg az előzményeket közös válaszában Albert Csilla ötletgazda, Deák Katalin illusztrátor és Könczei Zsolt grafikus.
A csapat tagjai rámutattak, a szempontrendszer, amely alapján az ebnevek az adott napon szerepelnek, nem nevezhető tudományosnak, viszont volt egyfajta rendszer az elrendezésben. „Barátaink kutyáinak neve általában gazdáik születésnapjára esik. Kizárólag azért, hogy eggyel több ok legyen ünnepelni” – jegyezték meg viccesen.
Hozzátették, ezenfelül a többi nevet is próbálták valami jeles dátumhoz kötni: egy Chaplin nevű kutya például névadójának születésnapján, azaz április 16-án ünnepelheti magát, John Lennon például október 9-én született, a Lennon nevű ebek természetesen azon a napon táncolnak az Imagine-re. „ A Morcik meg november elsején ünnepelnek – ez találós kérdés, hogy miért. Románul beszélők előnyben! Karácsony éjszakáján természetesen a Dió, Csend és Toboz nevű házőrzőink tivornyáznak” – magyarázták a naptár létrehozói, akik közösen gyűjtötték össze, válogatták ki a neveket.
Az alkotók olyan írókat, költőket kerestek, akikről tudták, hogy kutyások
Fotó: Facebook/miszlik.ro
Arra a kérdésünkre, hogy milyen szempont mentén válogatták ki az irodalmi személyiségeket, azt mondták, olyan írókat, költőket kerestek, akikről tudták, hogy kutyások. A kortárs szerzőket megkérték, mutassák be ebeiket, illetve kérjék meg a kutyáikat, hogy mutatkozzanak be ők maguk. A klasszikusok pedig általában írtak saját kutyáikról, így bemutatkozóik kapcsán ezekből az írásokból inspirálódtak.
Az A4-es, forgatható asztali naptárt az ebnevek@gmail.com e-mail címen lehet megrendelni, valamint december 16-án Kolozsváron, az Adventi Sokadalom keretében kézbe, „mancsba” vehető.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
A Sorbonne Egyetem, valamint az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) is gratulált Nicușor Dan államfőnek, aki Párizsban szerzett doktori fokozatot matematikából.
szóljon hozzá!