Bíróság elé kell állniuk a Led Zeppelin még élő tagjainak

Negyven év után bíróság elé kell állnia a Led Zeppelin brit rockegyüttes még élő három tagjának egy 1971-es felvételük miatt. 

Hírösszefoglaló

2015. május 03., 14:382015. május 03., 14:38

A rockzene történetének egyik legszebb lírai balladája a Led Zeppelin Stairway to Heaven (Lépcső a mennybe) című felvétele. A dal népszerűsége ma is töretlen – annak ellenére, hogy a zenekart évtizedek óta azzal vádolják, hogy a Spirit nevű banda 1969-es Taurus című felvételéről lopták el a gitártémát, és használták fel a Stairway to Heaven bevezető futamaként, a két dal ugyanis túlságosan is egybecseng.

A Spirit vezetője, Randy California szerint a dal lopás volt a Led Zeppelin részéről, amellyel dollármilliókat kerestek, soha nem köszönték meg, és fizetni sem akartak. Élete fájdalmas pontjának nevezte ezt az ügyet, és azt remélte, egyszer felébred a Led Zeppelin tagjaiban a lelkiismeret, de Randy California ezt már nem érhette meg: 1997-ben a tengerbe fulladt, miközben 12 éves fiát próbálta menteni.

A Led Zeppelin képtelenségnek nevezte, és visszautasította a vádakat. Eddig több sikertelen perrel próbálkoztak ellenük, az örökösök azonban most újabb támadást indítottak. Az Amerikai Egyesült Államokban nyújtottak be keresetet, hogy a dal szerzőjeként ismerjék el Randy Californiát, a Spirit alapítóját.

A Led Zeppelin ügyvédei az eljárás elutasítását kérték a bírótól – arra hivatkozva, hogy a még életben lévő három Zeppelin-tag brit állampolgár, nincs tulajdonuk a kereset benyújtásának helyszínén, Pennsylvania államban. A bíró azonban tárgyalást fog tartani.

A Led Zeppelinnek egyébként korábban már kellett fizetnie hasonló okokból a Whole Lotta Love miatt, amit az ítélet szerint koppintottak. Az együttest 1968-ban alapította Jimmy Page gitáros, Robert Plant énekes, John Paul Jones basszusgitáros és John Bonham dobos, aki 1980-ban hunyt el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén