Tévhit, hogy az igazán magyaros ételnek kötelezően paprikásnak kell lennie, hiszen csak 1770-ben jelent meg fűszerként a piros paprika Magyarországon, a ma jellegzetesnek számító fűszer a 19. században terjedt el – hangzott el többek közt a Magyar Konyha című folyóirat kolozsvári bemutatóján.
2013. december 15., 15:152013. december 15., 15:15
2013. december 15., 15:162013. december 15., 15:16
A Bulgakov irodalmi kávéházban megtartott rendezvényen Lévai Anikó, a lap szerkesztőbizottsági elnöke ismertette a folyóirat negyven évre visszatekintő rövid történetét, hangsúlyozva, hogy ma Magyarországon valamennyi sztárséf olvassa a Magyar Konyhát. Mint részletezte, a bemutatott recepteket szigorúan kipróbálják, valamennyi ételt elkészítik, mielőtt közzéteszik a receptjét. Hozzáfűzte, úgynevezett gasztronovellákat is közölnek – sőt gasztroturizmus rovatot is indítottak, ennek keretében a kolozsvári Bulgakov kávéházat és éttermet is bemutatták már olvasóiknak.
Terveik közt szerepel, hogy a Kárpát-medence más településeire is elutaznak bemutatni a helyi gasztrónomiai különlegességeket, valamint azokat az éttermeket, vendéglőket, ahová érdemes betérni. Lévai Anikó – aki Orbán Viktor miniszterelnök felesége – azt is elárulta, sütőtökből szereti a legtöbb ételt elkészíteni, kedvence a tökös-mákos rétes. Vinkó József, a lap főszerkesztője kifejtette, divat lett a gasztronómia, ez az oka annak, hogy a gasztronómiai folyóiratok többsége szinte ugyanazokat a recepteket közli. Hozzáfűzte, Magyarországon a Magyar Konyhát 16 ezer szakács olvassa.
Vinkó József arról is beszélt, hogy az ételeknek története van, példaként a barátfülét említette, amely tulajdonképpen töltött derelye. Egy 19. századi Freunds nevű budai sváb vendéglős nevéhez fűződik, aki Barátra magyarosította a nevét. Az egyik egyik alkalmazottját arra kérte, hogy az étlapon is tüntesse fel magyarul a „Freunds gefüllte Tasche\" nevű derelyét, az illető hely hiányában barátfülének keresztelte el az ételt. A főszerkesztő ugyanakkor újságírói kérdésre elmondta: egyelőre Erdélyben nem tudták megoldani a folyóirat terjesztését. „Írni művészet, eladni kunszt\" – viccelődött Vinkó József.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
szóljon hozzá!