Kétszázhuszonöt házkutatást tartottak kedden több megyében is a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) nyomozói, hogy felszámoljanak egy bűnszövetkezetet, amelynek 91 tagját azzal gyanúsítják, hogy 60 kilogrammnyi aranyékszert csempésztek át Törökországból.
2013. december 10., 16:442013. december 10., 16:44
A DIICOT közleménye szerint a bűnszövetkezet feje török állampolgár, egy szállítási cég vezetője. A bűnbanda ékszercsempészetet és illegális ékszerkereskedelmet folytatott az ország területén. Egy nappal korábban a DIICOT gyulafehérvári nyomozói 91 személy ellen indítottak eljárást. A DIICOT közleménye szerint a romániai bűnszervezet idén alakult Konstanca megyében, egy nemzetközi szállítási vállalatot működtető török állampolgár hozta létre: a cég autóival Törökorszából Romániába, de más országokba is szállítottak ékszereket.
A bűnszervezetet azért hozták létre, hogy egyes romániai és más európai országokbeli aranyékszer-kereskedők mentesüljenek a vámilletékek és a jövedéki adók befizetése alól, és feketén, az áfa és a nyereségadó kifizetésének kötelezettségét is megkerülve adhassák el üzleteikben az árut. A nyomozók szerint az ékszereket a török állampolgár cégének tulajdonát képező gépkocsikkal szállították, különféle megrendelésekre. Miután behozták az országba, külön helyiséget rendeztek be a törvénytelenül birtokolt áru elrejtésére, majd direkt az elrejtés céljából átalakított gépkocsikkal szállították romániai, bulgáriai, lengyelországi, ukrajnai, szerbiai, magyarországi, ausztriai, németországi, olaszországi és macedóniai ékszerüzletekbe.
A bűnbanda tagjai ugyanakkor leértékelt ékszereket is gyűjtöttek, és ezeket Törökországba szállították új ékszerekért cserébe, vagy pedig török ékszerészetek beolvasztották és újra felhasználták azokat. A bűnszervezet felszámolása nemcsak Romániában, hanem Szerbiában, Lengyelországban, Ukrajnában, Ausztriában, Olaszországban, Magyarországon és Németországban is zajlik. Eddig körülbelül 60 kilogrammnyi aranyékszert koboztak el a nyomozók, a legnagyobb adag 20 kilogrammos volt. A DIICOT Fehér megyei osztályán mintegy 100 személyt hallgattak ki.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
szóljon hozzá!