Fotó: Facebook/The War With Grandpa
Robert De Niro új vígjátéka, A nagyapa hadművelet váltotta az észak-amerikai hétvégi kasszasikerlistán Christopher Nolan Tenet című filmjét. A covid-éra mozis bevételei azonban továbbra is messze elmaradnak a járvány előtti szinttől.
2020. október 12., 12:492020. október 12., 12:49
A nagyapa hadműveletben De Niro alakítja a nagyapát, aki háborút indít unokája ellen, mert az nem akarja átadni neki a szobáját. A filmet eredetileg 2018-ban akarta bemutatni a gyártó The Weinstein Company, de a produkciós vállalatot irányító Harvey Weinstein közben szexuális bűncselekmények miatt börtönbe került, és a film fogalmazását elhalasztották. Most a 101 Studios forgalmazásában került a mozikba. Az új stúdiót David Glasser, a Weinstein Co. korábbi igazgatója vezeti – írta a Variety.com.
A Nolan rendezésében készült sci-fit azonban, amelyet már hat hete játszanak a mozik, sikerült megelőznie, ugyanis a Warner Bros. produkció péntektől vasárnapig 2,1 millió dollárt keresett. A film teljes eddigi észak-amerikai bevétele ezzel elérte a 48,3 millió dollárt, globális jegyeladásai pedig meghaladták a 323 millió dollárt.
A Disney egy 1993-as filmjét is újra a mozikba küldte a hétvégén; a Hókusz pókusz című vígjáték, amelyben Bette Midler, Sarah Jessica Parker és Kathy Najimy játszott boszorkányokat, annak idején nagy kasszasiker lett, most pedig 1,2 millió dollárt hozott.
Az új mutánsok 685 ezer dolláros jegyeladással 22 millió dollárra növelte észak-amerikai bevételét.
Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.
A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.
Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.
Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.
Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.
Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.
Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.
Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.
Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.
szóljon hozzá!