1848-as témájú filmeket nézhetünk ingyen az ünnepen a Filmarchívum jóvoltából

1848-as témájú filmeket nézhetünk ingyen az ünnepen a Filmarchívum jóvoltából

A 80 huszár szintén ingyen elérhető

Fotó: Archivregiidokmozija.blogspot.ro

A magyar filmtörténet négy kiemelkedő jelentőségű, 1848-as témájú filmalkotásának szabadon hozzáférhetővé tételével ünnepli a forradalom és szabadságharc évfordulóját a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatósága működtette Filmarchívum.

Krónika

2018. március 15., 16:462018. március 15., 16:46

Csütörtöktől hétfőig a filmek felújított változatban érhetők el a Filmarchívum videomegosztó csatornáján – olvasható a HVG.hu portálon.

Sára Sándor 1978-ban készült 80 huszár című filmje a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század hiteles történetét dolgozza fel,

sokszoros fénytörésben ábrázolva a huszárok fordulatos hazaútját; melynek során meg kell küzdeniük a természettel, az ellenséges túlerővel, de saját illúzióikkal is. A mű főbb szerepeit Tordy Géza, Madaras József, Cserhalmi György, Dózsa László és Oszter Sándor alakították.

Lugossy László Berlinale Ezüst Medve-díjas filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984) a világosi fegyverletétel után játszódik, Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével.

A sok jelenetében sötét tónusú, gyertyákkal megvilágított film operatőre, Ragályi Elemér olyan bravúros teljesítményt nyújtott, ami Stanley Kubrick elismerését is kiváltotta.

Az Illyés Gyula filmregényéből 1953-ban készült Föltámadott a tenger az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása volt.

Nádasdy Kálmán és két rendezőtársa monumentális színes filmet forgattak, amelynek középpontjában az 1948-as forradalom és szabadságharc, illetve Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

Várkonyi Zoltán romantikus, festői történelmi filmje, A kőszívű ember fiai (1965) a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát.

Jókai Mór családregényének látványos adaptációja emberközelbe hozza a függetlenségért küzdő liberális magyar nemességet és polgárságot, hazafiságuk, bátorságuk mellett egyéni, emberi vonásaik is kirajzolódnak. A Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly és Tordy Géza főszereplésével forgatott kétrészes alkotás a hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmje volt.

A négy magyar filmklasszikus digitálisan felújított változatban nézhető meg március 19-ig a Filmarchívum videomegosztó csatornáján.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar