Unicum, a hungarikum

Kétféle ember létezik: aki már rendszeres Unicum-fogyasztó, illetve aki azzá válik. Mi tagadás, a legendás magyar gyomorkeserű gyárának múzeumában tett látogatás után hajlamosak is vagyunk hitelt adni a fenti megállapításnak. A környezet, a történelem és nem utolsósorban a szakszerű és empatikus tárlatvezetés utolsó mozzanata után már nem is annyira keserű az a gyomorkeserű, az új sztár, az aszaltszilvás változat pedig kifejezetten finomnak tűnik. És már-már várjuk a pillanatot, amikor mi is tagjaivá válunk az unicumivók unikális családájának.

2013. november 19., 18:442013. november 19., 18:44

2013. november 27., 13:292013. november 27., 13:29

A legenda talán mindenki számára ismerős: 1790-ben a császári udvar orvosa, dr. Zwack különleges gyógynövénylikőrrel kínálta az uralkodót, II. József pedig nem győzte dicsérni az itókát. Ekkor hangzott el a híres mondat is, amely az ital nevét is meghatározta: „Das ist ein Unicum!” (Ez unikum!). A több mint negyven, a világ különböző részeiről származó gyógy- és fűszernövényből gyártott italnak természetesen nem ártott a császári ajánlólevél, ám azóta az idők próbáját is többszörösen kiállta a keserűlikőr. Az 1840-ben alapított gyár több költözés után ma a Soroksári úton gyártja évi közel hárommillió liternyi termékét, a zászlóshajó Unicum pedig átvészelte a kommunizmus tulajdonoscsorbító és minőséghamisító merényletét is, s Zwack Péter 1988-as hazatérése után újra az évszázados minőségben uralja a piacot. Ugyan a társaság már nem hivatalos császári és királyi beszállító, de az Unicum változatlanul uralkodók és egyéb hírességek kedvenc itala, ahogyan arról számos fotó is árulkodnak. Ma mintegy harminc országban vannak jelen, s a rendíthetetlen népszerűségű klasszikus Unicum, illetve az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret hódító, a keserűn is édes Unicum Next mellett a legutóbbi sztár, az aszaltszilvás változat, az Unicum Szilva is egyre inkább beváltja a hozzá fűzött reményeket.

 

A titkos receptet mindig csak a család néhány tagja ismeri, ma a vállalat irányítását 2008-ban átvevő Zwack Sándor, az ugyancsak igazgatótanácsi tag testvére, Izabella, illetve Zwack Péter özvegye, Anne asszony. A dolog azonban sokkal összetettebb annál, minthogy egy megsárgult papiros vándorolna zsebből zsebbe évszázadok óta. Az utánozhatatlan ízt biztosító gyógy- és fűszernövény-kombináció egy része amúgy sem natúr formában érkezik a korlátozott hozzáférésű raktárba, hanem eleve keverékként, így aztán hiába a legaprólékosabb laboratóriumi elemzés is, a titokra még senkinek sem sikerült rájönnie. A titok amúgy is az ízben rejlik, amit az alapanyagokon túl a kétféle módszer, a lepárlás és a kioldás során nyert esszencia összekeverése és érlelése alakít.

A gyárat ma is belengi a tavaly nyáron elhunyt Zwack Péter szelleme. Személyi titkárnője büszkén vezet körbe a néhai tulajdonos ma tárgyalóként működő irodájában, a képekről egy család több évszázados története köszön vissza II. Józseftől, illetve a gyáralapító Zwack Józseftől Zwack Pedróig és Mátéig, a legfiatalabbakig. A túloldali iroda az Anne asszonyé, a két helyiség között lévő titkárságon pedig könnyen elképzeljük a harmincas évek tulajdonosait, a közvetlen beszélő viszonyt futballszimpátia okokból mellőző Zwack Jánost, amint kiszól az ott ülő ügyvédjének: kérem, közölje Bélával, hogy jó reggelt.

A 2500 négyzetméteres gyártelep fölött pedig a jövőbe vetett változatlan optimizmussal mosolyog az ismert Unicum-reklámfigura, a Vizesember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján