Túlmerészkedni a szöveg határain

– Nyugdíjazása előtt a genovai egyetemen tanított összehasonlító irodalomtudományt. Hogyan került Olaszországba?
– Eredetileg filozófia szakot végeztem Budapesten. Elvesztettem az állásomat, és régi oroszból fordítottam könyveket magyarra. Az 1956-os forradalom előtt a katolikusok szerveztek egy úgynevezett katakombaegyetemet, amelyre azok jártak, akiket származásuk miatt nem vettek föl az egyetemre. Ott tanítottam, Pomogáts Béla is egyik magántanítványom volt például, ő is „lakásra járt” filozófiát tanulni. ’56-ban Ausztrián keresztül jutottunk el Olaszországba a feleségemmel. Olaszul akkor már elég jól tudtam, mert 1943-ban egy éven át a firenzei egyetem ösztöndíjasa voltam. Abba az országba mentem, amelynek nyelvét a legjobban ismertem. Kezdetben magyar irodalmat és nyelvet tanítottam, két év múlva pedig filozófiát, annak is az akkor kevésbé ismert és járható területét, a tudomány filozófiáját. Később matematikai logikát tanítottam, mert a budapesti egyetemen több matematikakurzuson is részt vettem. Ezt a három tárgyat én vezettem be a genovai egyetemen. Negyven éven át tanítottam az intézményben, körülbelül tízévenként újabb tantárgyat vezettem be, mert nem volt erre alkalmas tanár. Az utolsó tíz évben csatlakozott az előbb említett három tárgyhoz az öszszehasonlító irodalomtudomány vagy komparatisztika, amelynek előfeltétele volt tíz nyelv – aktív vagy passzív – ismerete, az olaszok között pedig nem akadt tíz nyelven beszélő tanár.
– Könyveit, tanulmányait elsősorban nem magyar nyelven publikálta...
– Az emigráció elején azt hittem, hogy főként az elmaradott magyar irodalom- és filozófiatudománynak kellene anyanyelvű anyagot juttatnom. Így először magyarul írtam külföldön. De hamarosan kiderült, hogy a munkáim azonnal „zárolt áruvá” válnak, nem adják ki őket Budapesten. Így elvetettem a gondolatot, és csakis idegen nyelven írtam. Később a munkáimat lefordították magyarra, legutóbb a Helikon kiadásában jelent meg egy tanulmányom; Giambattista Vicóról, az első olasz történetfilozófusról gyűjtöttek össze tanulmányokat, és egy angol nyelvű könyvemből fordítottak le egy részletet a kötetbe. Elsősorban angolul kell írnom, mert az angol a világnyelv, aztán franciául, németül, olaszul és legutolsósorban magyarul.
– James Joyce Ulysses és Finnegans Wake (Finnegan ébredése) című műveinek magyar vonatkozásairól is tartott előadást Kolozsváron. Mikor kezdett foglalkozni a két Joyce-regény magyar forrásainak kutatásával?
– A hatvanas évek elején Triesztben járva fedeztem fel Joyce magyar vonatkozásait. Joyce hosszú ideig élt Triesztben, ott írta az Ulyssest, és rengeteg nyelvvel foglalkozott, így a magyarral is. Körülbelül négyszáz magyar szót találhatunk Joyce műveiben, az Ulyssesben pedig mondatokat is. A Finnegans Wake-ben Joyce a magyar és a finnugor nyelvek mintájára egy sajátos álomnyelvet teremt, az agglutináló nyelvek szabályai szerint. Triesztben a hatvanas évek elején kezembe került az a napilap, amelynek magyar származású szerkesztője volt, és ahol Joyce is közölt írásokat. Itt jelent meg először Az ember tragédiája olaszul: két fiumei magyar tanár készítette a fordítást a huszadik század elején. Ekkor fedeztem fel, hogy Joyce Giambattista Vico ciklikus történelem- és kultúrfilozófiája mellett egy másik, szorosabb irodalmi előképet is felhasznált: Madách műve a Finnegans Wake egyik ihletője. Akkoriban jelent meg egy tanulmányom Joyce regényeinek bizánci és magyar forrásairól egy emigráns lapban, a párizsi Irodalmi Újságban.
– Az ember tragédiája – ami ön szerint Joyce Finnegans Wake-jének egyik ihletője – Giambattista Vico történetfilozófiájából táplálkozik?
– Madách az örökös visszatérést spirálmenetben, emelkedően láttatja, ahogyan Vico: az első három szín, a második három és a harmadik három szín visszatér: az istenek kora, a hősök kora, az emberek kora – és ez degenerálódik az ész barbárságának korává. Aztán megint kezdődik elölről minden az istenek korával. Madách ezt nem közvetlenül Vico olvasása nyomán merítette, mert nem tudott olaszul – bár kezdett tanulni – , hanem a francia Jules Michelet híres könyvéből. A francia történész tíz kiadást megért könyve 1840-ben jelent meg Brüsszelben, Vico úr művei címmel. Ebből a műből merített ihletet Madách a Tragédiához.
– Amikor Ádám fölébred, ott találja magát ismét a történelem elején, és minden kezdődik újra. A Finnegans Wake-ben is megtalálható az álom, az ébredés, a történelem körforgásának motívuma.
– A Finnegans Wake utolsó mondatai megegyeznek az első mondatokkal. Mivel többértelmű, többrétegű nyelven íródott a szöveg, egy másik, emelkedettebb fokon ismétlődik benne minden. A regény hőseit, az ír Ádámot és Évát kiűzik földi paradicsomukból, elalszanak, és végigálmodják az emberiség történelmét: álmuk ciklikus álom. Először az istenek korát álmodják, amely a hegy és a folyó képével kezdődik. A hegy és a folyó férfi- és nőszimbólum: a „domb” és „folyó” szavak magyarul szerepelnek a regényben. Azután következik az ír Ádám és Éva gyermekeinek, két fiúnak és egy lánynak a története: ez már a hősök kora. Végül az emberek kora jön, a dubliniak története. Amikor közeledik a reggel, a fölébredés, akkor már indogermán ősszavakat találunk a szövegben, az utolsó mondat pedig ugyanaz, mint a regény első mondata. A történelem tehát körforgás, de emelkedő irányú, spirálmenetben.
– Többszörös összefüggés mutatható ki tehát Vico történetfilozófiája, Madách főműve és a Joyce-regény között?
– A Finnegans Wake szövegében található magyar szavak, a játékosan elferdített magyar szójátékok a regény magyar vonatkozásainak, „átjátszásainak” csak egyik rétegét alkotják. Az angolok sokáig azt hitték a magyar gyökerű szavakról, hogy azok eszkimó szavak. A magyar szavakon kívül azonban Madách főművének gondolatisága is benne rejlik Joyce sokféleképpen értelmezhető regényében. A Finnegans Wake értelmezői arra jutottak, hogy valószínűleg Giambattista Vico történetfilozófiája szolgáltatta az alapot Joyce regényéhez. Igen ám, de Vico gondolatai a regényben át vannak szűrve Madách Tragédiáján.
– Ön szerint az összehasonlító irodalomtudománnyal foglalkozónak egy művet minden oldaláról, a lehető legtöbb vonatkozásban meg kell vizsgálnia, és túl kell merészkednie a szöveg határain?
– A komparatisztikában át kell nyúlni a szomszédos művészeti ágakhoz, a festészethez, szobrászathoz, építészethez, de még a tudomány területére is be kell lépni. Magyarországon a filozófiában például megrekedtek a hermeneutikánál, a szövegértelmezésnél: nem művelik olyan energiával és szenvedéllyel, ahogy szükséges, hanem csakis zárt körben, egyetlen szóból kicsikarható „területen”. Ennek Heidegger az okozója, mert nem ismerte a természettudományokat, nem ismerte a matematikát, és megelégedett azzal, hogy írott szövegekből próbáljon következtetni. Írott, és csakis írott alapon pedig – a fizika, a matematika modern vívmányai nélkül – csupán szűk körű értelmezések születhetnek. Tágabb értelmezéshez interdiszciplináris ismeretek szükségesek. Az összehasonlító irodalomtudomány is interdiszciplináris munkát követel, ugyanígy a filozófia is. Hegel például kiagyalta, hogy csak négy bolygója lehet a napnak. S mikor fölfedezték az ötödiket, akkor azt mondta, hogy „annál rosszabb a tényeknek”. Logikailag vezette le, hogy csak négy bolygó létezhet. Nem lehet úgy filozófiát művelni, hogy eltekintünk a tényektől.
– Új, szokatlan összefüggéseket fedezett fel irodalmi művek között...
– A filozófiában és az összehasonlító irodalomtudományban is olyan dolgokkal szerettem és szeretek foglalkozni, amelyek révén újat tudok mondani. Újdonságot jelentettek Joyce műveinek magyar és bizánci összefüggései, a Jónás-téma a világirodalomban, a Vicóval, Dosztojevszkijjel kapcsolatos fölfedezéseim. Soha nem volt kedvem „lerágott csontokhoz”, mások által kidolgozott témák megismétléséhez. Sokan írnak vastag könyveket, és megelégszenek azzal, hogy nem mondanak semmi újat. A relativitás elmélete mindössze nyolcoldalas, mégis ezzel nyert Nobel-díjat Einstein. Mert újat tudott hozni.


Fáj Attila
Irodalomtörténész, filozófus, esztéta. 1922 március 30-án született Budapesten. 1947-ben végzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem filozófia szakán. 1956-ban emigrált Olaszországba. Az Árpád-aranyérem birtokosa. Többek közt Morus Tamás Erősítő párbeszéd balsors idején című műve, James Joyce Ulysses és Finnegans Wake (Finnegan ébredése) című regényei magyar és bizánci vonatkozásainak, valamint Madách Az ember tragédiája és Giambattista Vico történetfilozófiája közti kapcsolatoknak a kutatója. A genovai egyetem nyugalmazott professzora.