Romániai belpolitikai küzdelem

2017 februárjában az új román kormány a korrupció vádjával eljárás alatt lévők és letartóztatottak helyzetén igyekezett könnyíteni; a tervezett rendelet elleni tüntetések megosztották a társadalmat. A hagyományos társadalmi értékek és a nyugati típusú modernizáció hívei közötti mentalitásbeli különbség jelenik meg a román biztonságpolitika dilemmáiban is. A nemzetközi politika lényege térségünkben a biztonságpolitika és – azzal szoros összefüggésben – az energiapolitika. A politikai közgondolkodás, mentalitás, valamint a bel- és a biztonságpolitika folyamatai egymásra hatnak, és egyben egymásra tükröződnek is. Ennek az összetett folyamatnak a lényegét keresem elemzésemben.

A politikai közgondolkodás folyamatai

Februárban Románia-szerte tömegtüntetéseken tiltakoztak az emberek az újonnan megválasztott, Sorin Grindeanu vezette balliberális kormány azon igyekezete ellen, hogy amnesztiával és közkegyelemmel szabadlábra helyezze a korrupció miatt fogvatartottakat. Az utcákra vonulók amiatt is elégedetlenségüknek adtak hangot, hogy a kormány könnyítette az állami és önkormányzati intézmények ellenőrizetlen pénzköltését. Mindez azt jelzi, hogy Romániában egy pszichokulturális vonal mentén kettészakadt a társadalom. Egyik csoport sem jobb vagy rosszabb önmagában, mint a másik, inkább arról beszélhetünk, hogy a jövő nemzetközi rendjében valamelyik funkcionálisabb lehet.

Nyugaton két alapvető társadalmi érték alakítja a politikát. A hatalom decentralizálása: a demokrácia intézményei ellenőrzik egymást (checks and ballances), senki sem monopolizálja a hatalmat. Illetve a szabadságjogok: általuk az autonóm személy szabad társulással, közös értékek alapján hoz létre csoportokat. A demokrácia gyakorlása e szervezeteken keresztül történik (véleménynyilvánítás, átláthatóság). Bár Románia a nyugati szövetségi rendszerek tagja, társadalmát a nyugatitól eltérő alapelvek alakítják. A hagyományos társadalom igyekszik a hatalmat koncentrálni, egy karizmatikus, tekintélyelvű vezetőt helyezve előtérbe. Geert Hofstede holland társadalomkutató egy 1-től 100-ig terjedő skálán (a teljesen decentralizálótól a minden téren centralizálóig) osztályozta az államokat. Értékelése szerint 90 pontjával Románia közel áll a centralizált társadalom modelljéhez. Ezen utóbbi mentalitású országok a kollektivizmus egyénfelfogását vallják: az emberek nem értékek alapján kötnek szövetséget és alkotnak csoportokat, hanem az ismeretség, rokonság mentén. Az így létrejött csoportok a kívülállókat veszélyként fogják fel. Az is igaz, hogy e csoportok gyakran etikusabbak, biztonságosabbak a tagok számára, mint a decentralizáltan működők. A román hagyományos, centralizáló társadalmi mentalitás bizalmatlan a csoporton kívüliekkel, így a magyarokkal is. Feltörőben van viszont Romániában egy fiatal, városi, magasabban képzett társadalmi réteg, amely nyitott a nyugati decentralizált modell iránt.

Közvélemény-kutatások szerint a romániai baloldalt inkább a vidéki, idősebb, alacsonyabban képzett társadalmi réteg támogatja, míg a jobboldalt főleg a társadalom fiatal, városi, a decentralizálást támogató része. Az utóbbiak passzívabbak a választások során, de aktívabbak a társadalmi megmozdulások terén, így a tüntetések alkalmával. Várható, hogy idővel e nyugatosabb társadalmi csoportok befolyása növekedni fog. A román középosztály fele diplomás, világlátott fiatalokból áll, az ő szerepük lesz a döntő a jövőben. A mindenkinek jó politika tehát azt jelentené, hogy ezt az átmenetet hatékonyan menedzselje a kormányzat. Az elsőt, a centralizáló csoportot a jövő aggodalommal tölti el, úgy érzik, számos veszély leselkedik az országra; a decentralizáló csoport inkább úgy fogja fel a jövőt mint lehetőséget, és a magyarellenesség sincs beépítve a közgondolkodásukba.

A közgondolkodás megjelenése a politikában

Jelenleg a román társadalomban mind a két említett réteg hozzávetőleg fele-fele arányban van jelen. A kormány nagy kihívása, hogy integrálni tudja a társadalom e két felét. A Grindeanu-kormány első hetei ennek az ellenkezőjét mutatják, a korrupció miatt letartóztatottakat védő intézkedései továbbpolarizálták a társadalmat. A kormány mögött álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és annak elnöke, Liviu Dragnea mégis vállalja a konfrontációt, mert nem akarja megosztani a hatalmat sem a korrupció elleni küzdelmet vezető titkosszolgálattal, sem az erre hivatott ügyészséggel. Márpedig a felmérések is azt mutatják, hogy az állampolgárok többsége támogatja a polgári titkosszolgálat (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korrupció elleni fellépését. A közvélemény és a kormány között e téren fennálló véleménykülönbség sajátos helyzetbe hozza az államfői hivatalt és az általa felügyelt Nemzetbiztonsági Tanácsot (CSAT). A CSAT-tag SRI így lehet a politikai küzdelem középpontjában, és emiatt is érvényesülhet erőteljesen az ország politikájában a polgári titkosszolgálatnak a biztonsági témák kapcsán kialakított álláspontja.

A polgári titkosszolgálat és a korrupcióellenes ügyészség együttműködése komoly problémákat is felvet: a vádlottak vallomását ugyanis gyakran kérdéses eszközökkel érik el (pl. rokonok, üzletfelek megzsarolásával). A helyzet megértéhez fontos az előzmények ismerete. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy a két intézmény vezetőit az elmúlt évtized jobboldali államfői nevezték ki. A SRI biztosítja az információt a DNA számára – az utóbbi években több mint 2500 esetben indult eljárás korrupciós ügyekben politikusok, vezető üzletemberek ellen. A román eliten belül összefonódik a politika, az üzlet, a titkosszolgálat – gyakran egyetlen személyben. Ez rendkívül összetetté teszi a SRI–DNA és a politikum viszonyát. Bár a romániai korrupcióellenes küzdelmet az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is bátorította, az USA kormányzatához közel álló The Henry Jackson Society think tank (agytröszt – szerk. megj.) mostanában elhangzott vádjai szerint az gyakran politikailag motivált, és gyengíti a demokrácia intézményeit, mert csökken a lakosság bizalma mind a politikumban, mind a demokrácia intézményeiben. Ez is oka lehetett a 2016. december 11-ei választásokon az alacsony szavazói részvételnek.

Az amerikai és a román vezetőknek az is feltűnt, hogy Oroszország aktív információs hadviselést folytat Romániában, mintegy kihasználva a korrupció elleni küzdelem során létrejött zűrzavart, elégedetlenséget. Az igazi nyertes hosszú távon Kína lehet, mert a tisztázatlan viszonyok miatt könnyebben juthat pozíciókhoz a térségben. A román és az amerikai média is kiemelten foglalkozott azzal, hogy kínai vállalatok bővítik a romániai atomerőművet. Márpedig ez a tény is elgondolkoztatja a nyugati szövetségeseket.

A SRI–DNA-párost támogató államfői hivatal és a kormányzat közötti politikai feszültséget nem magyarázza meg teljes mértékben a korrupció elleni, amúgy is ellentmondásos küzdelem. Közelebb kerülünk a politikai helyzet megértéséhez, ha a centralizáló, illetve decentralizáló társadalmi csoportok ellentétét tesszük meg a politika alapmozgatójának. A PSD a centralizálás mellett állt ki az első megnyilvánulásai során – egészen addig, amíg nem kezdte figyelembe venni az utcai tüntetéseket. Az amnesztiára vonatkozó kormányrendelet eltörlése után viszont most beindulhat a politikai kompromisszumkeresés, ami a közéletet ismét a parlamentbe viszi a közterekről. A romániai belpolitikai válság azonban hosszú távon meg fog maradni, mert a fő feszültséget a kormány nem menedzseli, még mindig inkább megosztó üzenetei vannak. Továbbra is ellenséget keres az ellenzéki média, a környező államok, az egyház, a titkosszolgálat soraiban – vagyis megosztja a társadalmat. Ez a hatalmi technika orvosolja ugyan a szavazók jó részének a félelmeit, de az alapvető probléma megoldását (a két társadalmi mentalitás kompromisszumát) nem fogja elérni, csak elodázza azt.

Kérdéses tehát, hogy a Grindeanu-kormány tud-e olyan politikát felmutatni, amely bevonja az egész társadalmat – vagyis képes-e lehetőséget láttatni a jövőben. Márpedig a kormányprogram rendkívül ambiciózus: Romániát a négyéves kormányzati ciklus végére az átlagosan fejlett EU-tagállamok sorába szeretné emelni. E cél érdekében főként azt szeretné elérni, hogy a fejlett technológiájú romániai iparágakba minél több külföldi cég fektessen be, amelyek aztán az átképzett román munkaerőt nagy számban alkalmaznák. Ehhez oktatási és vállalkozástámogató törvények kellenek, továbbá egy olyan adminisztrációs reformra is szükség van, amely révén a jelenlegi fejlesztési régiók (eurorégiók) adminisztratív felelősséget is kapnak, mert csak így lehet az uniós finanszírozást felhasználni. Mindez a romániai magyar érdekeknek is megfelel, így tovább erősítheti a két állam kapcsolatait.

A kormánynak tehát a saját szavazóbázisán átlépve nyitnia kellene a fiatalabb, városi, nyugatosabb csoportok felé is. A társadalmi összefogásra jó indokot teremthetne az 1918-as nagy egyesülés centenáriuma – de az ünnepet a centralizáló, tekintélyelvű, nacionalista mentalitás alapján szervezik (pl. a díszvendég, Ferenc pápa látogatásának nincs romániai katolikus, azaz magyar vonatkozása).
A kormányzatnak így továbbra is gyenge marad a nyugati társadalomtípus felé történő átmenet menedzselésére való képessége. Fel kell tenni tehát a kérdést: mi is Románia kulturális modellje, jövőképe? A választ a most zajló belpolitikai és biztonsági események alakítják.

Biztonság- és energiapolitikai összefüggések

Nem teszik könnyebbé az iménti kérdések megválaszolását Románia biztonsági-energiaügyi kihívásai sem. A román biztonságpolitika (és annak részeként az energiapolitika) a fent leírt társadalmi közgondolkodást, a mentalitásban tapasztalható szkizmát tükrözi. Románia a nyugati biztonsági rendszer lelkes tagja volt az elmúlt években, és a bukaresti vezetés politikai, nemzetpolitikai és gazdasági hozadékot vár a regionális biztonsági tevékenységétől. Magyarán: a hatalmi elitben lévő centralizáló-nacionalista erők regionális hatalmi pozíciót akarnak nemzetpolitikai (Moldova megszerzése) és gazdasági (energiaelosztási csomóponti [hub] szerep) előnyökké konvertálni. Ezt a biztonságpolitikát erősítik a polgári titkosszolgálat, a SRI éves jelentései, amelyekben a fő fenyegetést a terrorizmus, a korrupció, az orosz destabilizálási kísérletek és a Budapest által támogatott etnikai szeparatizmus jelentik. Fontos fejlemény, hogy – a társadalom és a politika megosztottságát tükrözve – megjelent egy alternatív biztonságpolitika is, amely a nyugati típusú, decentralizáló reformtörekvések előretörését jelzi. A bukaresti államelnöki hivatal által készített 2015–2019-es biztonsági stratégiában kiemelten szerepelnek a nem konvencionális kihívások is: a jogállamiság védelme, az energiabiztonság, a környezetvédelem, a kivándorlás csökkentése, illetve a társadalmi problémák (elöregedés, rossz egészségügy) orvoslása.

A két, felfogásában részben különböző biztonsági koncepció sorsát az aktuális biztonsági környezet alakítja. A kelet-ukrajnai konfliktus 2017 elején újból fellángolt, miközben a Fekete-tengeren – román vezetéssel – az elmúlt évtizedek legnagyobb NATO-hadgyakorlata (Sea Shield) zajlik, mintegy háromezer résztvevővel és a USS Porter nevű amerikai romboló jelenlétében. A hadihajó irányított rakétákkal van felszerelve, tehát alkalmas tenger alatti, felszíni, légi és szárazföldi támadásra/védekezésre is. Azaz e hadgyakorlat már komolyabb tényezője a régió biztonságpolitikai fejleményeinek. E térségbeli kihívások pedig még inkább növelhetik a romániai belpolitikai válságot. Véleményem szerint ennek viszont az lesz az eredménye, hogy a román belpolitika geopolitikai fontossága jelentősen megnő, áttételesen pedig erősödhet a román–magyar kapcsolatok geopolitikai jelentősége is. A tengeri gyakorlattal egy időben egy amerikai motorizált páncélos dandár – Magyarországon át – szintén a román tengermellékre érkezett egy hadgyakorlatra. Elmondható tehát, hogy a romániai belpolitikai válsággal egyszerre, de azzal nem szoros összefüggésben, a Fekete-tenger térségének biztonsági helyzete is kiéleződött.

Érdemes a helyzet katona- és energiapolitikai előzményeit is felsorolni. Térségünk biztonságpolitikájának középpontjába egyre inkább az energiabiztonság kerül. Román szakértői elemzés szerint az Európai Bizottságnak (EB) a közös energiapolitika tervezéséhez készült, 2017. februárban megjelent State of the Energy Union című jelentése megkerüli a fő problémát, az Oroszországgal való viszony tisztázását, és ezzel gyakorlatilag a Gazpromnak kedvez. A dokumentum szerint az EB az energiabiztonság növelésére törekszik: interkonnektorok és LNG-terminálok építésére, az Európát a Kaszpi-tengerrel összekötő déli gázfolyosó létrehozására, alternatív forrású energiatermelésre. Az Északi Áramlat 2-t viszont nem említi a jelentés, pedig az orosz–német tervek szerint az 2019-re működővé válik.

Az EU a gázszükséglete 70 százalékát importálja; 30 százalékot a Gazprom révén – ez komoly politikai-gazdasági függést okoz a közép- és kelet-európai államok számára. Lengyelország és Ukrajna 2016 végén hivatalosan is kifogást emelt az EB-nél a Gazprom térnyerése miatt, és az Északi Áramlat 2 projekt leállítását javasolták. Előzőleg az EB engedélyezte, hogy az Északi Áramlat 1 – és a hozzá kapcsolódó Opal – vezetéken keresztül nagyobb mennyiségű gáz érkezzen Csehországba és Németországba. Már ez az intézkedés is szakítás a 2016 előtti uniós állásponttal, hiszen az EB 2012 óta monopóliumellenes határozattal korlátozta az orosz gázimportot. Lengyel, román és ukrán sajtóvélemények szerint Németország az orosz érdekek trójai falova, az Északi Áramlat 2 egyharmadának német cégek a tulajdonosai. A román tanulmány nem említi Magyarországot – ez azt jelzi, hogy az energiapolitikában nem tartozunk az „ellenséges táborhoz\".

Értékelésem szerint a romániai kormányzat – az egyes sajtótámadásokban elhangzottak dacára – nem EU-ellenes, hanem nehéz döntések előtt áll a biztonság- és energiapolitikája terén. Az említett aggodalmak ellenére Románia bővíteni szeretné az orosz energiaiparral való együttműködését, így a Lukoil növeli a termelőkapacitását Romániában. Az aggodalmakra Bukarest és Budapest szerint is egyre inkább a Fekete-tenger térsége ad okot, így a román kormányzat stratégiailag abban látja a fő biztonsági kihívásait. Bukarest biztonságpolitikájának központjában elsősorban a fekete-tengeri energiapolitika dilemmái állnak: orosz–török együttműködéssel épül a tervezett Déli Áramlathoz csatlakozó törökországi szakasz, és elkészült egy tenger alatti gázvezetékre vonatkozó terv, amelyben Bulgária is érdekelt lehet; az előzővel ellentétes az amerikai támogatású AGRI nevű projekt, amely azeri cseppfolyósított gázt (LNG) szállítana Georgiából hajón Konstancába.

A két energiaprojekt résztvevőinek az érdekei ellentétesek, ezért nem lehet velük kapcsolatban kompromisszum. Bukarest erőkivetítésének nemcsak az AGRI megvalósítása a célja, hanem a moldovai befolyásának az elősegítése is. Ennek megfelelően alakult az ország katonapolitikája is. Ugyanakkor nem látni, hogy az orosz költségvetésben lenne a Déli Áramlatra pénz elkülönítve, és az AGRI megépítése sem valószínű, mert az LNG-árak még túl magasak. Ez utóbbi viszont nem változtat a román biztonságpolitika kiteljesedésén. 2015-ben Bukarestben létrejött a NATO területi integrált parancsnoksága, amelyhez egy lengyel–amerikai–román vegyes dandárt rendeltek.

2016-ban működővé vált a Deveselu székhelyű Aegis rakétavédelmi rendszer, amit amerikaiak üzemeltetnek. Konstanca mellett egy amerikaiak által is használt katonai repülőtér és bázis fekszik. Tavaly februárban a román kormány egy állandó fekete-tengeri NATO-flotta felállítására tett javaslatot, de azt az érdekelt partnerek nem vállalták, és a 2016. júniusi NATO-csúcsértekezlet résztvevői sem támogatták. Helyette egy dandárméretben zajló, évenként ismétlődő tengerészeti NATO-hadgyakorlat-sorozat vette kezdetét román vezetéssel, bolgár állandó részvétellel. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok megnégyszerezte a kelet-európai katonai költségvetését, Románia pedig egy ambiciózus fegyverkezési programba kezdett.

Oroszország számos alkalommal tiltakozott e folyamat ellen, de a NATO hangsúlyozta annak védelmi szerepét, és hogy a rakétapajzs nem támadó jellegű. Ennek ellenére Moszkva 2016 májusában intézkedéseket foganatosított Románia ellen, így a krími katonai bázisokra telepített közepes hatótávolságú rakéták már Kelet-Romániát is elérhetik. Egy Romániát érintő fegyveres konfliktus kirobbanásának valószínűsége nagyon kevés, de a Kreml várhatón folytatja a Románia irányába történő nyomásgyakorlást – mint a jelek mutatják, információs hadviseléssel is.

Várható fejlemények

Rövid távon a román belpolitikai válság csillapodni fog; február közepére a politizálás az utcáról a parlamentbe tevődött át. A felek többsége a társadalmi béke elősegítésében érdekelt. A kormány el szeretne távolodni az elmúlt hetek hibáitól, az ellenzék rendezi a sorait, és új felállásban akar jelentkezni. Az államfői hivatal a korrupció elleni küzdelem folytatását és a reformok érvényesítését látja e belső békével biztosítottnak. A kormány idei költségvetésében bér- és nyugdíjemelés szerepel, a vidéki kormányklientúra pedig pluszforrásokhoz jut. Mindez szintén a társadalmi béke helyreállítását segíti. A jóléti intézkedéseknek a társadalmi megosztottság orvoslására való hatása viszont már bizonytalanabb, és nagymértékben a kormányprogram megvalósításától függ.
Középtávon az ukrajnai és fekete-tengeri biztonsági feszültségek csillapodása várható, amit a nagyhatalmak elkövetkező kapcsolatfelvételei segíthetnek elő. A biztonsági feszültségek okai nem szűnnek meg: a Kreml akadályozni szeretné a Nyugat régióbeli térnyerését. Az AGRI és a Déli Áramlat között nem lesz kompromisszum ugyan, de az sem valószínű, hogy megvalósulnak. A lehetséges térségbeli konfliktust kiváltó – előbb említett – jelenségek várhatólag nem fognak erősödni. Az orosz–nyugati ellentétek kapcsán nem várható, hogy azok egy élesebb konfliktusban törnének ki, inkább csak Kelet-Ukrajnára korlátozódnak. A nagyhatalmak viselkedése azt jelzi, hogy a geopolitikai küzdelem befolyásolására nem a fegyveres konfliktus, hanem az áttételesebb, nem konvencionális eszközök a leghatékonyabbak. Ilyen a politikai nyomásgyakorlás és az információs hadviselés.

A román társadalmi, belpolitikai, biztonsági fejlemények inkább a reformok folytatását, a nyugati értékrend átvételét szolgáló irányba hatnak. Ugyanakkor ez a folyamat ellentmondásos marad: a Grindeanu-kormány és Liviu Dragnea PSD-elnök nacionalista, hatalomkoncentráló eszközökkel akar decentralizálást, nyugati nyitást megvalósítani. A román média szerint az új román kormány ki szeretné terjeszteni a befolyását a hatalmi ágazatokra, illetve a médiára is. A centralizáló törekvéseket segíti az ellenségkeresés: a februári tüntetések mögött a „térségbeli ellenséges kormányok\", az államfői hivatal (és egyben a SRI), a multinacionális vállalatok és okkult társaságok titkos összeesküvését látja a kormányzat. Az „összeesküvők\" listája azt sugallja, hogy változóban a román nacionalizmus: már globalista, sőt ezoterikus ellenfeleket lát. A régi és az új közötti átmenet tehát előbb a régi átalakulásával jár.

Hosszú távon Románia a reformokon túlmenően úgy kezelheti a társadalmi, gazdasági, biztonsági kihívásait, ha szorosabbra fűzi a kapcsolatait a térségével. Közép-Európa és az euróövezet fontossága növekszik a román export számára, a katonapolitikában pedig a feladatmegosztás lehet a hatékonyság erősítője. Az ambiciózus román hadseregfejlesztés és fegyverkezés hamarosan akadályokba fog ütközni. Nemcsak a költségvetési kényszerről van itt szó, hanem például arról, hogy a fegyverzetbeszerzés is korrupcióval árnyékolt (pl. a vásárolandó négy hadihajó holland szállítója ellen máris eljárás zajlik kenőpénz adása miatt). A biztonsági kihívások felfogása is változni fog, ami szintén a regionális összefogás szükségét erősíti.

A magyar–román kétoldalú kapcsolatok javulásának tehát jó esélyei vannak. Románia a térségben jobban nyitna gazdaságilag együttműködőbb biztonságpolitika várható, továbbá hasonló érdekeink vannak az EU reformjában, az infrastruktúráink összekötésében, a környezetvédelemben. A bilaterális kapcsolataink alakulása viszont buktatókkal lesz teli, mivel a román politikai mentalitás forradalmi átalakuláson megy át ugyan, de középtávon megmarad a sajátos történelemfelfogás által táplált nacionalizmus. Ezt hangsúlyozza a Nagy-Románia létrejötte 2018-as centenáriumának tervezett megünneplése. Az első lépés a vezetők közötti bizalom létrehozása kellene hogy legyen; e téren jó jel a február végén Budapesten lezajlott magyar–román külügyminiszteri találkozó.

Barabás T. János

A szerző a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője