Megismertetni a közönséggel a modern zeneszerzők műveit

– Kötődik-e emléke valamilyen zeneszámhoz, ami gyerekként annyira tetszett, hogy ennek hatására megfogalmazza: az életét a zene fogja betölteni?

– Nem, nem emlékszem, csak arra, hogy mindig szerettem a zenét. Szüleim sokat emlegették, hogyha klasszikus zene szólt a rádióban, megálltam és hallgattam. De mondom, én ilyesmire konkrétan nem emlékszem, arra viszont igen, hogy a szüleim baráti köréhez tartozó bukaresti zenészek közül Bács Lajos vagy Csire József, esetleg épp mindkettő azzal az ötlettel állt elő, hogy tanítani kellene a zenére ezt a gyereket, mert jó hallása van.

De nem zeneiskolába adtak, hanem a német óvodába, majd később a német iskolába, közben viszont már járni kezdtem a körzeti zeneiskola délutáni foglalkozásaira. Ötödik osztálytól fordult komolyabbra a zenével való kapcsolatom, mert miközben délelőtt a német osztályba jártam, délután külsősként zeneelmélet-órákat látogattam a zeneiskolában. Középiskolába viszont már az Enescu-zeneiskolába mentem, és ott is érettségiztem.

Murvai Márta hegedűművész

1980. május 17-én született Bukarestben, tanulmányait az ottani német tannyelvű iskolában kezdte, a George Enescu Zeneiskolában érettségizett. A bukaresti konzervatórium első éve után ösztöndíjjal az Egyesült Államokba ment, ahol magna cum laude fejezte be a Lynn Universityt 2004-ben. 2009-ben a németországi Rostock egyetemén szerezte meg koncertdiplomáját. Azóta Berlinben él klarinétművész férjével és pár hónapos kislányával. Szinte kizárólag Európában koncertezik.

– Tanárai közül kiktől tanult a legtöbbet, illetve inkább úgy kérdezném, kitől tanult a legszívesebben?

– Sok tanárom volt, Ștefan Gheorghiu osztályában kezdtem, Németországban Werner Scholz hegedűosztályába jártam, akit Berlinben nyugdíjaztak, de átmentünk vele Rostockba. Pontosabban Berlinben éltünk, de Rostockban vizsgáztunk. Ha valakit külön ki kellene emelnem, az Beno Schwarzmann, aki hetedik osztály végétől tizenkettedikes koromig otthon tanított. Tulajdonképpen nem volt különösen ismert, mivel betegsége miatt korán nyugdíjba vonult, így nem is koncertezett, viszont ő tette a kezemet a hegedűre, a technikai fogásokat tőle lestem, leshettem el.

Fontosnak tartom megemlíteni Ruha István hegedűművész hatását is, ő tulajdonképpen nem tanított, de nagyon sokat játszottunk együtt, és a közös muzsikálás alatt rengeteget tanulhattam tőle zeneileg és emberileg egyaránt.

– Szülei ismert filológusok, tanáremberek, mit szóltak a zenei kötődéshez?

– Édesanyám szerette volna, ha én is filológus leszek, édesapám munkáját is érdekes volna átvenni, továbbvinni, de tulajdonképpen soha nem erőltettek rám semmit, épp ellenkezőleg, sokat segítettek, támogattak. Édesanyám sajnos már nem él, de édesapám most is segít, Blankát, a kislányomat ugyanis magammal hoztam, és amíg én próbálok, illetve koncertezem, ő vigyáz rá.

– Ha a szülői segítségről beszélünk, megkérdezem, igaznak tartja-e azt a „legendát”, hogy a zenészek kifejezetten zokon veszik, ha gyerekeik nem az ő pályájukat választják? Magyarán: Blankának is zenésznek kell majd lennie?

– Erőltetni biztosan nem fogjuk, bár máris láthatóan megszokta, hisz még nyolc hónapos terhesen is koncerteztem. Születése óta figyeli, szereti a zenét, például Elgar szimfóniáját vagy a Mozart-műveket. Jó volna, ha sikerülne Daniel Barenboim zeneóvodájába bekerülnie. Remélem, lesz hely. De ha úgy látjuk, hogy a hobbiszinten túl nem akar zenével foglalkozni, akkor nem fogjuk erőltetni.

– A nagyváradi koncerten Csajkovszkij hegedűversenyét játszotta. Vannak kedvenc versenyművei, vagy esetleg nevezhetjük zeneileg „mindenevőnek”?

– A romantikus versenyművekkel indultam, mai napig nagyon szeretem, de ahogy telik az idő, úgy egyre közelebb érzem magamhoz a modern műveket. Most fedeztem fel Schönberg kamaraszimfóniáját, szívesen is játszom, ugyanúgy, mint Alban Berget is. Most, hogy ezt szóba hoztuk, arra gondolok, jó projekt lenne behatóbban megismertetni a közönséggel a huszadik századi zeneszerzők műveit.

– A váradi zenekar programját is úgy állítják össze, hogy ne csupán nagyon ismert versenyműveket halljon tőlük a közönség.

– Nem először járok Váradon, szeretem a nagyváradi zenekart, mert nagyon jó a légkör. És különben is kötődöm ide, hiszen itt játszottam először zenekarral, 1991-ben vagy ’92-ben. Édesanyám tartotta számon a fellépéseket és a programokat, olyannyira, hogy sajnos arra már nem is emlékszem, mit játszottam, illetve milyen alkalomból, csak arra, hogy a püspöki palota egyik csodálatos termében koncerteztünk.

– Bukarestben járt az utóbbi időben?

– Nem, Bukarestben nem voltam mostanában. 2010 körül kezdtem jönni errefelé, sokat játszottam Marosvásárhelyen, Brassóban, illetve különös élmény volt a pitești-i fellépés. A várost azelőtt nem ismertem, és nagyon kellemesen csalódtam: jól csinálják, amit csinálnak, ott is jó a hangulat a zenekarban, a hangversenyre pedig 800-900-an jöttek el. Ha Blanka nagyobb lesz, többet fogok járni erdélyi városokban és máshol is az országban, természetesen, ha hívnak.

– Nagyzenekarral játszik-e szívesebben vagy inkább kamarazenél?

– Alapvetően szólistatípus vagyok, nagyon szeretek zenekarral játszani, kedvelem a kamarazenét is, de ha vonósnégyesben játszom, akkor az elsőhegedű a szólamom. Lehet, hogy idővel átalakul majd a koncertprogramom, de abban nem kételkedem, hogy szólista maradok.