Magyarok az óceán fölött – 1931

A repülés – sajnos – a végcél előtt harminc kilométerrel, a Bicske melletti határban ért véget szerencsésen végrehajtott kényszerleszállással, mivel a benzinellátás meghibásodása folytán a már Bécstől rendetlenkedő motor leállt.
Az óceán átrepülésének ötlete Magyar Sándor Amerikába kivándorolt első világháborús repülőtiszttől származott, a két pilóta a Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) elnevezésű, módosított Lockheed Sirius típusú, 420 lóerős motorral felszerelt géppel repült át az Atlanti-óceánon. Bár a magyar repülés az 53. volt az óceán-átrepülési kísérletek, és a 18. a sikeres repülések sorában, teljesítményük világrekordot jelentett mind a közbeeső leszállás nélkül megtett távolságot, mind pedig az elért átlagsebességet illetőleg, mivel az előző átrepülések leszállásokkal, illetve parttól partig történtek.
Az eredetileg 45 ezer amerikai dollárra becsült költséget közadakozásból számítottak biztosítani, de a begyűlt összeg ennek csak 10 százalékát tette ki. Elsőnek lord Rothermere angol sajtómágnás – a magyar érdekek nagy támogatója – tűzött ki egy 10 ezer dolláros díjat, kifejezve óhaját, hogy a gép a Justice for Hungary nevet viselje, ugyanakkor vállalta a szükségesnek látszó magyarországi kiszállások költségeit, valamint később a rádióberendezés mintegy 4500 dolláros beszerzési költségét is. A repülőgép megvásárlására és egyéb költségekre a Magyarországról kivándorolt Szalay Emil húsárugyáros adományozott előbb 18 ezer, majd további 25 ezer dollárt.

Előkészületek, indulás
Magyar (Wilczek) Sándor, a Justice-repülés elvi szerzője 1898-ban született Szekszárdon. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1916-ban gyalogos hadnagyként a frontra vezényelik. Nem lelkesedve a gyalogságért, 1918-ban repülőkiképzésre jelentkezik, ahol megfigyelőtiszti és minimális repülőgép-vezetői kiképzést kap. A vörös terror viszontagságai, többszöri letartóztatás és sikeres szökések után sikerül az ellenforradalom fészkébe, Szegedre jutnia, és itt kap alaposabb pilótakiképzést. Két évi élénk repülős tevékenység után az Antant szervei használhatatlanná tették a teljes repülőgép-állományt, s így a repülőalakulatok feloszlottak. Akkoriban létesült a Magyar Aero Forgalmi Rt., ahová több frontharcostársával együtt – többek között Endresz Györggyel – Magyar is jelentkezett.
1920 decemberében néhányukat Berlinbe küldik rövid átképzésre. Magyar rozoga harci gépe iskolarepülés közben meghibásodott, és mintegy ötven méterről lezuhant. A pilótát súlyos sérülésekkel szállították a berlini kórházba, majd egy hónap múltán Pestre, további kórházi kezelésre.
A repülésre egyelőre alkalmatlanná válva három éven át gazdasági és kereskedelmi ügyekkel foglalkozott, majd a hazai kilátástalanság miatt kivándorolt Kanadába. Háromévi hányódás után végül Torontóban talál elfogadható munkahelyet és életkörülményeket. Itt érte Lindbergh ezredes világraszóló New York–Párizs óceánrepülésének híre. Ennek hatására újra elővette a „morbus aviaticus”, és jelentős anyagi erőfeszítések árán megszerezte az angol pilótaengedélyt. Ekkortájt vetődött fel benne a revíziós propaganda célzatú óceánrepülés gondolata. Magyar nagyobb lehetőségeket látott az Egyesült Államokban, ahol a magyarok nagyobb számban és jobb körülmények között éltek, mint Kanadában, és Detroitban telepedett le. Itt dolgozta ki részletesen az óceánrepülést illető elképzeléseit, ezekhez segítőtársat talál Molnár Jenő windsori református lelkészben. Az ő segítségével sikerült megnyernie az ügynek néhány vezető szerepet játszó magyar embert: Eördögh Elemér pápai prelátust, Fodor Gyulát, a két detroiti magyar lap tulajdonosát, Prattinger Ferenc főszerkesztőt és másokat, akik aztán létrehozták a Magyar Óceánrepülő Bizottságot. Ekkor kerülnek kapcsolatba lord Rothermere-rel, aki a kezdeményezés anyagi támogatása mellett elvállalta annak fővédnökségét is.
Ezek után a bizottság megkezdte az anyagi előkészítést 30 ezer képes levelezőlap kinyomtatásával, ezek java részét a magyar egyházközségeknek küldték szét eladás céljából. Ugyanakkor megkezdték a tárgyalásokat a Detroit Aircraft Corporation vezetőségével egy Lockheed Sirius repülőgép megvételére. A Siriust ajánlotta legmelegebben minden pilóta, aki már repült ezzel a típussal, valamint Lindbergh ezredes is, aki rekordokat állított fel ezzel a géppel.
A repülőgép megvásárlása után a bizottság átiratban kérte a Magyar Aeroszövetség együttműködését, majd felkérték Endresz Györgyöt az óceánrepülésben való részvételre.
Endresz 1893-ban született a Torontál megyei Perjámoson. A temesvári hadapródiskola elvégzése után a győri gyalogezredhez kerül zászlósként, az első világháború kitörésekor az orosz hadszíntérre vezénylik. 1915 őszén fogságba esik, második szökési kísérlete sikerrel jár, és Svédországon keresztül 1916-ban hazakerül. Gyorstalpaló repülős kiképzés után különböző hadszíntereken harcol, több légi győzelmet arat. A háború után a magyar légi forgalomnál helyezkedik el, innen küldik Berlinbe különleges kiképzésre. Rövid amerikai tartózkodás után a Magyar Aeroszövetségnél helyezkedett el vezetőoktatóként. Az óceánrepülés gondolatának felmerülése után az egyesült államokbeli magyarok és Magyar Sándor személyes kérésére a Magyar Aeroszövetség őt küldi ki a Justice for Hungary vezetésére.
A repülőgép elhúzódó átalakítása, megfelelő műszaki felkészítése, valamint a megfelelő időjárási feltételek kivárása után, 1931. július 15-én 13 óra 40 perckor, a kiegészítő benzintartályokkal túlterhelt Lockheed Sirius a levegőbe emelkedett. A repülés első félórájában tűrhető időjárási viszonyok között szállt a gép, de ezt követően órákon át esőben, ködben, felhők között, csak a műszerekre hagyatkozva navigált a két pilóta. Időközben a benzinmennyiség apadása folytán a repülőgép fürgébbé, könnyebben kormányozhatóvá vált, Magyar és Endresz így háromezer méterre emelkedhetett. Reggel, egy hajóval beszélgetve rádión keresztül, Magyar megállapította, hogy már elérték Írországot. Vizet szinte nem is látva repülték át az Atlanti-óceánt, de Európa se nagyon mutatkozott a köd és a felhők miatt. A francia partot Normandiánál érték el reggel fél kilenckor. Újból alacsony felhők között repültek, majd egy felhőrésen keresztül felismerték Ulmot, innen már a réseken át-áttűnő Duna vezette őket.
Linznél rádión üdvözölték őket a bécsi kollégák, Endresz pillanatig gondolkodott a bécsi leszálláson a benzinproblémák miatt, de aztán mégis továbbrepültek. Hegyeshalomnál átrepülték a trianoni határt, majd az óceánrepülés költségének jelentős részét finanszírozó Szalay Emil szülővárosa, Győr felett leírtak két tiszteletkört. Bánhidát elhagyva már látták Budapestet, amikor a motor elkezdett komolyan rendetlenkedni, majd rövidesen leállt, így elkerülhetetlenné vált a kényszerleszállás szinte arasznyira repülésük végcéljától, Mátyásföldtől.

Az érkezés
A mátyásföldi repülőtéren összegyűlt néhány ezer ember türelmetlenül várta az óceánrepülők érkezését, s közben a leglehetetlenebb álhírek keltek szárnyra. Hat óra felé telefonon jelentik, hogy Bécset elhagyta a gép, majd jelentik, hogy már Győr felett van. Biztosnak tűnik a siker, minden szem a nyugati láthatárt figyeli, de a gép nem érkezik. Végre egy vasúti őr jelenti telefonon, hogy Bicske mellett egy veres szárnyú repülőgépet látott leszállni, a gép orrával a földbe fúródott, de nem tudja, mit lett a pilótákkal. Nem sokkal ezt követően megafonon közlik a tömeggel, hogy Magyari Sándor telefonon jelentette, benzinproblémák miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Autókonvoj indul Bicskére, de a gépkocsikat megelőzve egy kétmotoros Fokker veszi fel a két óceánrepülőt, és reflektorfényben leszáll Mátyásföldön. Másnap a Milleniumi Emlékoszlopnál összegyűlt százezres tömeg ünneplelte a nap hőseit.

(A szerző egykori cserkészrepülő)

A finálé az egyik résztvevő szemével
„Motorunk Győr felett néhányat köhög, de nem sejtem, hogy most, a cél előtt fog cserben hagyni bennünket. Endresz lázas gyorsasággal kapcsolgatja sorban a tankokat, de néhány perc múlva mindegyik benzintartály felől megismétlődve hallatszik a köhögés. Jegyzeteimet tanulmányozom, hogy melyik tankra kapcsoljunk. Feljegyzéseim szerint a jobb középső szárnytank még érintetlen. – A jobb középső tankra kapcsolj! – ordítom a mikrofonba.
Endresz csak int a jobb kezével, hogy nem hallja, amit mondok. Gyorsan papírra vetem az üzenetet. Késő, a légcsavar megállt. Sebtében átveszem a kormányt, hogy Endresz kinyithassa a benzinszűrő mélyen az ülésben levő csapját. Közben visszafordítom a gépet a már hátunk mögött hagyott sík terület felé. Hiába minden kísérletezés, le kell szállnunk.
Az előttünk sárgálló rét boglyái közül hirtelen kikanyarodik egy szénásszekér. Endresz nagy lélekjelenléttel balra tér ki. Már fordulóban földet ér kerekeivel a gép. Erősen felütődve nagyot ugrik, majd egy zökkenéssel megáll a kukoricás szélén, és lassan a fejére billen.
Elsőnek én ugrom ki a gépből, utánam Endresz. Aztán Endresz a gépre néz, és bánatosan mondja: – Na ezt megcsináltuk! – Elfordul és olajos kezével könnyeit törülgeti. Az olaj és könny keverékével hosszú sávokat húz az arcán. Elmosolyodom, már ő is nevet.
Közben a szénásszekérről leugrik az atyafi, aki nem is sejti, hogy most menekült meg a halál torkából. Odajön hozzánk: – Honnan gyüttek kentek?” – kérdi. –Amerikábúl – mondjuk. Végignéz rajtunk, látom, meg van sértve. Azt hiszi, tréfálunk vele. A bicskei parasztember hitetlensége érthető. Mi magunk sem hittük volna, amikor Endresz Gyurkával a Justice for Hungary repülőgépen Amerikából elindultunk hazánk felé, hogy vállalkozásunk egy Fehér megyei község határában fog véget érni. Hatezer kilométert repültünk egyfolytában, és most rongyos harminc kilométerrel a cél előtt kényszerleszállás! Egy csúnya percre bizony a kudarc érzése facsarta el szívünket. De nem tartott sokáig.
Két óra múlva egy értünk küldött repülőgépen megérkeztünk Mátyásföldre. A mámoros fogadtatás, az őrjöngő lelkesedés, amely e perctől heteken át hullámzott körülöttünk, meggyőzött arról, hogy utunk nem volt hiábavaló. Az első magyar óceánrepülés rekordverő sikerével meglengettük a világ szeme előtt a magyar igazság lobogóját.”
(részlet Magyar Sándor Álmodni mertünk
című könyvéből) Islik Tibor