Krisztus születése a szabadság születésével esett egybe

Nemcsak az országnak, hanem személyesen nekem is rendkívüli volt az a karácsony - vallja Tőkés László, akit Menyőben talált az ünnep, ott, ahová a hatalom emberei erővel telepítették Temesvárról néhány nappal azelőtt. December 22-étől kezdve valóságos zarándoklat indult a faluba, mindenhonnan egyre özönlöttek az emberek, hívek és újságírók Romániából, Magyarországról, de még az Egyesült Államokból és Japánból is. Az első két napon Tőkés minden két órában igét hirdetett. Olyan is volt, hogy a sok ember be sem fért a templomba, ezért az egyik istentiszteletet a szabadban, a harang lábánál kellett megtartani. Tőkés László azt mondja, leírhatatlan, felemelő érzés volt akkor Jézus születését hirdetni. \"Eufórikus örömben teltek azok a napok\" - meséli. Bár neki nem volt karácsonyfája, a falubeliek szereztek neki egy kis fenyőt, s egyik nap a parókiával átellenben lakó szomszéd, Varga Jenő hívta át. Nála igazi karácsonyfa állt, felesége sütött-főzött, készült az ünnepre. \"Bár erőszakkal vittek a faluba, akkor a Jézushoz igyekvő királyok vagy pásztorok egyikének éreztem magam\" - idézi fel benyomásait az akkori lelkipásztor. Mint mondja, a menyői istentiszteletek már szinte \"happeningtípusúak\" voltak: számtalan ember vett részt rajtuk, és a ceremóniát mellőzve, interaktívan folyt a hálaadás. Hamarosan testvérei, édesapja és azóta elhunyt édesanyja is megérkezett hozzá. Mégis, a legnagyobb ajándék az akkor hároméves Máté fia viszontlátása volt. A gyermeket szülei még november elején menekítették el Temesvárról, december 26-án pedig valóságos expedíció indult érte Dézsre: a szomszéd Máté édesanyjával együtt indult, hogy elhozza őt az ünnepre. 

Menyőben egyébként évek óta nem volt lelkipásztor. A hatalom folyamatosan próbálta leépíteni az egyházakat, s így a 270 református parókiából is 120 üres volt akkor - magyarázza Tőkés László. Emiatt a falu lakóinak külön ajándék volt, hogy épp Jézus születésére kaphattak egy valóban páratlan ünnepet. Tőkés azt meséli, a gondnok és mások segítségével néhány nap alatt, rohammunkában tanítottak be a gyerekeknek egy karácsonyi műsort. -Ilyen karácsony ki tudja, mióta nem volt Menyőben. Elhozta nekünk az angyal a szabadulást - mondja Tőkés László. \" Az ünnep a családról kitágult az egész gyülekezetre és a világra, bár nem volt lehetőség sem fadíszítésre, sem ajándékozásra, annál gazdagabb volt lelkiekben.\"

\"Őszintén szólva, szinte egyáltalán nem emlékszem a karácsonyestére. Számunkra december 21-én volt az igazi karácsony. Mindvégig ott voltam a marosvásárhelyi események forgatagában, a 21-i tüntetéseken, 22-én este pedig tagja lettem az ideiglenes megyei tanácsnak, amelyet a Testvériség Tanácsának neveztünk el. 24-éig, a szentestéig három nap volt, de egy egész esztendőnek számított\" - emlékszik vissza Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes. Mint mondja, az RMDSZ létrehozásáról 23-án döntöttek, s szintén aznap vették át az Igaz Szó vezetését, a szépirodalmi lapot ezek után Látó cím alatt adták ki. \"Amire nagyon emlékszem, az az eufória, amely eluralkodott rajtunk ezekben a napokban. A karácsonyestére talán azért nem tudok kiemelten emlékezni, mert mindvégig lázas eufóriában voltunk - meséli Markó Béla. - Sok minden illúziónak bizonyult, de nem bánom, hogy azokban a napokban annyira optimista voltam. Nem sokszor adatik meg az a remény, amely akkor jellemzett.\"

\"Szívből örültem annak az igazi karácsonynak - kezdi visszaemlékezését az első szabad karácsonyra, 1989. december 25-ére Tőkés István kolozsvári református lelkipásztor, Tőkés László édesapja. - Hiszen mindamellett, hogy felszabadultunk a nagy nyomás alól, az Úrtól megkaptuk a lehető legnagyobb ajándékot: annak a bizonyosságát, hogy Ő vezérli utunkat. Én mindig engedelmes szolgája voltam annak az Úrnak, aki nem csak 1989 karácsonyán, illetve minden karácsonykor, hanem minden áldott nap cselekszik. Tisztában voltam és vagyok azzal, hogy mindaz, ami történt, és ami történik, vagy ami történni fog, az Úrnak köszönhető, hiszen Ő a történelem nagy ura. Ő cselekedett 1989 decemberében a fiammal is, velem is, velünk is, és bár egy kicsit halkan, de hozzáteszem: Ceauşescuval is.\" Mint hangsúlyozta, nem tudja, hogy az erdélyi magyarság miként éli meg az evangéliumot, de ő akkor is, Temesváron is az evangéliumot élte meg. \"Az Úr pedig nemcsak az én megváltóm, hanem mindannyiunké, Tőle kaptuk azt a nagy ajándékot, azt a gyönyörű karácsonyt, amelyet akkor megéltünk\" - fejtette ki Tőkés István. 

Gazda József író, művelődésszervező is úgy emlékszik vissza az immár húsz évvel ezelőtti karácsonyra, hogy az valóban csodálatos volt, és még a kiábrándultságmentes öröm és a demokráciába vetett hit volt az alaphangulata. \"A romániai magyarságról tudtuk, hogy a kommunizmusban halálra ítélt nemzet volt, a kommunista diktatúrának az intézményeink felszámolása volt az egyik legfontosabb célja. Akkor már a magyarságnak nem volt televízióadása, rádióadása, és az hogy a színházak és néhány napilap még működhetett, csak valami általunk megmagyarázhatatlan késlekedésnek tűnt\" - idézte fel az 1989 előtti állapotokat Gazda József. Hozzátette: amikor húsz évvel ezelőtt karácsonykor a televízió képernyőjén a román mellett magyar és német nyelven is megjelent az ünnepi jókívánság, \"azt a tévhitet keltette, hogy elérkezett a várva-várt szabadság és egyenlőség\".

\"Abban bíztunk, hogy a kisebbségeknek is jobb lesz azzal a román néppel, amely először harcolt végig egy forradalmat, hiszen ha nem is robbantotta ki, de kiszélesítette és végigharcolta\" - emlékszik vissza Gazda József, aki szerint -már akkor gyanús volt, hogy az a Ion Iliescu vette át a vezetést, akiről már öt évvel korábban tudni lehetett, hogy ő a Ceauşescu kijelölt utódja, de karácsonykor még nem volt ismert a Szekuritáté szerepe, nem lehetett sejteni, hogy a háttérben valójában a titkosszolgálat működött, hogy a diktátor házaspár mindenképpen halálra volt ítélve\". \"Karácsonykor még hittünk benne, hogy megváltozik minden. Sajnos csak pár nap kellett a kiábrándultsághoz, hiszen az igazi demokrácia csak három napig tartott\" - szögezte le Gazda József.  

Székelyudvarhelyen töltötte lányánál az első szabad karácsonyt Dávid Gyula irodalomtörténész. Mint felidézi, út közben már sejthető volt, hogy a vonaton a magukba mélyedő utasok gondolatai bizonyára szintén a Temesvárról jövő hírek körül jártak. \"Megérkezve, rátapadtunk a tévé képernyőjére, s egyenes adásban néztük végig mi is azt, amit akkor forradalomnak neveztek. Igazából csak akkor kezdtem hinni, hogy változni fog a világ, amikor láttam a Nép Leghőnszeretettebb Fiát kimászni a páncélozott katonai járműből, immár őrizet alatt. Akkor első pillanatban az a több tucat kézirat jutott az eszembe, amelyek ott sorakoztak, a Főhatóság által visszadobva vagy leállítva a Kriterion Könyvkiadó hátsó polcain - vagy a kényesebbek (egy házkutatásra felkészülve) szüleim pincéjében, egy ládában. Ezek előtt most végre megnyílik az út - ez volt az első olyan gondolatom, amely a céltudatosan terjesztett terroristaveszély légkörében a jövő felé mutatott\" - meséli a kezdeteket az irodalomtörténész, aki akkor a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségének volt a vezetője. Ám borúsan teszi hozzá, hogy egy évvel később újra Udvarhelyen karácsonyoztak. \"Akkor már túl voltunk Marosvásárhely fekete márciusán, a bányászjáráson. 1990 karácsonyán újra levetítette a tévé az 1989-es decemberi eseményeket, s mi csak néztünk egymásra, hogy lehettünk olyan naivak, hogy bevettük ezt az átlátszó módon megrendezett hatalomátvételt\" - mondja, hozzátéve, akkor a volt politikai elítéltek számára hoztak egy törvényt, amely némi nyugdíjkiegészítést, ingyenes vasúti és autóbuszbérletet és ingyensírhelyet írt elő - kárpótlásul a börtönben töltött évekért, ám jogi rehabilitációt nem. \"Arra azóta is várnak a büntetett előéletű megkegyelmezettek. És az ország azóta is egyre távolabb kerül a reménylett valódi változástól\" - zárja visszaemlékezését Dávid Gyula.  

Kántor Lajos író 1989 karácsonyának szombatjára emlékszik vissza olyan részletességgel, mintha tegnap történt volna. Mint felidézi, a délelőtti órákban az Igazságról akkor már Szabadságra átkeresztelt Kolozs megyei napilaphoz igyekezett éppen, a gyűlésre azonban, amelyen megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács (a későbbi RMDSZ egyik elődje) késve érkezett, mivel útközben összefutott Ion Aluaş szociológussal, akivel a \"változásról\" beszélgettek. Az ülésen azonban ettől függetlenül - mint mondja, Benkő Samu művelődéstörténész ajánlására - megválasztották a tanács elnökének. Ennél jóval izgalmasabban teltek azonban az esti órák.

\"Este a család izgatottan várta nagyobbik fiunk, László hazaérkezését Szilágymenyőből - ő készítette az első szabad interjút Tőkés Lászlóval, amelyet sürgősen Bukarestbe kellett küldeni a tévéhez, másnap délben adták be. Menyőben találkoztak a magyarországi tévés stábbal, onnan szenteste Chrudinák Alajosék (a magyar közszolgálati televízió Panoráma világpolitikai műsorának szerkesztő-műsorvezetője - szerk. megj.) hozzánk jöttek. Erről a mozzanatról a mai emlékezők megfeledkeznek\" - hívja fel az utókor figyelmét erre a mozzanatra Kántor Lajos, hozzátéve, 25-én folytatódott a tanács munkája, és megkezdődött az új Korunk szervezése.  

Adventben Kincses Előd marosvásárhelyi jogászt nem annyira a közelgő ünnepek, mint Tőkés László sorsa foglalkoztatta. A temesvári lelkipásztor jogi képviselőjeként annak az embernek a védelme hárult rá, akit egy másik marosvásárhelyi ügyvéd viszszautasított. Kincses most megvallja: bízott Tőkés harcában, de a decemberi forradalom kirobbanásakor nem hitte volna, hogy az Ceauşescu bukásához vezet. \"A szokásos családi karácsonyi ünnepségünkbe hál-istennek beleszólt Temesvár. Az események kirobbanása előtt Tőkés Lászlót képviseltem a bíróságon, majd december 24-én, karácsony szombatján Király Károly Bukarestbe delegált a tévéhez. Egy hattagú csapatot vezettem a fővárosba, ahol az lett volna a feladatunk, hogy tudatjuk országgal-világgal, hogy mi, marosvásárhelyi magyarok és románok együtt harcoltunk és harcolunk a forradalom eszméiért. Végül csak a megboldogult Jakabffy Attila és Vasile Pol került adásba, mert ők egy másik bejáraton próbáltak bejutni az épületbe. Nekünk nem sikerült bemennünk, az egész éjszakát a kapusfülkében töltöttük. Hol hasaltunk, hol guggoltunk, hiszen kintről lőtték a televízió épületét. Akkor azt hittük, hogy itt tényleg forradalom zajlik. Emlékszem, a tévét védő kiskatonák nagyon örültek nekünk, mert a vásárhelyi pártbüféből összeszedtük a konzerveket és elvittük nekik\" - idézi fel Kincses. Hozzáteszi: az angyal csak másnap, 25-én járt a családjában az események torlódása miatt. \"Ha valaki egy héttel korábban ezt így megjósolja nekem, nem hiszek neki. Ez egyébként egy pezsgőmbe került, ugyanis a feleségem még 89 őszén, a bolgár elnök, Todor Zsivkov bukása után abban fogadott, hogy Ceauşescu nem éri meg a karácsonyt\" - meséli a vásárhelyi ügyvéd.  

Smaranda Enache, a rendszerváltásban és az azt követő időszakban aktív szerepet vállaló emberjogi harcos karácsonyát is emlékezetessé tette a forradalom. Amikor emlékei felidézésére kérjük, mint mondja, egyből a bábszínház udvarán feldíszített karácsonyfa ugrik be. \"Nem emlékszem, hogy otthon állítottunk volna fát vagy sem, hiszen azokban a napokban az ünnep teljesen átértékelődött, azt a fekete szalagokkal díszített fát, ami a bábszínház udvarán állt, most is magam előtt látom\" - mondja el az intézmény akkori igazgatója. A bábszínészek és műszaki kollégáik \"hősködése\" viszont nem merült ki a december 24-ére állított fa díszítéséből. A forradalom estéjén, 21-én, amikor Marosvásárhelyen is ropogtak a fegyverek, néhányan Ceauşescu- és kommunizmusellenes szórólapokat és plakátokat kezdtek készíteni az intézmény műhelyében. \"Amikor édesanyámhoz látogattunk az angyalfiával, ő szegényke a térdeit borogatta, mert a lövöldözés estéjén kint volt a főtéren, és amikor a tömeg szaladni kezdett, ő is futott egy darabig, majd elesett\" - eleveníti fel 89 decemberét Smaranda Enache.  

\"Naivak voltunk és hiszékenyek, az igazi szabadságot, a valós magyar-román megbékélést vártuk az angyaltól\" - idézi fel a húsz évvel ezelőtti álmait és csalódásait az 1968-as megyésítéskor Bákó megyébe\"„áttolt\" Gyimesbükk nyugalmazott tanára, Deáky András. Mint mondja, a Moldvában született vagy a mesterséges határok által átkerült magyarcsángók hiába hittek a szülőföld szentségében, hiába gondolták azt, hogy a rendszer megdőlésével végre ők is otthon érezhetik magukat, csalódniuk kellett. A jelenleg messze földön ismert turisztikai vállalkozó szerint annyi változás történt, hogy ma már mindenki a saját erkölcsi normái szerint élhet, és szabadon elmondhatja a magáét, még akkor is, ha az süket fülekre talál.  

Gráma János, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Maros megyei főtitkára életében két szabad karácsony is volt. Ezt nem feltétlenül a sors kegyének, inkább annak sújtásának tudja be. Ugyanis 1959 márciusa és `63 januárja között mondvacsinált politikai okokból rács mögé vetették. \"1963-ban volt az első szabad karácsonyom, a következő `89 decemberében. Utóbbi emlékezetesebb volt, hiszen kint voltam a város főterén. Egykori teológus társam, a későbbi püspök, Csiha Kálmán ott állt az egykori görög katolikus katedrális lépcsőjén, én meg arra biztattam, hogy a román papok mellett ő is szóljon a tömeghez. Miután megtette, azt mondtam, hogy Kálmán, belőled püspök lesz! Évekkel utána, meg is kérdezte: Te honnan tudtad? Isteni sugallat volt talán\" - meséli Gráma János, aki sokadmagával a börtönévek alatt is megünnepelte Jézus születését. \"1961-et írtunk, amikor a Duna-deltában lévő munkatáborunk barakkjában lévő magyarok elkezdtük halkan énekelni a Csendes éjt. Az őr meghallotta, berontott, leteremtett, majd kikergetett és elveretett. De alig értünk vissza, a román társaink hangosan, csak még azért is rázendítettek az O ce veste minunată!-ra. Erre már nem volt mit tennie az őrnek\" - emlékszik máig Gráma. 

\"A húsz évvel ezelőtti karácsony több volt, mint a szeretet ünnepe. Volt benne valami plusz, amely a kifosztott székelység minden reménységét tükrözte\" - jelenti ki Papp Kincses Emese csíkszeredai magyar polgári párti tanácsos, szomorúan fűzve hozzá, hogy mindez sajnos csupán a reménység szintjén maradt meg, hiszen az akkori ígéretekből alig valósult meg valami. A tanácsos azonban örömmel emlékszik arra, hogy éppen szentestén, december 24-én a Hargita népe napilap szerkesztőségében alakult meg a Magyarok Szövetsége. \"Igen, így egyszerűen, a Magyarok Szövetsége, akkoriban nem volt benne az elnevezésben sem a demokrata, sem a romániai jelző\" - hangsúlyozza, azt is kifejtve, hogy egy jobb, emberibb élet reményében várták a karácsonyt, és ennek érdekében mielőbb tenni is akartak. A tanácsos arra is kitért, hogy ezt megelőzően, december 22-én volt élete legfantasztikusabb élménye, ugyanis azon a napon mintegy húszezer embernek beszélt Csíkszereda főterén. \"Felejthetetlen karácsony volt\" - összegez Papp Kincses Emese. 

\"Magyarországon voltam a húsz évvel ezelőtti karácsonyon\" - idézi fel kérdésünkre Borbély Ernő volt parlamenti képviselő, kifejtve, hogy a régi rendszer szekuszaklatásai elől emigrálnia kellett. Amire határozottan emlékszik a húsz évvel ezelőtti karácsonyból, hogy megnézte azt a tévéadást, amelyet éppen karácsony napján játszott be a magyar közszolgálati televízió, és végighallgatta Tőkés László akkori temesvári lelkész beszédét. Egyébként a karácsonyi ünnepek idején végig követte a tévét, és hallgatta a rádióhíreket, hiszen minden hír érdekelte, amely szülőföldjéről érkezett. Mint meséli, ezekben a napokban többször is összeült Szőcs Gézával és Búzás Lászlóval és a hazatérés esélyeit latolgatták. \"Egyértelmű volt számunkra, hogy valamit tennünk kell, ennek első lépese pedig a hazatérés\" - mondja Borbély, leszögezve, hogy hihetetlen örömmámorban töltötte azt a karácsonyt. 

Ferencz Ervin ferences szerzetes hosszas vonatozás után Segesvárról érkezett haza akkori szolgálati helyére, Désre. A rendházban azonban \"rossz hírrel\" várta az egyik idős atya, aki arról számolt be, hogy a házfőnök távollétében a fiatal káplán - Böjte Csaba - meghúzatta a harangokat, felöltötte a barna csuhát, és kiment a térre a tüntető embertömegbe. Az atya - aki utazás közben értesült a december 22-i történésekről - nem volt éppenséggel minden információ birtokában, és előbb haragra gerjedt a káplán iránt, aki a tömeggel románul és magyarul elmondatta a Miatyánkot. \"Nagyon haragudtam, hogy minek keveri bajba magát, aztán utóbb még egy kicsit büszke is lettem rá, hogy tette által mi, ferencesek is részt vettünk ama forradalomban\" - idézi fel az atya. Mint mondja, karácsony napján még volt egy érdekes esemény, ugyanis, amikor ment Ilondára misézni, útközben vette észre, hogy minden személyes iratát otthon felejtette. Az úton azonban civil és egyenruhás őrök igazoltatták, akik amint meglátták a csomagtartóban a misézőkelyheket, arra biztatták, hogy majd egy \"kemény prédikációt\" mondjon a misén. De karácsony környékén érkeztek meg a rendházba a hadsereg szakemberei is, akik az igen drága japán lehallgatókészüléket keresték. Utóbb kiderült, hogy Désen mindössze három személyt hallgattak le ilyen készülékkel, köztük az egyik Ervin atya volt. 

\"Nagyon boldogok voltunk, az eufória lett úrrá rajtunk, hogy megérhettük a rendszerváltozást\" - emlékszik a húsz évvel ezelőtti karácsonyra Nagy Benedek csíkszeredai tanár, politikai üldözött. Mint meséli, akkorra már nagyon megviselték az állandó házkutatások, a megaláztatások és a rettegés, ami mindennapjai része volt. \"Életem legboldogabb karácsonya volt, hiszen megszűnt a terror és a félelem\"  magyarázza, hozzáfűzve, hogy akkoriban egy tisztességesebb új világban bízott. Utólag viszont zavarónak tartja, hogy miért éppen karácsony napján végezték ki a diktátor házaspárt. Szerinte ugyanis a szeretet ünnepének méltóságához nem illik az ilyen cselekedet, még akkor sem, ha \"szakrális gyilkosságról van szó\". Nagy Benedek a szentestét nem töltötte a családjával, ugyanis azon az éjszakán egy olasz szakos tanárkollégájával, mint a Megmentési Front megbízottjai, éjjeli szolgálatot teljesítettek a városházán. \"1989 karácsonya előtt úgy éltünk, mint ketrecbe zárt emberek - kicsivel is be kellett érnünk\" - mondja, és ma már leginkább azt fájlalja, hogy a mostani emberek nem értékelik eléggé, hogy már nem kell félelemben és rettegésben élniük. 

Azonkívül, hogy különleges, az ember életében egyszer előforduló ünnep volt 1989 karácsonya, külön jelentőséget ad neki, hogy része lehettem annak a kis csoportnak, amely egy nappal szenteste előtt megalakította a Bihar Megyei RMDSZ-t - meséli Meleg Vilmos nagyváradi színművész. December 22-én Varga Gábor író telefonált neki, de csak annyit mondott: legyen másnap reggel tízkor a római katolikus székesegyház kertjében, a Szent László-szobornál. Hogy miért, azt nem merte elmondani, hiszen azokban a napokban senki nem tudta, lehallgatják-e még a telefonbeszélgetéseket, vagy sem - idézi fel azt a napot Meleg. A szobornál aztán körülbelül tízen jöttek össze, és még aznap a megyei RMDSZ-szervezetté álltak össze. \"A pillanat forróságában tettük, most visszagondolva igen bátrak voltunk, de úgy éreztünk, így kell cselekednünk. Nem bántam meg egy pillanatra sem\" - vallja a színművész. A színházból hozták elő a zászlókat, és Meleg Vilmos arra is emlékszik, hogy a körömcsipeszén található kiskéssel metszették ki belőle a címert. Azt sem felejtette el, hogy az a karácsony elvesztette a családi jellegét, és össznépi ünneppé nőtt. 

\"Nem is volt az karácsony, kérem, csak rohangáltunk, ordítoztunk, és szerveztük az RMDSZ-t\" - jelenti ki Varga Gábor egykori Bihar megyei RMDSZ-elnök. Azt mondja, azon az ünnepen megélték azt a csodálatos feltámadást, amiben valójában nem is reménykedtek. A bazilika kertjéből egyenesen Jakobovits Miklós és Márta képzőművész házaspár belvárosi lakásába mentek, és ott, a pincében berendezett műteremben fogalmazták meg a pártszervezet alapító okiratát. \"Aztán kimentünk a főtérre, és ott is ordítoztunk\" - írja le az eufória perceit Varga Gábor. Karácsonykor talán néhány percet töltöttek a szeretteikkel összesen. \"Átéltük, amit a reformáció egyik jelmondata hirdet: a sötétségből született meg a fény\" - fogalmaz az író. 

A sorsfordító órákat a fővárosban töltötte Szilágyi Aladár író, újságíró. Mint elmeséli, azért utazott Bukarestbe, mert feleségével és két lányával együtt épp Magyarországra készültek költözni, és ehhez vízumra volt szüksége. December 21-étől 28-áig ott is maradt. Mint felidézi, egy újságíró barátjánál lakott, és annak két gyerekére vigyázott. Karácsonyfa nem volt a házban, csak a szomszédasszonytól kaptak egy szobanövényt kölcsön, azt is fel lehetett díszíteni. A gyerekek azonban elégedetlenek voltak a pótlékkal, ezért a közíró a főváros piacait bejárva valahonnan szerzett egy igazi fenyőfát. \"Ettől kezdve egy egész óvodányi gyerek gyűlt be hozzánk, mert elterjedt a híre, hogy valaki vigyáz az újságírók gyerekeire\" - emlékszik vissza. Bár a vízumot megkapta, hazaérve úgy döntöttek, mégsem hagyják el Váradot. Emlékezetében megtartotta, mekkora élmény volt, amikor a Román Televízió magyarul és németül is kiírta a képernyőre: \"Boldog karácsonyt\".

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke mindössze 21 éves volt akkor, de elevenen emlékszik a történésekre, hiszen a sokak által leírt, a családon túlnövő eufória őt is megérintette. Egymás nyakába borultak az emberek, olyanokkal találkozott, akik rég Magyarországon éltek, de arra az ünnepre ők is hazajöttek Nagyváradra. Tömegek látogattak el szenteste a székesegyház éjféli miséjére. \"Elterjedt a hír, hogy aláaknázták a bazilikát. Mégsem maradt otthon senki - meséli. - Krisztus születése a szabadság születésével esett egybe, ez volt a legszebb ajándékunk azon a karácsonyon.\"