Az életnél döbbenetesebb ihletforrásra nincs szükség. Így gondolta ezt Tudor Giurgiu rendező, a kolozsvári TIFF filmfesztivál „atyja” is, amikor úgy döntött: új filmjében megtörtént eseményeket dolgoz fel a viszonylag közeli múltból. Olyan eseményeket, amelyek azt bizonyítják, milyen mértékben összefonódott Romániában a bűn a politikummal és a titkosszolgálatokkal.
2015. március 01., 12:232015. március 01., 12:23
A Miért én? című, műfajában politikai thrillerként meghatározható mozi a 2002-es Panait-ügyet dolgozza fel: egy nagyváradi ügyész, Alexandru Lele őrizetbe vétette Bihar megye szociáldemokrata prefektusának fiát, aki nyakig benne volt az olajszőkítő maffiában. Mit ad Isten, ezért nem szakmai dicséretet kapott, hanem ráküldtek egy fiatal bukaresti ügyészt – ő volna Cristian Panait, a főszereplő –, hogy a jó előre előkészített koholt bizonyítékok és hamis tanúk vallomása nyomán eljárást indítson ellene hivatali visszaélés miatt, és félreállítsa az útból.
Csakhogy Panait még fiatal és idealista volt, ezért aztán a kelleténél mélyebben beleásta magát az ügybe, és rájött, hogy a politikum a legfőbb ügyészséggel és a hírszerzéssel karöltve megpróbálja elkenni az ügyet. Amikor ennek nyomán bűncselekmény hiányában nem volt hajlandó eljárást kezdeni a váradi ügyész ellen, őt „vették elő”: hivatali visszaéléssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg.
Ezt már nem bírta, és – a hivatalos verzió szerint – kivetette magát emeleti lakása erkélyéről. Halála azonban nem volt hiábavaló: azt követően indult be az a gépezet, amelynek nyomán számos vezető politikus mellett már az akkori szociáldemokrata miniszterelnököt, Adrian Năstasét is kétszer elítélték korrupció miatt – igaz, elég hamar ki is engedték.
A részben Nagyváradon forgatott – ezért a bukaresti, zártkörű premier után először kedden a partiumi városban bemutatott – Miért én? döbbenetes erővel jeleníti meg, milyen rendszer épül ki akkor, ha létrejön a politikusok, a hírszerzők és a bűnözők kartellje, amely a legalacsonyabb szinttől a bukaresti kormánypalotáig ér. A maffiát a politikum fedezi, a hírszerzéssel karöltve, hiszen a törvénytelenül értékesített üzemanyagból mindkettő jelentős sápot kap. Ezért aztán nem riadnak vissza semmitől sem, hogy jól menő pozíciójukat és üzletüket megvédjék. A történetvezetés meglehetősen feszes, a főszereplőt már az első percekben belevetik a mély vízbe – hogy aztán mélyreható környezet- és jellemtanulmányt kapjunk róla. Ahogy azonban a történet halad előre, és egyre bonyolódik, paradox módon mintha lelassulna, és becsúszna egy-két üresjárat is, és néha a párbeszédek is csikorognak kicsit.
Giurgiu szuggesztív képekkel, sok közelivel, premier és szuperplánokkal, sötét tónusú képekkel fokozza a feszültséget, ugyanakkor néhány, jelképértékűnek, hatásosnak szánt kép inkább hatásvadászra sikeredett – mint például a főszereplő árnyékát szinte ketrecbe zárva ábrázoló snitt. Mindemellett a film a legjobb detektívfilmek hagyományait felidézve szinte telivér hard boiled krimiként is nézhető – azzal a szomorú különbséggel, hogy tudjuk: a nyomozást végző főhős a végén nem fogja elnyerni méltó jutalmát.
Giurgiu a fikció segítségével próbálja felderíteni Panait utolsó napjait, és hátborzongatóan képes érzékeltetni, hogyan kezdi a bűnös rendszer fokozatosan kivetni magából a renitens ügyészt. A csúcsjelenet, amelyben főnöke meghívja magához, csak azért, hogy jegyzőkönyvekkel, fénykép- és videofelvételekkel bizonyítsa: már diákkora óta minden lépését megfigyelték, döbbenetes – hiszen aki a romániai mindennapokat ismeri, nagyon jól tudja, hogy akár így is lehetett volna. Sőt akár ma is lehetne így.
Szintén az elöljáró szavai adják meg a kulcsot a rendszer működéséhez. A főszereplő kérdésére, hogy miért őt választotta ki a váradi ügyész bemószerolására, egyszerű a válasz: mert vidéki fiúnak tűnt, aki kiéhezett a sikerre, és úgy tűnt, ezért bármire képes – pont, mint a maffiafilmekben.
A film számos szimbólummal operál. Az egyik tulajdonképpen jópofa geg: a főszereplő ütött-kopott 1300-as Daciájának rendszáma NUP – vagyis a „bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntetem” formula román rövidítése. Emellett Giurgiu beszélő nevekkel operál – az ügyész neve Panait helyett Panduru, a bekasztlizott váradi prefektusfié pedig Tărău helyett Haidău.
Előbbi egyértelműen a bűnüldöző pandúrt idézi, utóbbiban pedig nem nehéz a betyárt jelentő román haiduc szót felfedezni. Egyébként kimondottan jó választás volt a főszerepre Emilian Opreát jelölni – a fiatal színész szuggesztíven jeleníti meg az előbb a magánéletét, majd konkrétan az életét is feláldozó, a maffiaállam fogaskerekei között őrlődő karaktert.
Összességében a Miért én? erős film, amely arra vállalkozott, hogy megpróbáljon a mélyére tekinteni annak, hogyan működött – és talán még működik ma is – a román politikum. Az elénk táruló végeredmény egyáltalán nem szép látvány. De ez a legkevésbé sem a film hibája.
Miért én? (De ce eu? – román politikai thriller, 2015, 129 perc). Rendezte: Tudor Giurgiu. Szereplők: Emilian Oprea, Mihai Constantin, Andreea Vasile, Dan Condurache, Liviu Pintileasa. Írta: Tudor Giurgiu, Loredana Novak. Kép: Marius Panduru. Zene: Viktor Chouchkov.
Értékelés az 1–10-es skálán: 9
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!