Vázlat Faludy György életművéről
Faludy György, 1910. szeptember 22., Budapest – 2006. szeptember 1., Budapest. Bezárult hát a kör, kiteljesedett az életmű. S a teljességnek ezt az érzését az életrajzi adatok összecsengése még inkább megerősíti bennünk.
2006. szeptember 08., 00:002006. szeptember 08., 00:00
Mintha az elmúlás emberi ésszel felfoghatatlan rettenete is némiképpen szelídülne az által, ami az emigráció két másik nagy öregjének, Márai Sándornak és Wass Albertnek nem adatott meg evilági életében: Faludy kétszeri, 41 esztendeig tartó önkéntes száműzetése utáni, 1989-beli hazatérésével. Mintha ezzel a végső dátummal egy kilencvenhatodik éve íródó költemény végére került volna pont, amiben élet és irodalom szétválaszthatatlanul eggyé mintázódott a leghosszabbnak és legkomiszabbnak tartott – huszadik – század történelmet és egyéni sorsot formázó vésője alatt. Ami azonban e két dátum közé került a múló idő hamujában, az csupa nyugtalanság, mozgás, a harmónia és a boldogság meg-megújuló, szenvedélyes keresése. S az eredmény? Eképpen fogalmazódik meg a költő Michelangelo utolsó imája című szonettjében: „Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban/ megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,/ de lelkemben még égi fény ragyog” (az írás címeként kiemelt idézet is ebből a versből való). Csakhogy az idézett verssorok az életmű nyitányaként 1935-ből valók, s ez a tény Faludy írásművészetének két alapvető sajátosságára figyelmeztet. Arra a rendkívüli alkotói tudatosságra, ahogyan leütötte a hosszú évtizedek alatt kibontakozó lírai partitúra alaphangját, s költői szerepjátszásának hitelességére: ahogyan a pálya kezdetén huszonéves magyar poétaként át tudta élni az idős, olasz reneszánsz művész sorsát. Faludy György kamaszkora óta makacsul készülődött a költői pályára. A nyolcvanas évek végén Kanadában írt, Jegyzetek az esőerdőből című rendhagyó naplójában így vallott erről: „... tizenhat éves koromban (...) egyetlen nagy vágy kínzott, a költészet mesterségének ismerete, vagy jobban mondva gyakorlása.” Ez a minden mást elhomályosító kívánság ugyanakkor kimeríthetetlen kíváncsisággal társulva az élet, az átélhető valóság felé irányította figyelmét. A költészete alapanyagát képező, megtapasztalható valóság azonban nem csupán saját életét s a körülötte örvénylő történelmet jelentette. Faludy számára az egyetemes emberi kultúra értékkel telítődött, szellemi kalandozásra csábító realitás szintén, változatos és gazdag szellemi haza, ahol jó elidőzni a 20. század sivár, elembertelenedett, pusztulásra ítélt civilizációját maga mögött hagyva. E poétai nyitottság eredményeképpen született meg hosszú évek munkája után Test és lélek című műfordítási antológiája, amelybe a világirodalom 1400 költeményét válogatta az ókortól a huszadik századig, arányosan mutatva be a keleti és nyugati irodalmak lírai termését. Faludy otthonosan érezte magát az ókori pogány kultúrában éppúgy, mint a középkori keresztény és vágáns költészetben vagy a humanisták korában. Talán ez a magyarázata annak, hogy otthonosan mozgott a külső világban is. Hogy önkéntes száműzetéseit végső soron ajándéknak tekintette. A középkori vágáns poéták kései utódaként a 20. század két szellemi pestisjárványa – a fasizmus és a kommunizmus – elől szökött külföldre (előbb 1938-ban, majd hazatérése után 1956-ban), s csavarogta be a világot Nyugat-Európától Afrikáig, a Távol-Kelettől Észak-Amerikáig, mindvégig megmaradva magyar költőnek az idegenségben. Kalandos élete megannyi fontos eseményét megörökítette műveiben, ugyanazt a témát gyakran lírai és epikus formában is megírva. Egyéni sorsának átpoetizálása mellett ugyanakkor a lírai szerepjátszás mestere is volt. Első emigrációja előtt adta ki e szerepjátszás legsikerültebb, Bécsben és Budapesten írt darabjait François Villon balladái címen. A kötet azóta is óriási népszerűségnek örvend, s ennek titka éppen a poétai játék, az, ahogyan Faludynak a középkori francia költő bőrébe bújva sikerült a huszadik századra hangszerelnie, aktualizálnia Villon sajátos líráját, a maga egyéniségével gazdagítva azt. Később, második emigrációja idején Kanadában ugyancsak e szerepjáték eredményeként születtek meg – teljesen más lírai regiszterben – Li Ho, „a kínai császári ház egyik sarjának” versei. A villoni hetyke, lázadó, néhol cinikus, máshol megrázóan emberi hangvétel után az élet titkait ismerő ember bölcsessége, a világ változatosságára és szépségeire rácsodálkozó költő frissessége jelenik meg ebben a huszonnégy megszámozott költeményből álló, Tanger és Toronto között íródott ciklusban. Faludy életének napos oldalai mellett ott húzódnak a veszély, a kiszolgáltatottság és a börtönévek árnyai is. Minderről azonban képes könnyed, csevegő hangon mesélni könyveiben. Ez a sajátos hangnem teszi egyedivé a Pokolbéli víg napjaim című, több nyelvre lefordított életrajzi művét, amely a megbocsátó humortól a könyörtelen szatíráig húzódó regiszteren számol be a recski kommunista haláltáborban elviselt szenvedésekről. S arról, hogy a kultúra, a szellem ereje képes megóvni az embert a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Ugyancsak ebből az időszakból való, s az előző könyv lírai ikerpárjaként is tekinthető a Börtönversek 1950–1953 című megrázó versgyűjteménye. A „szenvedés ábécéje” szerint elrendezett költeményeket fejben írta, s rabtársai kívülről megtanulták, hogy a szerző halála esetén ne vesszenek el. Ezek a versek ugyanakkor valamiféle belső, titkos energiaforrásokként működve nemcsak szerzőjüket, hanem „hordozóikat” is arra késztették, hogy életben maradjanak. Lehet ennél közvetlenebb viszony alkotó, mű és befogadó között? E hosszú és termékeny pálya lényege egyetlen mondatban is öszszefoglalható. Faludy írás közben és életében a halálfélelemmel és Erósszal a lelkében az epikuroszi intelem szerint cselekedett: Keresd a jót, a szépet és az igazat mindaddig, amíg élvezed, de ha nem élvezed, kerüljed el. Ezért egységes – egyenetlenségei dacára is – az életműve, s cseng egybe összegyűjtött verseinek első, 1935-ben Firenzében írt darabja 2000-ben írt, kötetzáró lírai számadásaival. Szakács István Péter
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!