Hamvazószerda vagy amit akartok

A politikai hamvazószerda nem pusztán irodalmi szókép, hanem Németországban egy létező, évente megtartott közéleti esemény, amelyen a pártok amolyan évértékelőt tartanak nyilvános fórumokon – leginkább ellenfeleikkel szemben megfogalmazott kritikájukat összegezve. Az idén minden eddiginél jobb alkalmuk volt ezt megtenni, hisz az időpont egybeesett a kormánykoalíció jubileumi értékelésével. Talán furcsa, de a farsang végeztével Németországban mintha a társadalom is tudatosan készült volna a maga böjtjére. Mert az ünnepből igencsak kijutott.

Példás partnerség
Az új német kormány első száz napja mintegy pszichológiai küszöbnek számít a koalíciós partnerek, az ellenzék és a választópolgárok számára egyaránt, hisz új helyzetekhez kellett adaptálódniuk. Megalakult a kezdetben elképzelhetetlennek tűnő szociáldemokrata-kereszténydemokrata (SPD–CDU) nagykoalíció, s a tárgyalások eredményeképpen letette hivatali esküjét Németország első női kancellárja, Angela Merkel. Mindez olyan társadalmi kontextusban, melyben a nagy szociális ellátórendszerek gyökeres átalakítása már rég várat magára. Ez a sok megszorítással járó reform alapjaiban formálja át a jóléti állam szerkezetét, s bár milliókat érint fájdalmasan népszerűtlen intézkedéseivel, a német társadalom igenli, sürgeti a reformot.
Nem kis feladat várt tehát az új kormányra, amely kompromisszumos megoldást ajánlott: a „kis lépések politikáját” – óhatatlanul magára vonva ezzel a reformkövetelők kétségeit, kifogásait is.
A közvélemény nem titkolt megkönnyebbüléssel konstatálhatta, hogy a kormányszövetség együttműködése gördülékeny. Nagy horderejű változtatásokra ugyan még nem került sor, még nem „fáj” a kilátásba helyezett áfanövelés, a viták kereszttüzében álló 67 éves nyugdíjkorhatár is még a jövő zenéje, s az sem világos, hogy a szövetségi rendszer rég várt átalakítása konkrétan mit hoz. A választópolgár ezért most kivár. Bizalommal figyeli, hogy a két egykori politikai ellenfél jól láthatóan vállvetve dolgozik a reformfolyamaton, az égető munkapiaci, családügyi, gazdasági problémákon. Mindezt harmonikus légkörben, családias kabinetüléseken, mosolyogva. Az összhangra szinte kínosan ügyel mindenki, legfőképpen maga a kancellár. Érett politikai kultúra, állítják egyesek – üres bábszínház, vélik mások. Mindenesetre működőképes, és ez sok mindent elárul a rendszerről.

A diplomácia nagyasszonya
„A kancellár sikere a koalíció sikere”, állítják maguk az érintettek és a politikai elemzők. Merkel asszony emberi és politikai kvalitásait kevesen vitatják, kancellársága száz napja alatt a sajtó elhalmozta dicséretével, a közvélemény-kutatások szerint pedig jelenlegi népszerűsége túlszárnyalja minden elődjéét az adott időszakban. A kormánykoalíció sikerét sokan az ő diplomatikusságának, kompromisszumkészségének tulajdonítják és nem utolsósorban annak az empátiájának, mellyel munkatársaira figyel.
Angela Merkel fellépését a nemzetközi politikai porondon néhol egyenesen bravúrosnak értékelték elemzői és tárgyalópartnerei. Az eddig tartózkodónak ismert német külpolitika hatalmas fordulatot vett a kancellár diplomáciai érzékének köszönhetően: Németország világhatalmi szerepéhez méltón újra aktívabbá vált, és határozott hangnemet képvisel. A hangsúlyok átrendeződtek ugyan, ezt jelzi az amerikai elnökkel való szívélyes találkozó, a kimértebb hangnemű látogatás Oroszországban, de Merkel olyan kényes szerepeket is felvállalt, mint a közel-keleti békefolyamatban vagy az Európai Unióban való közvetítés. (Az EU-s költségvetés elfogadásában állítólag kulcsszerepe van: ő bírta rá angol és francia kollégáját a kompromisszumkötésre.) Bár mindenkit meglepett az, hogy milyen természetességgel és kifogástalanul mozog a diplomácia területén, nem mindenkit bűvölt el vele. A jubileumi fordulóhoz közeledve egyre szaporodtak a kancellárt és kormányát érintő kritikák, és erről nemcsak az ellenzék gondoskodott.

Látszatintézkedések?
A sürgető belpolitikai kérdések háttérbe szorultak a nemzetközi porondhoz képest – vetik ellen a kritikusok. Az ellenzék szerint a kancellár elhanyagolta az ország belső problémáit, és ez azért is fájó, mert Merkel asszony ellenzéki politikusként igen elkötelezett harcosa volt a belügyi reformoknak, és annak idején keményen ostorozta a tétovázó kormánypártokat.
További kifogásokat vált ki a koalíció túlzott összhangja – sokak szerint egyikre sem vet jó fényt az, hogy ilyen problémamentesen „lepaktált” előző riválisával, az ellenzéki liberálisok (FDP) vezére egyenesen azt állította, hogy a jelenlegi kormányszövetség lényegében nem más, mint az előző (szociáldemokrata-zöldpárti).
Több mint ötmillió munkanélküli helyzete vár megoldásra, a jelentések szerint számuk nőtt a téli időszakban (csökkent viszont valamelyest az előző évhez képest), a kormányon a beígért munkahelyteremtést kérik számon. Sokan vélik úgy, hogy az oly kívánatos és sokat hangoztatott reformpolitika megtorpant a „kis lépések” szintjén, a vezető sajtóorgánumok kommentárjaiban egyre gyakrabban felhangzó minősítés a kormány működésére a „középszerűség”. Az ideológiák elvesztését, kifakulását kérik számon egyes bírálók, de maguk a kormánypártok radikálisabb szárnyai is fejcsóválva figyelik a nagy koalíciós harmóniát. Egyesek szerint ködös irányvonalak jellemzik a kormányzatot, amely reális megoldások hiányában látszatintézkedésekkel halogatja a döntéseket.
A vélemények megoszlanak, a kormány beütemezett (kis) lépései azonban szemmel láthatóan nem inognak meg, céltudatosan haladnak – a maguk tempójában. A kölcsönös bizalomra hagyatkozva Merkel pedig keményen tartja a gyeplőt. Bár ára van, a fegyelmezett német polgár a politikai farsang böjtjére vár, a maximálisra kapcsolt reformfolyamatra – ez a jelenlegi kormánykoalíció feladata. Nemcsak népszerűnek, de igazán sikeresnek maradni, ez a kunszt. Vagyis feloldani megannyi ellentmondást. Mindenkit jóllakatni – böjtös koszton.

(A szerző újságíró.) Szakács Zsuzsanna