Felleltározta az erdélyi műemlékeket

– Az ön családjában hagyomány, hogy a férfiak építkezéssel, épületekkel foglalkoznak.
– Édesapám szobafestő volt, így én is állandóan azon épületek közelében voltam, ahol ő dolgozott. Megszerettem az ezekkel való foglalatoskodást.

– Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, holott akkoriban Erdélyben még „magyar világ” volt.
– 1940 tavaszán érettségiztem, és a Bukaresti Egyetemre készültünk azokkal az osztálytársaimmal, akik mérnöki pályára készültek. Persze volt olyan tanárom, aki azzal „biztatott”: hiába megyek Bukarestbe, mert nem tudok annyira románul, hogy esélyem legyen a bejutásra. De az Úristen megsegített. Augusztus 30-án, a második bécsi döntés után elhatároztam, hogy Pestre megyek. A József Nádor Műegyetemre csak rajzból kellett felvételizni, tehetségfelmérés volt csupán, hogy melyik csoportba osztják be az erdélyieket.

Már a bécsi döntés napján bemondták a rádióban, hogy mindazok az erdélyi fiatalok, akik a műegyetemre szeretnének járni, október 7-én jelentkezzenek. 1944-ben diplomáztam, szigorlóként jöttem haza, vagyis vissza kellett volna mennem szigorlatozni, de ez nem történhetett meg, mert ismét impériumváltás történt. Itthon azonnal óvóhelyeket kellett terveznem. Mindenki menekült Marosvásárhelyről, mondták, hogy menjek én is, mert elvisznek az oroszok. Vitéz Vida Gyula volt akkor a városparancsnok, neki jelentettem naponta, hány óvóhelyet képeztünk ki.

– Tehát Marosvásárhelyen kezdett dolgozni, de aztán a műépítészi karrierje mégis Budapesten kezdődött.
– Előbb Gál Pál építészmérnök keze alatt dolgoztam. Aztán nagy nehezen útlevelet kaptam, 1946-ban kimentem Budapestre, ahol 1950-ig dolgoztam, előbb Szívó Pál magántervezőnél, majd a Fővárosi Tervező Irodánál. Előbb – a kor stílusának megfelelően – tömbházakat terveztünk, de már ekkor kaptam egy műemlékkel kapcsolatos megbízást, és attól kezdve egészen nyugalomba vonulásomig kizárólag műemlékekkel foglalkoztam. Előbb Budapesten, majd itthon.

– Abban az időben nagyon sok fiatal kint maradt Magyarországon. Ön miért tért haza?
– A magyar belügyminisztériumban felajánlották nekem az állampolgárságot. Amikor 1950-ben jöttem hazafelé, a határon kinevettek a határőrök, amiért Romániába igyekeztem. Bolondnak tartottak. Pesten annyi pénzt kaptam, amennyit soha azután nem tudtam megkeresni. Azért jöttem haza, mert Magda, a menyasszonyjelöltem itthon volt. Gyerekkorunktól kezdve együtt nőttünk fel, és én vele akartam leélni az életemet. Természetesen a szüleim miatt is úgy gondoltam, hogy itthon van a helyem.

– Marosvásárhelyen mindjárt felelős beosztásokba került.
– Előbb a városi néptanácsnál dolgoztam, de nézeteltérésbe keveredtem az akkori pártvezetővel. Azt mondta, hogy hazudok, ezért azonnal lemondtam a városi főépítészi funkcióról, és átmentem az építészeti tervezőintézethez, majd sok év múlva onnan mentem nyugdíjba.

– A tervezőintézetben – amelynek az egész Magyar Autonóm Tartomány a hatáskörébe tartozott – ön főépítészi státusban dolgozott. Az ötvenes, hatvanas években épültek Erdély-szerte a lakótelepek. A Kommunista Párt mennyire szólt bele abba, hogy ezek milyen stílusban készüljenek?
– A párt csak annyit mondott, hogy mit és mennyit kell építeni, de a stílusba nem szólt bele. A legnagyobb hiba az volt, hogy nem léteztek városrendezési tervek. Ahol üres telek volt, találomra építették a blokkokat. Csak a rendszer fennállásának a vége felé gondoltak arra, hogy utcákat alakítsanak ki az új negyedekben. Vásárhely viszonylatában azt tartom szerencsének, hogy kilencemeletesnél magasabb házak nem épültek, persze ez is túl sok egy kisvároshoz képest.

– A rendszerváltás előtt sok erdélyi város arculatát gyökeresen megváltoztatta a hatalom. Marosvásárhely főtere lényegében megőrizte régi stílusát, de azért néhány emeletes épülettel megtörték az összhangot. 1989 előtt szóba került-e, hogy át kell alakítani a belvárost?
– Valóban sok régi épület megmaradt, de a színház építésekor az összhangot megbontották, amikor lebontották a barátok templomát. Persze a színházat anélkül is fel lehetett volna építeni. De utasítás volt arra, hogy le kell bontani a templomot. A pártbizottságnál nem dolgozott műépítész-szakértő, az aktivisták nem hallgattak a szakemberekre. Amikor a főtéri blokkokat felhúzták, lebontottak pár nagyon szép, régi, egyemeletes épületet. Például a Fischer-féle barokkosat vagy a Nap vendéglőt.

– Egy főépítésztől elvárták, hogy párttag legyen?
– Persze, nekem többször is szóltak, hogy ideje lenne már belépnem a pártba. Háromszor kísért haza egy aktivista, hogy meggyőzzön: közöttük a helyem. De azt mondtam neki: nézze, én templomba járó ember voltam világéletemben, és ezután is az maradok. No, ez már nem tetszett az elvtársaknak, s békén hagytak.

– Építészeti szempontból Marosvásárhelyen melyek a legértékesebb épületek?
– Legrégibb épületünk a vártemplom, szép, de egyszerű, a gótika jegyében készült épület. Persze a nyugat-európai, díszes barokk épületekhez képest nem túl jelentős. A városházán és a Kultúrpalotán kívül a legszebb épület itt a Toldalagi-ház. Sajnos a belsejét nem őrizték meg, népművészeti múzeum van benne, ezért módosították.

– Mellette szintén díszes, régi épület áll: Bányai mészáros palotája. Úgy tudom, hogy építészeti szempontból eléggé eklektikusra sikerült.
– Így van. No meg az a baj, hogy tönkretette a Toldalagi-házat, mert túl közel építették hozzá, nincs már rálátás annak mind a négy homlokzatára. A Bányai-palotán a barokk stílus mellett régebbi, reneszánszos vonások is felfedezhetők. De a maga nemében szép épület.

– A városháza és a Kultúrpalota a múlt század elején épült. Soha nem jutott eszébe az elvtársaknak, hogy ezeket eltüntessék a föld színéről, vagy átalakítsák? Hiszen magyar tervezők ízlése szerint, a magyar állam pénzéből épültek.
– Nem, odáig nem jutottak. A Kultúrpalotát az 1930-as években belül teljesen felújították. A belső tatarozást édesapám vezette, a falfestés mintáit én rajzoltam le, majd kivágták papírmaséból, és úgy festették le eredeti formában. Ma is tiszteletben tartják az eredeti mintákat. A következő felújítás az 1960-as években volt, de csakis javítások voltak. A nagy tetőjavításra a rendszerváltás után került sor.

– Köteteiből, tanulmányaiból kitűnik, hogy sokat foglalkozott Kós Károly munkásságával. Ugyanakkor felújította a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt. Utóbbit kinek a felkérésére?
– Mivel a Magyar Autonóm Tartomány közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozott, végigjártam ezt a területet, és mindenütt felmértem a műemlékeket. 1962–1963-ban történt meg ezeknek az összeírása. Hetente öt napon át jártam a vidéket, ha jól emlékszem, 430 műemlék épületet tártam fel, írtam le. A tartomány elnöksége kérte a szárhegyi kastély helyreállítását. Annak idején raktárnak használták az épületet. A két bástya közötti homlokzatot viszont már a megyésítés után tatarozták a hargitai kollégák. Erről a munkálatról a magyarországi Műemlékvédelem című folyóiratban közöltem átfogó tanulmányt. Ugyanott írtam a székelykeresztúri római katolikus templom helyreállításáról. Ez nagyon rossz állapotban volt. A tatarozás során kiderült, hogy korábban a mostani helyén egy sokkal nagyobb templom létezett. A Kós Károlyról szóló írásom kötetben jelent meg, amelynek társszerzője voltam.

– Fotókat is készített a műemlékek számbavételekor?
– Hogyne. Van egy kis fotólaboratóriumom, ahol néha én is, a feleségem is éjszakákon át hívtuk elő a fényképeket.

– Kézikönyvként, alapvető forrásmunkaként szokták emlegetni a Maros megyei kastélyok és udvarházak című kötetét. Ennek is az az összeírás képezte az alapját?
– Természetesen. Kolozsváron most fog megjelenni a református teológia nyomdájában az a kéziratom, ami szinte húsz éve készen áll, és a Maros megyei középkori templomok leírását tartalmazza. Ebben a szász templomok is szerepelnek. Egyébként Erdélyben a legrégibb templomok a Székelyföldön találhatók. Nagyon gazdagok vagyunk ilyen épületekben. Nagyon sokat tanultam Bíró József történész tanulmányköteteiből. Nemcsak hasznosak, de nagyon szépek a leírásai.

– Kötetei igen szép, veretes magyar nyelven íródtak.
– Erre nagy gondot fordítottam. Már a József Nádor Műegyetemen belénk nevelték, hogy kerüljük az idegen szavak használatát. Például a restaurálás helyett is igyekeztem mindig a helyreállítás kifejezést használni.

– Készül-e egyéb új kötet az ön műhelyében?
– A marosvásárhelyi Mentor Kiadó fogja megjelentetni a Marosvásárhely grafikus ábrázolásai című kötetet. Olyan térképek, rajzok gyűjteménye lesz, amelyek Marosvásárhelyről szólnak, illetve amelyeken szerepel a város.