Daloktól a késig

Épp az idén kilencven éve a Kosztolányi Dezső-mű megjelenésének, amin első látásra elcsodálkoztak a kortársak, mondván, hogy kit érdekelhet már 1926-ban a kb. harminc éve lecsengett cselédromantika utórezgése.

Tény, hogy az 1870-es, 80-as és 90-es éveknek volt kedvelt témája a hirtelen világvárossá növekedett Budapestre kerülő kis cselédek egyéni tragédiákba torkollott élete. Ám második rápillantásra kiderült, hogy Kosztolányi nem az előtte járó nemzedék divattémáját melegíti újra, hanem saját idejének legújabb felfedezését, a mélylélektani kutatások „játszóterét”, a tudatos és tudatalatti személyiség minden esetben hibátlanul, kielégítően megoldhatatlan problematikáját építi be egy valóságban megtörtént eset keretei közé.

Regényében a két főszereplő, a cseléd Édes Anna és munkaadója, Vizy méltóságos asszony a freudi ihletésű látásmód révén lesznek egymás kiegészítői, a hóhér és áldozat ellentétes előjelű figurái. Mindenekelőtt talán épp az elmondottak miatt volt olyan nehéz Gajai Ágnes vállalt feladata, viszont azzal, hogy egymaga volt Anna is és Vizyné is (de még Vizy úr, Patikárius Jancsi és Stefi is!), jól ráérzett, és kiemelte az egyetlen emberben élő sok-sok lehetőséget.

A legnagyobb nehézséget az alaphelyzet kommunikálása és recepciója jelentette, mivel ma már ismeretlen a bentlakó cseléd (szolgáló vagy egyszerűen csak a lány) fogalma, hogy az nemcsak a házi teendők miatti napi huszonnégy órás készenlétet jelentette, de hozzátartozott az is, hogy a család idősebb vagy fiatalabb férfitagjainak egyéb irányú vágyait is pisszenés nélkül kellett teljesíteniük (ebből fakadtak legtöbbször az említett divatos irodalmi művek témái). Az akkori cselédek státusának tehát semmi köze nem volt a ma ismert bejárónőéhez.

Ha jól emlékszem, Gajai Ágnes ezelőtt tizenöt évvel, pályája elején eljátszhatta a cselédromantika egyik csúcsteljesítményét, Bródy Sándor A dada című darabjának címszerepét. Nem tudom, hogy – stílusosan szólva – tudat alatt előbukkantak-e annak a szerepnek a rezzenései Anna megformálásakor, de azt a tökéletes lírai alapállást, ahogy Anna elemi kedvességét, játékosságát, a legkülönbözőbb hangulatokat dalokban feloldani tudását közvetítette, feltehetőleg Erzsébet dajka tragédiája is segítette. És az előadás alatt azt is végig éreztem, amit Kosztolányi a névadással kapcsolatban mondott, hogy az Édes nem szorul magyarázatra, az Anna nevet pedig azért választotta, mert abban ott lappang az „adna”. Gajai Ágnes Annájából is a jóságos adni vágyás áradt.

S akkor a csirke nyakának elvágását sem vállaló Annából hogyan lett Vizyék lemészárolója?! Az erre adható logikus válasz elmaradása az előadás nagy hiányossága. Kosztolányi ugyanis nagyon jól érzékelteti Vizyné lelki hóhérságát, azokat az eseteket, amikor egyszerűen átbeszél Annán, levegőnek nézi, semminek tekinti. Bár meg van arról győződve, hogy az egyik legjobb cselédtartó, hisz beszélget a lánnyal, észre sem veszi, hogy beszélgetésről szó sincs, csak a kislánya halálát ismételgeti folyton.

Vagy a piskótajelenet, amikor Anna nem kér a neki majdnem odadobott piskótából, mire Vizyné azt mondja a vendégeinek, hogy ilyenek ezek a parasztok, nem tudják, mi a jó. Moviszter doktor próbálja megmagyarázni – épp a közben tányérokat rakosgató Anna kedvéért –, hogy de igen, tudják, csak mivel nem biztos, hogy újból ehetnének piskótát, inkább azért nem kérnek belőle. Patikárius Jancsi is ugyanúgy kezeli Annát, mint a nagynénje.

Nem véletlen, hogy a lány végső tettéhez az első lépés épp az, amikor meghallja, hogy a nagy kinevezést ünneplő estély közben Jancsi a fürdőszobában ölelgeti az egyik vendéghölgyet, és közben ugyanazokat a szófordulatokat mondogatja, amit neki is. A tárgyaláson végül szintén Moviszter fogalmazza meg nagyon egyszerűen a lány tettének okát: nem vették emberszámba.

Nem ünneprontásként említem fel az előadásnak ezt a hiányosságát, hisz a továbbiak során biztos beépíthető lesz valahogy. Mert így, aki nem ismeri a művet, afféle indokolatlan, action gratuite-nek veszi, holott nem az. De ez a szövegkönyv hibája, bár egy regényt két és fél órás magánszámba sűríteni nem kis dolog. Gajai Ágnesnek viszont csak köszönet jár a vállalkozásért és az alakításért, a Borostyán Produkciós Irodának pedig azért, hogy lehetővé tette az előadás bemutatását.