Burmai kérdés – Peking a kulcs

amely a vezető tábornokok közti széthúzás és a katonaság körében egyre nagyobb arányokat öltő dezertálás nélkül nehezen tudná fenntartani ellenállását.
Másodszor, a burmai tábornokok tudják, hogy dönteniük kell: vagy fenntartják hatalmukat, vagy pedig vállalják a börtön, a száműzetés vagy akár a halál kockázatát. Ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs más választásuk, mindenáron ragaszkodniuk kell a hatalomhoz.
És végül, amíg Kína politikai, pénzügyi és katonai támogatást nyújt a burmai vezetőknek, csaknem teljesen lehetetlen az érdemi változás. Nem sokra lehet számítani, amíg Kína nem dönt úgy, hogy több előnye származik egy legitim burmai kormányzat nyomán, mint a jelenlegi inkompetens katonai rezsim fennmaradásából.
A juntának régóta nyújtott pekingi politikai támogatást hangsúlyozza az, hogy Kína úgy döntött: megakadályozza, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elítélje a mianmari rezsim erőszakos fellépését a buddhista szerzetesek és a többi békés tüntető ellen. Idén januárban Kína Oroszországgal együtt megvétózott egy BT-határozatot, amely elítélte volna a burmai emberjogsértéseket, és felszólította volna a kormányt, hogy hagyjon fel az etnikai kisebbségek elleni támadásokkal, engedje szabadon a politikai foglyokat, és indítsa be az átmenetet a nemzeti megbékélés és a demokrácia felé. Kína egyébként éveken át az útjába állt több Mianmar elleni szankciónak.
Kína és a burmai vezetők gazdasági kapcsolatai stratégiailag fontosak mindkét fél számára. Az 1,1 milliárd dollárra becsült éves kétoldalú kereskedelem – hatalmas összeg, tekintettel arra, hogy Burma bruttó nemzeti összterméke 9,6 milliárd dollár – gazdasági mentőkötelet jelent a burmai kormány számára. Kína egyben Mianmar legnagyobb katonai beszállítója.
Ugyanakkor az a 2 milliárd dollár értékű olajvezeték, amelyet Peking tervez építeni Burma déli partjától Junnan tartományig, lehetővé teszi, hogy Kína könnyebben és biztonságosabban szállítson közel-keleti olajat déli tartományaiig. Ha elkészül a vezeték, Kína kevésbé lesz hajlamos a külső katonai nyomásgyakorlásra egy nemzetközi konfliktus esetén.
Így tehát Burmában magas a tét Kína számára, Peking ugyanakkor attól fél, hogy egy „nemzeti megbékélést” szorgalmazó új mianmari kormány hogyan reagál a korrupt katonai vezetőkkel fenntartott kapcsolatokra.
Nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei, akik a hidegháború idejéből ismerik ezt a félelmet, szintén támogattak ellenszenves és elnyomó rezsimeket Zairban, Chilében és Indonéziában. Csakhogy Amerika és a Nyugat a kellő pillanatban felismerték: az idők annyira megváltoztak, hogy ezek a diktátorok túlélték hasznosságukat. Így tehát az olyan despotákat, mint például a Fülöp-szigeteki Ferdinand Marcos vagy a koreai Cson Tuhvan, lemondatták, mivel aljas rezsimjük támogatásának ára magasabb volt az előnyöknél.
A mai internetkorszakban a burmai tábornokoknak nyújtott kínai támogatás ára gyorsan növekedik. Akárcsak Dárfur esetében, ahol a Kína által a szudáni kormánynak nyújtott támogatás éles bírálatokat váltott ki, Peking segítsége a burmai tábornokoknak – különösen akkor, ha a halálos áldozatok száma növekedik – hasonló problémákat vethet fel. Az olimpiai játékok bojkottálása sokkal valószínűbb lesz, ha a meggyilkolt és megvert buddhista szerzeteseket ábrázoló képek bejárják a világot. Ráadásul a mianmari közegészségügy állapota igen rossz, a drog- és embercsempészet egyre nagyobb mértékben terjed át Kína déli részére is.
Kína bizonyos mértékben jelezte aggodalmát a burmai kormánynak, de kizárólagos befolyása ellenére egyetlen olyan lépést sem tett, amely érdemben módosítaná a junta számításait.
Kínának át kellene venni a vezetést a burmai nemzeti megbékélést célzó erőfeszítésekben, ennek bátorításához a nemzetközi közösségnek meg kell győznie Pekinget, hogy a nyomásgyakorlás a reformok és a változás beindításának irányába olyan megoldás lehet, amellyel mindkét fél jól jár. A nemzetközi közösségnek egyértelművé kellene tennie, hogy Kína érdekei nem sérülnének, ha a mianmari társadalom elindulna az átalakulás útján, és hogy az olajvezeték valamilyen változatát bármilyen új rezsim támogatná.
Mivel Kína Indiával verseng a burmai természeti tartalékokért, Indiát szintén aktív részesévé kell tenni a burmai vezetésre nyomást gyakorló erőfeszítéseknek. Ezt a folyamatot pedig a DélKelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) hatékonyan koordinálhatja. Egy szeptember 27-i nyilatkozatban az ASEAN külügyminiszterei meglepően élesen elítélték a burmai összeomlást. Ők lényegi vezető szerepet játszhatnak egy olyan kezdeményezésben, amelynek részesei a burmai pártok, Kína, India, az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok, és amely kidolgozhatja a mianmari változás ütemtervét.
Egy ilyen nemzetközi folyamat elképzelhetetlen Kína nélkül, a burmai változás beindulásának Peking a kulcsa.

A szerző az Ázsia Társaság alelnöke, Bill Clinton amerikai exelnök nemzetbiztonsági tanácsának egykori tagja.

Fordította: F. S.
© Project Syndicate/Asia Society, Krónika 2007.