Az euró viszontagsága

Az eurózóna országaiban az inflációval kiigazított, egy főre jutó GDP 2015-ben alig volt magasabb, mint a 2008-as válságot megelőzően, számos ország pedig még mindig depresszióban van. Ugyanakkor, akárcsak hat éve, még mindig 10 százalékot meghaladó az álláskeresők száma a munkaképes lakosság arányához viszonyítva, a fiatalok körében pedig átlagosan ötből egy ifjú munkanélküli.

Stiglitz szerint bár számos tényező szerepet játszott Európa nehézségeinek kialakulásában, valamennyi közül a közös európai valuta létrehozása volt a legnagyobb hiba. Pontosabban egy olyan eurózóna felépítése, amelynek hátterében nem hoztak létre olyan intézményeket és szabályokat, amelyek hatékonyan tudnák működtetni a közös valutát. Hibás elképzelés szerinte, hogy a jegybank szerepét is betöltő Európai Központi Banknak csupán az inflációra kell figyelnie. Azt hinni, hogy elegendő kézben tartani az inflációt, és akkor a gazdaság majd magától növekedik, nem más, mint illúzió – írja Stiglitz.

A közgazdász úgy véli, bár az euró támogatói gyakran élnek azzal az érvvel, hogy a közös európai pénznem sokkal több egyszerű gazdasági projektnél, vagyis sokkal inkább a politikai integráció fokozását célozta annak idején, az euró ennek ellenére sem a remélt gazdasági fellendülést, sem a politikai integráció növekedését nem eredményezte, ráadásul több tagországot az államcsőd közelébe sodort. Ahelyett, hogy a béke és a harmónia egyik alappillérévé vált volna, inkább a régi sztereotípiák felerősödését, az országok egymásra mutogatását eredményezte. A negatív gazdasági és szociális tényezőknek egyre több súlyos politikai szintű következménye is körvonalazódik. Ezek közül kiemelendő a radikális bal- és jobboldali politikai alakulatok megerősödése, de ugyanilyen következmény az is, hogy Nagy-Britannia júniusban az Európai Unióból való kilépés mellett döntött, annak ellenére, hogy a szakértők súlyos gazdasági hatásokra figyelmeztettek.

Az euróövezet már a születésekor hibás elképzelés volt Stiglitz szerint. „Egyetlen valutát megannyi gazdaságilag különböző fejlettségű, a termelékenység és versenyképesség terén lényegesen különböző szinten mozgó ország esetében nehéz működésre bírni” – írja a Nobel-díjas közgazdász. A 2008-as válság nyomán kiderült, hogy a közös monetáris politika, de a teljesen eltérő fiskális politika egyes tagállamoknak előnyös, míg másokat mélybe ránt. Az is egyértelmű, hogy a valutaunióhoz való csatlakozástól nem csökken az ország államadósságának a finanszírozási költsége. Így például Görögország, Olaszország, Spanyolország vagy Portugália helyzetén sokat javítana, ha le tudnák értékelni valutájukat, de ez az eurózóna tagjaként nem lehetséges.

Az eurózónát igen gyakran egy rossz házassághoz hasonlítják, a helyzetet viszont némiképp bonyolítja, hogy itt kettő helyett 19 partner (ennyi tagállam van az eurozónában) kapcsolatát kellene megmenteni. Stiglitz szerint ugyanakkor több kérdés is felmerül ebben az esetben, például hogy érdemes-e megmenteni ezt a házasságot. Nem fizetünk-e túl nagy árat a működése miatt, vagy nem kerülne-e túl sokba egy esetleges válás. Tartsuk szem előtt, hogy az euró nem cél, hanem csupán az eszköz, amit ha jól használunk, fokozni fogja a jólétet. Ha nem, akkor viszont alacsonyabb életszínvonalat eredményez Európa polgárai számára – állapítja meg a Nobel-díjas amerikai közgazdász.

dr. Gulyás József

A szerző nagyváradi jogtanácsos