A Gazprom és az európai energiabiztonság

Az a tény, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök utódja Dmitrij Medvegyev Gazprom-elnök, egyértelművé teszi: a Kreml továbbra is az energiaágazaton kívánja tartani vasmarkát. Viszont az Európai Unió és Oroszország energetikai kapcsolatában tapasztalható aszimmetriának meg kell szűnnie.

Az Oroszországtól való energiafüggőség növekedése miatt az EU-ban minden korábbinál nagyobbak az energiabiztonsággal kapcsolatos aggodalmak. Az orosz vezetés amellett, hogy kisajátította a Jukosz olajtársaságot, kiszorította a külföldi résztvevőket a kitermelő ágazatból. Ezek után érthető, hogy Európában többen megkérdőjelezik a Kreml szavahihetőségét.

Ahelyett, hogy elfordulna, az EU-nak a mélyebb elkötelezettséget és a kölcsönösséget kellene keresnie. Piaci liberalizációval Brüsszelnek meg kell könnyítenie a Gazprom nagyobb fokú részvételét az uniós piacon. Ugyanakkor nyomást kell gyakorolnia Moszkvára annak érdekében, hogy a Gazprom teljes átszervezése megtörténjen, és hogy az európai társaságok reálisan betörjenek az orosz piacra, mivel az ezzel való orosz szembeszegülés gyakorlatilag garantálja Európa energetikai bizonytalanságát.

A Putyin-adminisztráció által megszabott irány alapja a szabályok tetszés szerinti értelmezése és a külföldi befektetők megfélemlítése, az adóhatóság, a szabályozó intézmények és az igazságszolgáltatás segítségével. Ezzel egyidejűleg a Gazprom az európai gázpiac legnagyobb szereplőjévé fejlődött, lépéseivel megcsúfolva az Oroszországgal való együttműködés fokozására tett uniós erőfeszítéseket.

A Gazprom stratégiája három taktikát alkalmaz: kooptálás – partneri viszonyok ápolása bizonyos országokkal, politikai vezetőkkel és társaságokkal; megelőző felvásárlás – potenciális érdekeltségek célbavétele az orosz diplomácia segítségével; illetve egységbontás – az EU megosztása kétoldalú egyezményekkel.

Az európai kooptáció nagyrészt Németországon keresztül történt, ahol a Gazprom energetikai társaságokkal és bankokkal kötött partneri kapcsolatai nyomán a német vezetés felsorakozott az orosz célkitűzések mellett. Erőteljes – közvetlen és áttételes – lobbi folyik az európai szabályozó tényezők meggyőzésére, hogy tegyék lehetővé a hosszú távú beszállítási szerződések megkötését az uniós partnerekkel – annak ellenére, hogy ezek gyengítik a versenyt.

A Gazprom a terjeszkedésben valósította meg a megelőző felvásárlás elvét. Elárasztotta a törökországi piacot, elzárta a gázcsapot Ukrajnában, ugyanezzel fenyegetőzött Fehéroroszországban, és preferenciális piaci hozzáférést ajánlott az ebbe beleegyező partnereknek, például Olaszországnak.

A kaukázusi térségben a Kreml megakadályozta, hogy Irán infrastruktúrát építsen ki, amellyel versenyképessé vált volna az Európába irányuló gázszállításban. Az iráni gázszállítás megállítására Oroszország gyakorlatilag felvásárolta Örményország teljes energetikai ágazatát, miközben az iráni atomprogramnak nyújtott orosz támogatás hozzájárul Teherán elszigeteltségének fenntartásához azzal, hogy távol tartja a nyugati tőkét, amelyre Iránnak szüksége lenne a rivális gázexportőrré váláshoz.

A Gazprom dominanciáját a Kreml által irányított tevékenységek erősítik, amelyek célja befolyásának növelése az olyan piacokon, mint Spanyolország és Olaszország. A rivális gázszállítókkal, például Algériával való egyezségekért cserébe Oroszország jelentős engedményeket tett a fegyverbeszállítás és a preferenciális hitelek határideje terén.

Más esetekben a Kreml büntetően lép fel, például elzárta az olajcsapokat Litvánia felé, amikor a balti állam egy lengyel társaságnak adta el a Mazeikiu Nafta finomítót, vagy elzárta az Ukrajnába áramló olajat, amikor az ukránok a „rossz” pártra szavaztak.

Az egységbontás legjobb példája az Északi Áramlat gázvezeték, amely Németország számára vonzó, de feldühíti Lengyelországot és a balti államokat. A tenger alatti vezeték háromszor drágább, mint egy új vezeték megépítése a meglévő útvonalakon, aláaknázza Németország keleti szomszédainak energiabiztonságát, és veszélyeztetheti a Balti-tenger törékeny ökoszisztémáját. De azzal, hogy közvetlenül Németországba érkezik az orosz export, Oroszországnak lehetősége lesz leállítani a gázszállítmányokat Ukrajna, Lengyelország és a balti államok felé anélkül, hogy ez közvetlenül befolyásolná a nyugat-európai szállítmányokat – és Oroszország viselkedése azt jelzi, hogy ez reális fenyegetést jelent.

Amíg a Gazprom viselkedése átláthatatlan, Európa nem tudhatja, hogy kulcsfontosságú beszállítója képes megfelelő mennyiségű tartalékokat felhalmozni. A Kreml politikai harca az orosz energetikai ágazat ellenőrzéséért azt eredményezte, hogy a belső piacra szánt olaj- és gáztermelés drasztikusan csökkent.

Ez pedig Európa számára problémát jelent. A Gazprom nem lehet Európa partnere, ha nem ruház be saját infrastruktúrájába, sőt vezető szerepet játszik az orosz magánvállalkozások kifosztásában, 14 milliárd dollárt fektet kevésbé fontos üzletekbe, például sajtóba, irányítása pedig az orosz államfői hivatalból történik.

Európában nem szabad kihunynia a fényeknek. Brüsszelnek átláthatóságot, szimmetriát és törvényuralmat kell követelnie Moszkvától azzal a céllal, hogy integrálja az európai és orosz energiapiacokat.

Ezzel egyidejűleg Európa közelebb kerülhet az energiabiztonsághoz a források változatossá tételével, a cseppfolyós földgáz ágazatába történő jelentős beruházással, valamint azzal, hogy erőteljes nyomást gyakorol a Nabucco gázvezeték megvalósulása érdekében.

A Gazprom vágya az európai piaci hozzáféréshez tulajdonképpen az EU ütőkártyája. Az EU-nak egyértelművé kell tennie a Gazprom számára, hogy az európai nyitás feltétele az orosz energetikai ágazat ugyanilyen megnyitása. Ennek eredménye az lenne, hogy az európai energiapiac egy nemzetközi partnerei által tisztelt és megbízhatónak tekintett Oroszországot köszönthetne.

Robert R. Amsterdam

A szerző a Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajtársaság börtönben ülő egykori elnökét képviselő Amsterdam & Peroff ügyvédi iroda egyik alapítója.

Fordította: F. S. © Project Syndicate/PASOS, Krónika 2008.