A Székelyföld létezik. Crin Antonescu jóváhagyása nélkül is

Hivatalosan Románia azért küzd, hogy felszámolja a határt Magyarországgal, néhány éven belül közös fizetőeszközünk lesz, és – az európai szabályozások alapján – magyar állampolgárok korlátozás nélkül vásárolhatnak földet Erdélyben. Ugyanakkor a román állampolgárok is átköltözhetnek a magyar pusztába – ha akarnak, természetesen. Ennek ellenére nem telik el egyetlen esztendő sem anélkül, hogy a román politikusok ne ijesztgetnék azzal a moldvai végeken élő öregasszonyokat, hogy a horthysták be akarják tenni a lábukat a mi szent Erdélyünkbe. Érdekes, hogy a kilencvenes évek elején a PRM, a PUNR és a PSD voltak azok az alakulatok, amelyek nagy hazafiként tetszelegve gyűjtöttek szavazatokat. Most a Tőkés lelkésszel küzdő alakulatok élén egy olyan párt áll, amely „liberálisnak” mondja magát, és amelynek elméletileg szembe kellene szállnia a többség zsarnokságával, és a kisebbségek jogait kellene előtérbe helyeznie.

De tulajdonképpen mi a probléma a Székelyfölddel? Képzeljük csak el a következőt: nyaralni mennek Franciaországba, és ahelyett, hogy felfedeznék Elzászt, megérkeznek egy hanyagul csak „Északkeletnek” nevezett régióba. Miért kellene így elnevezni? Attól a félelemtől vezérelve, hogy a németek visszaigénylik a régi „Elzászt”. Ezt csinálták a román politikusok: csak azért, hogy a magyar kisebbség nehogy összezárja sorait, és többséget alkosson valamelyik fejlesztési régióban, Hargitát és Kovásznát Fehér, Brassó és Szeben megyéhez ragasztották. És ezt az erőltetetten kialakított társulást elnevezték „Központi Fejlesztési Ügynökségnek”. A magyar veszélytől tartva Románia szándékosan politikai szempontok alapján rajzolta meg a fejlesztési régiók jelenlegi rendszerét, ahelyett, hogy megpróbálta volna rekonstruálni – ahogy az magától értetődne – a történelmileg kialakult területeket. Ahelyett, hogy Arad, Krassó-Szörény és Temesvár együtt alkotná a Bánság elnevezésű régiót, Hunyaddal együtt csoportosították a „Nyugati Fejlesztési Ügynökségbe”. Ez a szerencsétlen társítás az egyike ama szerteágazó okoknak, amelyek miatt roppant alacsony az uniós források lehívásának mértéke Romániában, hiszen eltérő érdekeltségű megyékre erőltették rá, hogy ugyanabba a fejlesztési régióba tömörüljenek.

A valóság az, hogy a Székelyföld mindig is létezni fog a magyarok számára, bármennyire is igyekeznek eltörölni ezt az elnevezést a bukaresti politikusok. Még Franco kemény spanyolországi diktatúrája sem volt képes lerombolni a közel negyven évig tartó durva elnyomás alatt a katalánok vagy a Baszkföldön élők kulturális identitását. Ellenkezőleg: egy demokratikus Európai Unióban a tagállamok megtanulták, hogy a kisebbségek jelenléte értéket jelent. Olaszország, amely egységes államként nem rendelkezik sokkal hosszabb történelemmel, mint Románia, több hivatalos nyelvvel is rendelkezik: Aoszta-völgy autonóm régióban (Valle d’Aosta) a francia, Trieszt tartományban a szlovén, Dél-Tirolban pedig a német és a ladin. Az osztrák Tirol 1996-ban összetársult az olaszországival, és együtt létrehoztak egy eurorégiót. Ne higgyék, hogy az olaszoknak könnyű életük van Dél-Tirolban: 2006-ban a régió szinte valamennyi polgármestere beadványt terjesztett a bécsi parlament elé, követelve, hogy az osztrák állam vállaljon védőhatalmi státust a régió fölött. Koszovó függetlenségének kikiáltása után felerősödtek a nacionalista mozgalmak, és a régiót ellepték a következő felirattal ellátott táblák: „Dél-Tirol nem Olaszország”. (El tudnak képzelni ilyesmit Hargita megyében?) Olaszország válasza ennek ellenére nem volt durva, ellenkezőleg: egy volt olasz államfő olyan népszavazást kezdeményezett, amelynek során a régió lakói véleményt nyilváníthatnak a függetlenségről.

Nem Tőkés László személye, a Székelyföld léte és Románia alkotmányának úgymond „semmibevétele” jelenti a veszélyt Románia számára. Ennél sokszorosan veszélyesebbek azok az idióta és felületes politikusok, akik 21 évnyi politizálás után sem képesek másként mozgósítani a szavazókat, mint a magyar sovinizmus rémképének felfestésével. E politikusoknak egyszerűen nincs más ötletük. De az már a választópolgárok felelőssége, ha ennyi idő elteltével továbbra is ugyanazon feltételek mentén választanak, mint 1990 májusában: az éhség és a félelem alapján.

Mircea Marian

Megjelent az Evenimentul Zilei 2011. június 8-i számában.
Fordította: R. Sz.