„Összetett kérdés, hogy miért van ennyi problémás gyerek, az viszont bizonyos, hogy foglalkozni, beszélgetni kéne velük” – Interjú Ráduly-Zörgő Éva kolozsvári logopédussal, szakpszichológussal.
A Kárpát-medence legfiatalabb vulkánja, a Szent Anna-tóról ismert székelyföldi Csomád alatt még van olvadékot is tartalmazó magmás test, tehát nem zárhatjuk ki, hogy az inaktívnak tekintett tűzhányó felébred.
Nagymértékben elősegíthetné az erdélyi magyarság aktuális problémáinak kezelését, ha az Egyesült Államok puha nyomásgyakorlással ismét számon kérné Románián az emberi és kisebbségi jogok, valamint a vallásszabadság biztosítását.
„Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni" – beszélgetés Málnási Ferenc magyartanár-nyelvészdoktorral.
Negyedszázaddal ezelőtt, június 13–15. között bányászöklök és -botok véres erőszaka vetett véget a posztkommunista Románia leghosszabb és legnagyobb tömegtüntetésének.
„Amikor sérült vagy, és a csapattársaid alig várják, hogy térj már vissza a pályára, és segíts a csapaton, akkor túllépsz önmagad korlátain, és mindent elkövetsz, hogy ezt mindenkinek megháláld” – interjú Grégory Tadéval, a Kolozsvári CFR labdarúgójával.
„A népzene nemcsak etnikumon belül terjed „szájról szájra”, hanem etnikumok között is, tehát a falvak és nem a népek szintjén” – Pávai István népzenekutatóval folklórról, hagyományozódásról.
„A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, az sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Huszonöt év távlatából másként látja az újságíró, a tévészerkesztő, a historikus, azaz: alulírott az 1989. december 21-ével kezdődő romániai, erdélyi történéseket és benne a mi magyar kisebbségünk sorsát.
Beszélgetés Kaló Imrével, az egri borvidék jeles borászával.
Rohamosan gyűlő kutatási eredmények alapján indokolt lehet a NASA optimizmusa, és néhány évtizeden belül valóban felfedezhetjük a Földön kívüli életet. Kereszturi Ákos a NASA-bejelentés mögött álló legizgalmasabb részeredményeket tekinti át.
Az Unió ma is tanácskozik a menekültkérdésről. Mind többen követelik, hogy végre több pénzt „áldozzunk” a probléma helyi orvoslására, nagyobb és emberibb menekültlágereket a Közel-Keleten és gyors gazdasági segítséget a szegény balkáni államoknak.
KÖNYVESPOLC – A klímaváltozás témája nagy hangsúlyt kapott a közbeszédben és a politikában, mégsem sikerült eddig csökkenteni annak kockázatait.
KÖNYVESPOLC – A tárgyak nem hazudnak. Nem azért, mert a mostoha természet megfosztotta őket az élőlények hangképző szerveitől, ezért aztán bonyolult metakommunikációs fifikákhoz kell folyamodniuk, ha szólni szeretnének, nem, nem ezért.
Negyed évszázada, 1990. május 20-án rendezték meg a kommunista diktatúra bukása utáni első szabad választásokat Romániában, amellyel az ország visszatért a korábbi kétkamarás parlamenthez – mutatott rá szerdán Ion Iliescu volt államfő.
Az Erdély szót minden bizonnyal a rómaiaktól vettük át, ami Sylvaniát, vagyis erdőséget jelentett. Ez abban a gyönyörű korszakban, úgy 1000 évvel ezelőtt természetes volt.
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.