Negyedszázaddal ezelőtt, június 13–15. között bányászöklök és -botok véres erőszaka vetett véget a posztkommunista Románia leghosszabb és legnagyobb tömegtüntetésének, amelyet az egész kelet-európai térségben azóta is legfeljebb a kijevi híres Majdan múlhatott felül (tavalyelőtt, késő ősszel).
2015. június 13., 16:282015. június 13., 16:28
A bukaresti Egyetem térre 1990. április 22-én tették ki az Iliescu-rezsim ellen felsorakozó fiatalok a Posztkommunizmus-mentes övezet és A demokrácia 0. mérföldköve feliratú táblákat, amelyeket csak 53 nap múltán távolítottak el a frissében és látszólag demokratikusan megválasztott államelnöknek, Ion Iliescunak a teret az oda tartósan berendezkedett „golánoktól” megtisztítani behívott bányász barátai.
A golán (huligán) minősítés ugyan a tüntetők egyes számú célpontjától, Iliescutól származott, de a nagyrészt egyetemistákból álló ellenzéki fiatalság is magára nézve ironikusan, de büszkén felvállalta. Mi több, ezt a furcsa (ön)minősítést másfél hónapon át plakátok, jelvények, protest-songok tucatjai is visszhangozták. Az Egyetem teret pedig ők és akkor kezdték el gúnyosan Golánia néven emlegetni...
Amikor április végén Golánia körvonalai kialakultak, az első, demokratikusnak hirdetett választások kampánya épphogy elindult, de a baljós előjelekből már a lesújtó végeredmény is sejthető volt.
Az Iliescu-rezsim, amely Nicolae Ceauşescu megdöntése után annak a nyomába lépett, személyi öszetételében, de gondolkodásmódjában sem különbözött nagyon sokban dicstelen elődjétől.
Az RKP-aktivisták első vonalát felváltotta a második, Ceauşescu bizalmasai helyébe pedig Scorniceşti nagy fiának személyes ellenfelei, a többé-kevésbé lapuló pártellenzék képviselői léptek. Egy ismert román szólás szerint: „Aceeaşi mărime, altă pălărie”, vagyis csak a kalap változott, a viselője viszont maradt. Az említett pártellenzék egyik markáns képviselőjének, Silviu Brucannak későbbi hírhedt, vitatott, de mégiscsak elgondolkoztató mondása szerint a demokrácia bevezetéséhez minimum húsz évre lenne szüksége Romániának.
Ehhez képest egyáltalán mire lehetett elég a rövid idő, az a mindössze öt hónap, amely Ceauşescu letűnésétől Iliescu elsöprő arányú megválasztásáig lepergett? Ráadásul az is csupa mesterségesen szított, gyűlölködő feszültségben, vádaskodásoktól, rágalmaktól, sőt erőszaktól sem mentes légkörben. Arra esetleg, hogy az ellenzéki pártok épp hogy megalakuljanak, s a magát bebetonozni óhajtó régi-új hatalom kereszttüzében talpon maradjanak, arra talán még igen, de hogy számottevő választási eredményt is elérjenek, arra már (vagy még) semmi esélyük sem kínálkozott. A nyugati pluralista típusú demokrácia működési mechanizmusáról csak igen keveseknek lehettek némi halvány fogalmai, de a voksolás eredményét eldöntő utca emberének még sokáig nem „nyílhatott ki a szeme”.
Május 20-át, a voksolás napját az ortodox liturgia Vakok vasárnapja („Duminica orbului”) néven emlegeti, ami nemcsak az egyházi, de 1990-ben sajnos a közéleti liturgiára is talált. A Vakok vasárnapja után véget ért Iliescu ideiglenesnek, átmenetinek mondott regnálása. Demokratikus legitimitásának tudatában most már végleg nyeregben érezhette magát. Annyira nyeregben, hogy a Golániával szemben eddig kénytelen-kelletlen tanúsított türelme is a vége felé közeledett. Június elején bekeményített, és a „rendteremtéshez” is hozzálátott.
Tanulva a decemberi véres eseményekből, tűzparancsot a katonaságnak ő már nem adhatott, ezért aztán csak a korlátozott erőszak és a „kutyaharapást ebszőrével” logikája mellett döntött. A másfél hónapja ellene egyfolytában tüntető ellenfelei, Golánia és a golánok, tehát a civil ellenállók felszámolására ugyancsak civileket, a bányászokat kellett behívnia. A megoldáson sem kellett sokat töprengenie, a „bányászrecept” eredményességét addigra már két alkalommal, januárban és februárban is letesztelték.
A június 13–15. közötti bányászjárás egyik nagy „eredménye” Golánia felszámolása és az Egyetem tér megtisztítása volt. Ahová, legalábbis Iliescu tálalása szerint, a bányászok virágokat ültetni kirándultak… De annak a részletezésébe, hogy ez alatt a három nap alatt vajon mitől is halhattak meg minimum féltucatnyian, hogy mitől teltek meg a kórházak sebesültekkel és a börtönök letartóztatottakkal, ezek túlságosan is ismert tények, részletezésükbe most talán nem kellene belemennünk.
Nehogy az alaposan megkésett, független igazságszolgáltatást befolyásoljuk vele.
szóljon hozzá!