Erdőlopások, Erdély eltűnése

A magyar Erdély szó világosan jelzi, hogy olyan nagy területről van szó, amit erdők borítanak. Akkor hatalmas tölgyesek, bükkösök, juharosok, fenyvesek voltak. Nem beszélve a sok mocsárvidékről, gazdag halállományával és gazdag madárvilágávál.

A hajdani gyönyörű természet, növénytakaró azonban már a múlté. És amit a fejsze és a fűrész nem tudott megtenni, azt megteszik a legmodernebb favágó gépek, rönkszállítók stb. Az erdők eltűnése maga után vonta és vonja az erdei állatok, madarak, emlősök élőhelyeinek a megszűnését, az állatpopulációk eltűnését.

Az, hogy a Hargita-hegységben 1000 medve él, az egyszerűen blöff, vadászmese, hazugság. Meg sincsenek számlálva. De ez csak a maradéka annak a gazdag emlősfaunának, amelyet a rómaiak óta örökölt Erdély lakossága, és amelyet kíméletlenül kivadászott vagy kiirtott. Nincs már szabad bölénypopuláció, vad­ló-po­pu­lá­ció, őstulok-populáció, hód­popu­lá­ció,jávorszarvas-po­puláció, oroszlánpopuláció, nyest- és nyusztpopuláció, mormotapopuláció, hiúzpopuláció, zergepopuláció, kőszálikecske-populáció.

A rómaiak előtti dákok még annyira természetesnek tartották a farkasokat, hogy valósággal tisztelték őket, „barátságban\" éltek velük. Még a zászlójuk is egy farkasfej volt. A gazdag erdő- és állatvilág annyira bámulatba ejtette a rómaiakat, hogy istenséget is kreáltak a régiónak: Silvanus (erdei) isten birodalma volt, bekerült a hivatalos ünnepek közé, hivatalos isten lett.

Viszont a madarak közül eltűntek az olyan populációk, mint a fakókeselyűk, szirti sasok, darvak, túzokok, hattyúk, nagy kócsagok, pelikánok (gödények). És folytathatnánk a „vörös\" listákat. De a jól megfigyelhető állatokról mindenképpen jó tudni, hogy ők az erdőkből éltek, az erdőkben szaporodtak. A középkorban sokszor csak félemből vágták ki az erdőket. Sok esetben pedig meghagyták mint vadászterületeket, ez bizonyos esetekben jó is volt.

Napjainkban – utalok itt az elmúlt 25 évre, amelyet a „felszabadulás\" után élünk – valósággal kirabolták Erdélyt. A legtöbb esetben maguk az erdélyiek. Semmiféle büszkeség, okosság, valamiféle „svájci ragaszkodás\" nem tartotta vissza sem Romániát, sem az erdélyi erdők és földek birtokosait ettől. Mindössze néhány lelkes környezetvédő tüntetett nemrég Kolozsváron vagy Bukarestben az illegális erdőirtás ellen. Egy pofon el nem csattant, egyetlen büntetést sem szabtak ki például a súlyos tiszai folyószennyezésért, amit a köztudottan káros ciántechnológiával okoztak 2000-ben.

A gátlástalan erdőtarolás ma is folytatódik, a butaság és a pénzszerzés kísértése olyan erős, hogy (cinikusan szólva) sokan ténylegesen eladják az „ősi székely földet\", ha azt nekik jól megfizetik. Kitűnő környezetvédelmi konferenciákat szerveznek az erdélyi egyetemek, kellemes büfével, ahol megcsodálhatjuk, hogy milyen kövérre is hízott egy-egy rektor. De utána semmi, semmni. A környezetért dörömbölő államtitkárok, professzorok elbújnak az irodájukba, amikor a diákok az utcán tüntetnek. Tudják ők, amit tudni kell Erdélyben (is).

Az általam készített és mellékelt fényképfelvétel a mai erdőtaroló állapotokat jelzi. A Görgény-hegységben, például Parajd felett most is kiirtják a bükkösöket, de nem tüzelőért, hanem hogy sípályát (!) bővítsenek. A sípályából bejött profit többet ér, mint az erdő. Még büszkék is rá. A butaság, nyereségvágy ezúttal hatalmas, elsöprő. Elsöpörheti Erdélyt is, kopár, erodált területté alakítva. Üdv néked, Silvanus, és farkasaid kergessék meg a fából meggazdagodottakat.

Patkó Ferenc

A szerző székelyudvarhelyi középiskolai tanár