Zinedine Zidane nem bánta meg Marco Materazzi lefejelését

Zinedine Zidane első, nyilvánosság előtti felszólalásában elárulta, édesanyjának és lánytestvérének szidalmazása miatt rontott neki Marco Materazzinak, az olasz válogatott védőjének, a világbajnokság döntőjének 110. percében.

Gazda Árpád

2006. július 14., 00:002006. július 14., 00:00

Labdarúgás
A francia Canal Plus televíziónak adott interjújában Zidane kijelentette, az Internazionale játékosának provokálása nagyon személyes és sértő volt. „Materazzi nagyon kemény szavakat mondott az anyámról és a testvéremről. Próbáltam nem odafigyelni rá, de aztán többször is megismételte mindazt, amit előtte már kiejtett a száján – idézte fel a nyilvánosság előtt a történteket, a profi pályafutását befejező, 34 éves francia klasszis. – Azt akarom, hogy mindenki előtt tiszta legyen, mi történt, mert rengetegen látták, közöttük több millió gyerek. Szeretnék tőlük bocsánatot kérni, de nem tudom megbánni, amit tettem, mert ez azt jelentené, hogy Materazzinak joga volt azt mondani, amit mondott”.
A másik érintett fél, Marco Materazzi még mindig tagadta, hogy ilyen durva szavakkal hergelte fel a gallok csapatkapitányát, de nem volt hajlandó elárulni, konkrétan mit mondott neki. „Olyasfajta sértés volt az, amilyet tucatszám hallani, és csak úgy kicsúszik az ember száján. Nem neveztem terroristának Zidane-t, és biztosan tudom, hogy nem említettem az édesanyját – írta körül a kérdéses szóváltást az olasz futballista. – Tizenöt éves koromban elvesztettem az édesanyámat, mely még ma is érzékenyen érint. Számomra az anya szent, soha senkinek nem mondanék róla sértő szavakat”. Materazzi bevallotta, hogy provokálta ellenfelét, mert azelőtt szemtelenül viselkedett vele. A védő mondandója végén hozzátette, a történtek ellenére továbbra is csodálattal, példaképként tekint fel a visszavonuló játékosra.
Sportszerűtlen megmozdulása ellenére Zinedine Zidane-t mind a a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mind az akkreditált újságírók a világbajnokság legjobbjának választották. Sepp Blatter, a FIFA elnöke azonban kijelentette, a szövetség fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a kiállítás ügyében, mely úgy Zidane-t, mint Materazzit is érinti. Ha olyan döntés születik, melyben a francia játékost vétkesnek találják a FIFA etikai kódexének megsértésében, az elismerést megvonhatják Zidane-tól. Blatter szerint őt személyesen is sokkolta az eset: „Évek óta ismerem, becsülöm az eredményeit, valamint a hozzáállását, a történtek után azonban nagyot csalódtam benne”. Egy párizsi ügyvéd viszont kitart a francia igaza mellett, és polgári peres úton el szeretné érni, hogy újrajátsszák a vb-döntőt. Szerinte a tartalék játékvezető, Cantalejo, példaképének bűnösségét „illegális eszközök” használatával, videofelvételek segítségével állapította meg, mely ellenkezik a FIFA szabályzatával.
Közben Zidane bejelentette, eleget tesz Abdelaziz Bouteflika, Algéria elnökének meghívásának, és ellátogat az afrikai országba. „Fel szeretném kutatni gyökereimet, meg szeretném ismerni szüleim hazáját” – beszélt terveiről a Marseille-ben, algériai bevándorlók gyermekeként született játékos. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél