Wimbledon: Djokovics és Kvitova diadala

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Novak Djokovics a csúcsra ért Wimbledonban: tegnap 6:4, 6:1, 1:6, 6:3-ra legyőzte a címvédő, első helyen kiemelt Rafael Nadalt az angol nyílt teniszbajnokság döntőjében, ráadásul azt már a finálé előtt tudni lehetett, hogy a szerb játékos ma átveszi az első helyet a világranglistán.

2011. július 04., 08:062011. július 04., 08:06

A 24 éves Djokovics – aki az elődöntőben Jo-Wilfried Tsongán jutott túl – az első szerb, aki diadalmaskodni tudott Wimbledonban. Tegnapi sikerével már három Grand Slam-győzelemnél tart, ám eddig csak az Australian Opent tudta megnyerni (2008, 2011). Most azonban legyőzte a Wimbledonban 2008-ban és 2010-ben is győztes, most az elődöntőben Andy Murrayen túljutott Nadalt, akivel korábban egyszer, a 2010-es US Open döntőjében találkozott egy GS-fináléban – akkor a spanyol nyert, ám az egymás elleni párharcokban Djokovics most sorozatban ötödször is legyőzte a nagy riválist.
A női egyest a cseh Petra Kvitova nyerte: a szombati döntőben két játszmában 6:3, 6:4-re győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban. A 21 esztendős Kvitova – aki tavaly elődöntős volt Londonban – pályafutása első Grand Slam-tornáján diadalmaskodott. Balkezes női játékos ezt megelőzően utoljára 1990-ben nyert döntőt a sportág „szentélyében”, 21 évvel ezelőtt a cseh származású, később amerikaivá lett Martina Navratilova győzött.

Sarapova egy gyors brékkel kezdett, ám riválisa, ha nehezen is, de visszavette, amit elveszített, és kiegyenlített. Ekkor még úgy tűnt, hogy Sarapova, aki 2004-ben 17 évesen éppen Wimbledonban szerezte meg pályafutása első GS-diadalát, a negyediket (US Open 2006, Australian Open 2008) is begyűjti. Ám Kvitova nem így gondolta. Gyorsan úrrá lett elfogódottságán, első döntőjében egyre szebben, jobban és keményebben játszott. A hatodik gémben ismét brékelte az oroszt (4:2), és végig tartva előnyét negyven perc alatt jutott előnyhöz.

A második játszmában (45 perc) a cseh ott folytatta, ahol abbahagyta, ezúttal ő vette el Sarapova adogatását, majd hozta a sajátját, s úgy látszott, verve a rivális. A 24 éves orosz teniszcsillag azonban nem hagyta magát, szép játékkal kiegyenlített (2:2). Ezt követően mindketten nagyon idegesen, hibát hibára halmozva teniszeztek, s látszott, hogy amelyik játékosnak előbb sikerül megnyernie a saját adogatását, az viheti el a pálmát. Így történt: a hetedik gémben Kvitova harmadszor is brékelte Sarapovát (4:3), utána hozta a következő játékot, majd 5:4-nél három meccslabdához jutott, és már az elsőt bevágta.

„Nehéz szavakat találni úgy, hogy itt állok a kezemben a trófeával, és látom a sok volt bajnokot a királyi páholyban. Annyira boldog vagyok, hogy nyertem!” – nyilatkozta az új bajnok a centerpálya füvén, majd később hozzátette: „Minden a szerván múlott, és az adogatásfogadáson. Tudom, hogy Marija jó fogadó, de bíztam abban, hogy én is jól adom majd vissza az ő szerváit.” Kvitova sikeréért 1 100 000 fontot kapott.
Férfi párosban Horia Tecăut ismét egyetlen győzelem választotta el a végső diadaltól. A román teniszező a svéd Robert Lindstedttel az oldalán tavaly a döntőig menetelt Wimbledonban, és idén nyolcadik kiemeltként kezdve ismét eljutottak a mindent eldöntő meccsig. Csakhogy a fináléban nem bírtak a Bryan testvérekkel: Bob és Mike 6:3, 6:4, 7:6-ra legyőzte őket. Az amerikai iker kettős ezzel a sikerrel 11. Grand Slam-diadalát gyűjtötte be, s beállította a legendás ausztrál páros, Todd Woodbridge és Mark Woodforde rekordját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben