Maier-Orosz Judit a katari világbajnokságon, Dohában
Fotó: Clubul Sportiv Universitatea Cluj
Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit 81 éves úszónő. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre. A Krónikának adott interjúban elmondta, az aktív sportolásnak köszönhetően tudott túllépni az átélt nehézségeken és tragédiákon.
2024. március 16., 19:042024. március 16., 19:04
2024. március 16., 19:392024. március 16., 19:39
– Március elején négy aranyéremmel tért haza a dohai szenior úszó világbajnokságról. Számított a fergeteges sikerre?
– Erre az eredményre nem számítottam, de Dohában szerencsém volt: egy mellúszásban korábban világbajnok úszónő nem vett részt a katari versenyen, ezért iratkoztam be a mellszámokra is, és kijött a lépés. A 80–84 évesek kategóriájában az 50, 100 és 200 méteres mell-, illetve a 400 méteres vegyesúszásban szereztem aranyat.
– A román sajtó sokat foglalkozott a dohai sikerrel, számos tv- és rádióinterjút készítettek önnel. Ez annak tudható be, hogy a korábbi évektől eltérően nem a debreceni klub, hanem a Kolozsvári Universitatea Sportklub színeiben szerepelt az idei világbajnokságon?
– Korábbi debreceni szerepléseimnek az az előzménye, hogy Kolozsváron nem működött szenior úszó klub. Többször beszéltem az egyetemi csapat trénerével, hogy lépjenek valamit az ügyben, így alakították meg tavaly az új szakosztályt. Azóta ide járok edzeni a klub alapembereként, ezért is tartottam becsületbeli kötelességemnek, hogy Kolozsvár színeiben szerepeljek.
Az Universitateától 35 éves kategóriában egy kolozsvári fiatalember is sikeresen szerepelt, ő három hatodik helyezést ért el.
Dr. Flóra-Orosz Katalin úszó és sportorvos szobra a családi ház kertjében
Fotó: Makkay József
– A szenior bajnokságot rendszerint az úszó világbajnokságok után szervezik. Milyen a szenior bajnokság nemzetközi megítélése?
– A szenior úszás tömegsport, olyan, mint a futás. Egyes országokban óriási érdeklődés övezi, tízezrek művelik. 2012-ben az olaszországi Riccionéban megszervezett vizes világbajnokság szenior szakaszában 12 500-an jelentkeztek a különböző versenyszámokra. Úgy tolongtak a medence körül, mint a heringek. Az egyik versenyszám 12 órát tartott – reggel 8-tól este 8-ig –, és a normál versenyekhez képest 8 sáv helyett tízen úsztak a sportolók, hogy mindenki sorra kerülhessen. A tavaly augusztusban, Japánban megrendezett világbajnokság előtt viszont hatezer jelentkezőnél lezárták a listát.
– A koronavírus-járvány miatt 2020 és 2022 között három éven át elmaradt a vb megszervezése, a szervezők végül egy évbe sűrítették a két versenyt. Tavaly nyáron Japánban, idén februárban és március elején Katarban került sor a nemzetközi megmérettetésekre. Ön tavaly augusztusban két arannyal tért haza a Távol-Keletről…
– Tavaly nyáron két világbajnoki arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel léphettem dobogóra. Korábban a nővéremet, Orosz Katalint kísértem el a a szenior világversenyekre, és az ő biztatására jelentkeztem a megméretkezésre.
Az motivált, hogy legközelebb hátha kapok egy bronzot, és ezzel én is felkerülök a dobogóra. A pandémia miatt három évet kellett várni, de megérte a kitartó felkészülés. Magyarországról a Japánban rendezett vb-én 31 sportoló vett részt, egyéni számban egyedül én nyertem aranyat.
Az Orosz Emlékház múzeumként őrzi több generáció kiemelkedő munkásságát
Fotó: Makkay József
– Kanyarodjunk vissza a fiatalkorára, hiszen ígéretes sportkarrierje még az 1950-es években indult Kolozsváron.
– A szüleim is aktív sportolók voltak, édesapám hosszútávú úszóként kiváló eredményeket ért el: 800 és 1500 méteren sokszoros Duna-bajnokként jegyezték. Amikor az úszást befejezte, az Universitatea pólócsapatának lett az alapembere. Híres volt svédcsavarjairól: háttal a kapunak keverte be a labdát, a kapus soha nem tudta, honnan érkezik a lövés. Ebben a ,,vizes miliőben” nőttünk fel: amióta az eszemet tudom, a nővéremmel állandóan tanultunk és úsztunk. Én gyengébb fizikumú voltam, a nővérem sokkal erősebb. Kati tízéves korában nyerte meg az első országos bajnokságot. Amikor Kolozsváron felállt a startkőre, a startindító rászólt, hogy mit keres ott – olyan kicsi volt a többi tizenéves lány mellett. Sírva ment édesapámhoz, hogy nem engedik versenyezni. Édesapám negyven évig volt iskolaigazgató Kolozsváron, ő vitte vissza a starthoz, és Katalin meg is nyerte az országos bajnokságot. Rendkívüli úszótehetség volt. Én is úsztam, de nem olyan jól, mint a nővérem.
– Viszont már fiatalon ön is sok bajnokságot megnyert.
– Ifjúsági korcsoportban, iskolásként hat országos bajnokságot nyertem, később a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet diákjaként az egyetemi bajnokságokon vettem részt, ezekből többet is megnyertem. Nemzetközi versenyekre főleg a nővérem jutott ki, én ritkábban jártam külföldön.
Elképesztő szegénység uralkodott akkoriban a Szovejetunióban, az emberek nyomorogtak, de bennünket, sportolókat minden jóval elláttak. Nagyanyám pulóvert, kardigánt és egy micisapkát kötött az útra. Egy orosz egyetemista lány addig könyörgött, amíg mindezt eladtam neki. Az árából egy Pobeda-órát vásároltam apámnak, a családnak lemezjátszós rádiót és egy Rakéta porszívót.
– Hogyan hagyta abba az aktív versenysportot?
– Mindig zsúfolt volt a a programom, egy idő után nem fértek bele a versenyek. Orvosira szerettem volna iratkozni, de későbbi férjem, Radu-Anton Maier képzőművész biztatására a képzőművészeti szakra felvételiztem. A nővérem orvosit végzett Kolozsváron, utána a Sportorvosi Intézetbe került Bukarestbe.
Amikor jelentkeztem, kiderült, hogy a tervezőrészleg felszámolás alatt áll, de kiegyeztem az igazgatóval, hogy egy évig – amíg a tanügyminisztérium fizeti a friss végzősök bérét – még maradhatok, és időközben találok állást. Hosszas keresgélés után végül a gyárban maradtam, ahol újraindult a tervezőrészleg, és ennek lettem hosszú éveken át a vezetője.
Az éremszoba. Megszámolni is nehéz lenne, hány dobogós helyezést ért el a két Orosz lány
Fotó: Makkay József
– Milyen körülmények között telepedett ki Németországba?
– A nővérem egy hivatalos út alkalmával kinn maradt, és a frankfurti Sportorvosi Intézetben alkalmazták. Később a Ceaușescu-rendszerben családegyesítés címén megkaptam az útlevelet, és kimehettem. Előbb Münchenben éltem, ahol hosszas keresés után sem találtam a képzettségemnek megfelelő állást. A nővérem professzora révén jutottam hozzá egy titkárnői álláshoz Frankfurtban, ami szakmailag életem legnehezebb időszaka volt. Hiányos német nyelvtudásom ellenére ,,mélyvízbe” kerültem: naponta rengeteg ember jelentkezett telefonon tanfolyamokra és gyógykezelésre, ezeket kellett intéznem. Útközben rázódtam bele a teendőkbe, és amikor nyolc év után elbúcsúztam a professzortól, sírt, annyira meg volt elégedve a munkámmal.
– A nővérével visszatért Kolozsvárra, és a Donát út egyik mellékutcájában építettek gyönyörű házat, amin az áll: Orosz Emlékház. Miként született meg ez a döntés?
– Mindkettőnket Németországban nyugdíjaztak. Én 59 éves koromban lettem betegnyugdíjas egy bokatörést követően, amikor más egészségügyi gondok miatt is úgy döntöttem, meg kell tennem ezt a lépést. A kolozsvári telket anyai részről örököltük, itt egy kisebb, kétszobás lakás állt. Apai részről a Mező utcában eladtunk egy telket, és a Németországban megtakarított pénzünkkel kiegészítve felépítettük az új ingatlant. Az elején kétlaki életmódban: nyaranta főleg én jártam haza Kolozsvárra, hogy felügyeljem az építkezést. 22 évvel ezelőtt kezdtük el a munkálatokat, és 2021 nyarán tértünk haza végleg.
Nagyapámnak és a nővéremnek mellszobrot állíttattam a kertben, és idén a szüleimről készült domborműveket is felavatjuk.
– A versenysporttal kezdtük, kanyarodjunk vissza hozzá. Mi késztette arra, hogy a hetedik X-en túl versenyezzen?
– Az előzmény, hogy németországi tartózkodásunk alatt a nővéremmel rengeteget utaztunk, bejártuk a világot. Ő eltemette súlyos Alzheimer-kórban szenvedő férjét, én elváltam – korábban elveszítettem a fiamat, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el 16 évesen. Egymásra voltunk utalva a nővéremmel, sok időt töltöttünk együtt. Amerre utaztunk, a nővérem mindenhol az úszás lehetőségét kereste. Azt mondta, muszáj jelentkezzen szenior versenyekre, jó formában érezte magát. Ezzel újraindult a versenysport az életünkben. Meggyőzött, hogy én is vágjak bele. Amióta őt is elveszítettem, a sport tölti ki az életemet. A család utolsó tagjaként azt mondtam magamnak: ha sikereket érek el, a család neve megjelenik a sajtóban, ami elégtételt jelent számomra.
– Nyolcvanegy évesen – két sikeres világversennyel a háta mögött – milyen további tervei vannak?
– Ki vagyok merülve, egyelőre pihennem kell. Nem csak az egymást követő két világbajnokságon, hanem a román és a magyar nemzeti bajnokságban is részt vettem. Időnként azt érzem, hogy minden porcikám fáj, de azzal is tisztában vagyok, hogy aktív sportolás nélkül már le lennék robbanva. Nagyon sokat köszönhettem az életben a sportnak, ez segített túllépni a rengeteg nehézségen.
Orosz Emlékház
Híres kolozsvári úszódinasztiaként az Orosz család öt bajnokkal büszkélkedhet. Közülük is kiemelkedik a 2021-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Flóra-Orosz Katalin, úszó, sportorvos, aki pályafutása során 12 bajnoki címet nyert, valamint 17 világbajnoki rekordot állított fel. Ugyanakkor a család neves személyiségei között említhető Orosz Endre (1871-1945) régész is, aki a kolozsvári Néprajzi Múzeum őreként, az Erdélyi Kárpát-Egyesület főtitkáraként, valamint az archeológia területén bizonyító, elismert szakemberként alkotott maradandót. A kolozsvári Orosz Emlékház a család tagjainak munkásságát örökíti meg.
A Katar fővárosában, Dohában megrendezett szenior úszó világbajnokságon a 80–84 éves kategóriában négy aranyérmet hódított el a Kolozsváron élő Maier-Orosz Judit. A legendás úszócsalád tagja tavaly is remekelt a Japánban megrendezett világbajnokságon.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.
Klubcsapatában és a román válogatottban egyaránt kulcsjátékossá válna Belényesi Dávid, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Nagyváradi VSK 11 év elteltével visszaverekedte magát a vízilabda Bajnokok Ligájába.
Középszerű költségvetéssel, fizetésekkel brillírozik a román focibajnokságban az idény eddigi meglepetéscsapata, a Szuperligát veretlenül vezető Kolozsvári U.
Góllal járult hozzá Szoboszlai Dominik kedden este a Liverpool győzelméhez az angol csapat első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az új idényben, ráadásul az ősi BL-rivális Milan otthonában.
Egy héttel ezelőtt jelentette be az UTA labdarúgócsapata, hogy leszerződtette Zsóri Dánielt, a Puskás-díj 2019-es győztesét. A 23 éves csatár tulajdonképpen hazatért Aradra, hiszen a Körös-közben fekvő Simonyifalván él a családja.
Egyáltalán nem elhanyagolható pénzösszegek mozogtak a román labdarúgó-bajnokság klubcsapatainak háza táján a Szuperliga minap lezárult átigazolási időszakában, mely során az erdélyi együttesek is „kitettek magukért”.
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében: a torna vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz Bresciát, megnyerte csoportját, ezzel 11 év elteltével feljutott a legrangosabb klubtorna főtáblájára.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
A világ minden tájáról érkező élvonalbeli játékosok küzdenek a címért az INTARO Trophy nemzetközi férfi tenisztorna első kiadásán.
szóljon hozzá!