Újra Dárdai Pál lett a Hertha vezetőedzője

Dárdai Pál 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát •  Fotó: Ilyés Szabolcs

Dárdai Pál 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát

Fotó: Ilyés Szabolcs

Újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt.

MTI

2021. január 25., 16:072021. január 25., 16:07

2021. január 25., 16:472021. január 25., 16:47

A magyar szakember – akinek megbízatása 2022 nyaráig szól – 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát. Akkor bennmaradt az együttessel az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett vele. „Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben” – nyilatkozott Dárdai, aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

„Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet” – mondta Carsten Schmidt ügyvezető, utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.

Dárdai egyik segítője a hozzá hasonlóan ex-Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki az U23-asokat edzette.

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát
2025. június 04., szerda

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek

Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek
2025. június 02., hétfő

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros

A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros