Kovács Sarolta szerint az volt a siker kulcsa, hogy csak magára koncentrált
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kovács Sarolta nagy küzdelemben bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián. Ugyancsak bronzérmet szerzett a karatés Hárspataki Gábor a 75 kilogrammosok között az tokiói ötkarikás játékokon.
2021. augusztus 06., 14:442021. augusztus 06., 14:44
2021. augusztus 06., 16:362021. augusztus 06., 16:36
A női öttusázók küzdelmének másik magyar indulója, Gulyás Michelle – akinek szintén volt esélye kiemelkedő eredmény elérésére – a gyengén sikerült lovaglás után a 12. helyen végzett.
A székesfehérvári öttusázó, aki tavasszal térdműtéten esett át, harmadik olimpiáján szerepelt: Londonban 33., Rio de Janeiróban 16. volt. A tokiói versenyben a brit Kate French győzött, a második helyen pedig a címvédőként indult litván Laura Asadauskaite végzett.
Az olimpián most debütáló sportág, a karate egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie. A 36 éves Agajev 70 kg-ban, majd 75 kg-ban is kétszer nyert világbajnokságot, vb-kről és Eb-kről összesen 30 érme van. A csoportmeccsek során biztosan nyerte első három meccsét, az utolsón azonban kikapott az olasz Luigi Busától, így a második helyen jutott a négy közé.
Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdőtött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt.
Hárspataki Gábor (piros) és az azeri Rafael Agajev a férfi karatésok 75 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7-0-ra győzött. A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!