Fotó: Pál Árpád
Mindössze három hétig lehetett Ionuț Chirilă a vezetőedző a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapatánál, a klub ugyanis szerdán bejelentette, hogy szerződést bontott az 51 éves szakemberrel.
2017. április 12., 17:202017. április 12., 17:20
Irányítása alatt az erdélyi alakulat két vereséget és egy döntetlent jegyzett, ezért egyre kilátástalanabb helyzetbe került a Liga 1-ben való bennmaradásért folytatott harcban. Sereghajtóként a Temesvári ACS Polival mérkőzik meg hétvégén az alsóházi rájátszás hatodik fordulójában, ám erre a klub közleménye alapján a másodedző és az erőnléti készíti fel a játékosokat.
Chirilă utódját még nem jelentették be, de sajtóinformációk szerint George Ciorcerinek van a legnagyobb esélye a tisztség betöltésére. Mellette még Adrian Falub nevét emlegették, ám kérdéses, hogy ő elvállalja-e a csődvédelem alatt álló csapat irányítását. Az ASA egyébként Dario Bonettivel kezdte a szezont, de ő már tavaly augusztusban leköszönt. Utána hosszabb ideig Dan Alexa edzette a csapatot, mígnem – a Chiajna által „elcsábítva\" – átadta a stafétát Ilie Stannak, aki múlt hónapban a klubvezetést hangosan bírálva távozott.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.