Fotó: Twitter/UEFA Europa Conference League
Úgynevezett csapatköltség szabályának bevezetésével akarja a futballklubok fenntarthatóságát biztosítani az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). A testület csütörtökön fogadta el korábbi licencrendszerének módosításait. Romániában több klub is nehéz pénzügyi helyzetben van, még a négyszeres bajnok Kolozsvári CFR-nek is eurómilliós tartozásai vannak.
2022. április 07., 20:302022. április 07., 20:30
2022. április 07., 21:032022. április 07., 21:03
Új szabályozásokkal igyekszik az európai futballklubok fenntarthatóságát biztosítani az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), amelyik csütörtöki svájci tanácskozása során elfogadta a licenc-, illetve pénzügyi fairplayrendszerének módosítását. A szervezet hivatalos közleménye kiemelte: a 2010-ben bevezetett gazdasági kontroll elérte alapvető célját, mivel sikerült az egyesületeket visszafordítania a szakadék széléről, ugyanakkor a koronavírus-járvány és a sportág fejlődése időszerűvé tette a hatályon lévő szabályok megreformálását.
– idézte Aleksander Ceferint, az UEFA elnökét a szervezet közleménye.
A változtatások értelmében ezentúl negyedévente ellenőrzik majd a lejárt tartozásokat, és „kevésbé lesznek toleránsak” a késve fizetőkkel szemben. A közlemény azt nem részletezte, hogy pontosan ez mit jelent majd a gyakorlatban, ugyanakkor ezzel párhuzamosan 30 millióról 60 millióra emelte a klubok megengedett veszteségeit egy hároméves ciklus alatt. „A legnagyobb újdonságot viszont az úgynevezett csapatköltség szabályának bevezetése jelenti. Ez nagyobb kontrollt biztosít a játékosok fizetése az átigazolási költségek viszonyában.
– emelte ki az UEFA, hozzátéve, hogy ennek betartását rendszeresen ellenőrizni fogják, a szabálysértőket pedig szankcionálják majd. Az új szabályozás júniusban lép érvénybe, de az elkövetkező három évben fokozatosan vezetik majd be, hogy a kluboknak legyen elegendő idejük alkalmazkodni.
Jó ütemben halad a bajnoki cím felé a Kolozsvári CFR a labdarúgó 1. Ligában, az újabb aranyérem zsinórban az ötödik elsősége lenne. Ezzel megközelítheti a Temesvári Kinizsi és a Bukaresti Steaua által közösen tartott rekordot.
Romániában, mint ismeretes, jelenleg heves vita zajlik arról, hogy a Román Labdarúgó-szövetségnek és a Hivatásos Labdarúgóligának is megoldást kellene találnia a hazai klubok fenntarthatóságának biztosítására. Noha a csapatoknak mind az élvonalbeli, mind a másodosztályos bajnokságokban való induláshoz eleget kell tenniük az úgynevezett licencrendszernek, az idei szezonban mégis két Liga 1-es alakulat került nehéz pénzügyi helyzetbe.
Utóbbi pénteken 20.30-tól a Craiovai U 1948-at fogadja az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában, de aznap 17.30-kor lép pályára a Clinceni is a Chindia ellen. Szombaton UTA–Rapid (20.30), vasárnap Botoșani–Sepsi OSK (17.30), hétfőn pedig Medgyesi Gaz Metan–Mioveni (18) párosítás szerint játszanak. A felsőházi rájátszásban szombaton Argeș FC–Konstancai Farul (17.30), vasárnap Craiovai Universitatea–Kolozsvári CFR (20.30), hétfőn pedig FCSB–Voluntari (21) mérkőzések lesznek a negyedik fordulóban.
A csütörtökön közzétett adatok alapján a román bajnok fellegváriaknak több mint 26 millió euróra rúg az adósságuk, miután tavaly mintegy nyolcmillió eurós veszteséget könyveltek el. A klub elnöke, Cristian Balaj korábban azt mondta, hogy dolgoznak a pénzügyi helyzetük „optimizálásán”, de nem lehet egyik percről a másikra megoldani azt, egy újabb csődvédelmi eljárást ugyanakkor kizártnak tart.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!