2011. január 11., 09:592011. január 11., 09:59
„Ezt a tízes kört kicsit bővítve 20–25 főről beszélhetünk, de tovább nem tudunk menni – nyilatkozott a MOB-elnök. – A londoni csapatot illetően azt mondtuk, az eredményességre hajtunk, természetesen jó lenne, ha minél többen kivívnák az indulási jogot. Optimista vagyok, de reálisan gondolkodom, s persze bizakodom, hogy nem jól tippelek. De más az olimpia, nem lehet az esélyek latolgatásánál a világbajnoki eredményekből kiindulni.”
A MOB idén a megnövelt hatáskörnek és állami támogatásnak köszönhetően 2,1 milliárd forintot fordíthat az élsport támogatására, ezen belül 200 milliót az egyesületek, azok a műhelyek kapnak, amelyek pontszerzésre esélyes versenyzőkkel rendelkeznek.
Borkai – aki e hónapban találkozik Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével – a doppingolás miatt egy évre eltiltott birkózó világbajnok Kiss Balázs londoni indulási esélyeiről azt mondta, nem látja, hogy a MOB-nak lenne mozgástere az ügyben: „Kiss Balázs ügyében a MOB írt egy levelet a NOB-nak, amelyben pontos tájékoztatást kér a feltételrendszerről. Ugyanakkor a NOB-nak megvan a szabályozása, így nem látom a MOB mozgásterét az ügyben. Hasonló a helyzet a kalapácsvető Pars Krisztián esetében, őt továbbra is olimpiai negyedik helyezettnek kell tekintenünk. Ugyanakkor a Jacques Rogge-gal való találkozásom alkalmával fel fogom vetni ezt a két ügyet.”
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.