„Semmi pénzért” nem adná a Puskás-díjat, most már a sikerrel járó terhet is megtanulta kezelni
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Egy héttel ezelőtt jelentette be az UTA labdarúgócsapata, hogy leszerződtette Zsóri Dánielt, az év legszebb gólját szerző játékost megillető nemzetközi trófea, a Puskás-díj 2019-es győztesét. A 23 éves csatár tulajdonképpen hazatért Aradra, hiszen a Körös-közben fekvő Simonyifalván él a családja, mégis az UTA az első romániai klubja, hiszen eddig csak Magyarországon szerepelt: a DVSC, a Fehérvár FC, a ZTE, a Budaörs, a Budafok és az MTK játékosaként. Pályafutása első „külföldi” szerződéséről, karrierje újrakezdéséről, a magyar válogatottságról, a nagymama lekváros kiflijéről is szó esett a Krónikának adott interjúban.
2024. szeptember 17., 08:012024. szeptember 17., 08:01
– Bár negyedik osztályos koráig az Arad megyei Simonyivalván nevelkedett, a magyar futballban szocializálódott, mondhatni: a magyar labdarúgás „terméke”. Aradra szerződésével tulajdonképpen hazajött, mégis külföldinek számít, vagyis kissé ellentmondásos, hogy a pályafutása idegenlégiós szakaszát itthon kezdi meg.
– Én is gondolkodtam már ezen: nagyon furcsa helyzet! Most nyáron arról beszéltem a menedzseremmel, hogy mindenképp ki szeretnék szakadni egy kicsit a magyar labdarúgásból, és külföldre szerződni. Úgy érzem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam meg minden szempontból, ugye, a család is itt lakik, közel Aradhoz. Fura kimondani, hogy légiósnak számítok itt. Tízévesen kezdtem el versenyszerűen focizni Békéscsabán, Romániában most vagyok először leigazolva, de nagyon örülök neki.
– Hogy került képbe az UTA?
– Szeptember elején szerződést bontottunk az MTK-val, közös megegyezéssel, és az azt követő napokban szólt a menedzserem, hogy lenne ez a lehetőség. Nem sokat gondolkodtam rajta, mondtam neki, hogy szeretnék ide jönni, úgymond külföld is, meg nem is.
Az Aradi UTA labdarúgócsapata leigazolta Zsóri Dánielt, aki 2019-ben elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Puskás-díját.
– Számított az is, hogy Mészár Sándor személyében magyar vezetője van a klubnak, az alkalmazottak között is találni magyarokat, sőt a játékoskeretben is van egy magyarországi tinédzser, Sámson Ábris?
– Mondhatni, kissrác, még csak 17 éves, de örülök neki, hogy rajtam kívül van még magyar játékos. És a városban is élnek magyarok, ha kevesen is.
– Eddig figyelemmel követte a román bajnokságot vagy az UTA szereplését? Tudott valamit arról, hogy hová érkezik?
– Ahogy számításba jött, hogy ide igazolhatok, nyilván utánanéztem, de egyébként is követtem a bajnokságot, nagyjából képben vagyok az erőviszonyokkal. Hétfőn már láthatom élőben az első mérkőzést, bízom benne, hogy lehetőséget is kapok (Hétfőn este a 14. helyezett aradi csapat a 7. helyen álló nagyszebeni Hermannstadt együttesét fogadta az első osztályú bajnokság 9. fordulójában. Zsóri Dániel bemutatkozása még várat magára, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult – szerk. megj). Az utóbbi időben egyedül edzettem, csapat nélkül, ezért valamelyes lemaradásom van, de igyekszem megtenni mindent, hogy minél hamarabb olyan állapotba kerüljek, amilyenben szeretnék lenni.
– Az elmúlt évtizedben szemmel látható fejlődésen ment keresztül a magyar futball, mind az infrastruktúrát, mind a válogatott teljesítményét tekintve, és a klubcsapatok sem a nemzetközi kupák első selejtezőfordulóiban esnek ki. Nem visszalépés a pályafutásában az, hogy a román bajnokságba szerződött?
– Nem tudom még összehasonlítani a két bajnokságot, csak pár hét vagy hónap múlva beszélhetek erről, de semmiképp sem visszalépés a karrierem szempontjából. Most tiszta lappal kezdem újra, és bízom benne, hogy minden jól sül majd el.
– Az eltelt egy hét alatt milyen benyomásokat szerzett, milyen a viszonya Mircea Rednic vezetőedzővel és a csapattársakkal?
– Amúgy is nemzetközi a társaság, hiszen három kontinens több országának a képviselői a keret tagjai…
– Igen, és az edzéseken is minden utasítást elmondanak románul és angolul is. Én próbálom a románt használni minél többet, hogy megszokjam és újra tanuljam, de ha valamit nem értek vagy nem tudok elmondani, angolra váltok.
– Hogyan fogadta a családja és a simonyifalvi barátok a döntését, hogy Aradra szerződik?
– Mindennap kérdezősködtek, hogy van-e előrelépés, ami egy idő után már egy kicsit idegesítő is volt, de nagyon örültek neki, amikor megtudták a hírt.
– Erős intenzitásúak az edzések?
– Meglepődtem, mert másabb jellegűek, mint Magyarországon. Úgy érzem, hogy az intenzitás nagyobb, és pörgősebbek is a tréningek, gyorsabb játékot kér a mester tőlünk.
– Ha már Simonyifalva szóba került, megkérdezem, hogy kedvenc süteménye, a nagymama lekváros kiflije elkészült már, amióta hazatért?
– Idén még nem ettem belőle, de majd télen, reméljük, csinál nekem.
– Említette, hogy tiszta lappal kezdi újraépíteni a karrierjét. Továbbra is cél a magyar felnőtt válogatottság? A 21 éven aluliak válogatottjában szerepelt már, de balszerencséjére épp a részben magyarországi rendezésű Európa-bajnokság előtt megsérült…
– Sajnos hosszabb időt ki kellett hagynom akkor. Amint látjuk, az utóbbi két meccsén nem nyert, és az Európa-bajnokságon sem úgy teljesített a nemzeti csapat, ahogy azt elvárták tőle, de ha az utóbbi öt-hat évet nézzük, akkor úgy gondolom, hogy nagyon sokat fejlődött és lépett előre.
Továbbra is célja, hogy kiérdemelje a meghívást a magyar válogatottba
Fotó: Aradi UTA/Facebook
– Mennyi időre kötelezte el magát az UTÁ-hoz, és mit gondol, mi az, amiért kiszemelték önt, amivel hozzá tud járulni a csapat jó szerepléséhez?
– Egy plusz egy évre írtam alá. Biztosra vehetik, hogy mindent meg fogok tenni a csapatért, próbálom a legjobb formámat nyújtani, gólokkal szeretnék hozzájárulni a csapat sikeréhez.
– Az NB I-es bemutatkozásán szenzációs győztes gólt szerzett a Ferencváros ellen, még a Debreceni VSC játékosaként, és az a találat meghozta a FIFA Puskás-díját, ami világraszóló siker. Még abban az évben Tőzmiske községben – ahová Simonyifalva tartozik – díszpolgárrá avatták. Négy-öt év távlatából hogyan értékeli: jókor jött ez a dicsőség, vagy túl nagy terhet rakott a vállára, túlságosan és hirtelen megnőtt önnel szemben az elvárás?
– Sok kritika érte azután?
– Ma már nem szeretek kommenteket olvasni, de annak idején, Debrecenben még olvastam, és fiatalként nem tudtam, mi helyes és mi nem. Tapasztalatból mondom: nem ajánlott kommenteket olvasni… Ma már nem foglalkoztatnak ezek. A kérdésre válaszolva: értek kritikák emiatt sok helyen, ahol játszottunk, mindig engem kezdtek ki elsőnek a szurkolók, pontosabban az ellenfél szurkolói, de úgy érzem, hogy jól kezeltem ezeket a helyzeteket.
– Koplárovics Béla a pályafutása végén azt nyilatkozta egy interjúban, hogy bár ne rúgta volna azt a győztes gólt a Zalaegerszeg játékosaként a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben, mert utána mindenki csak arról beszélt, ha a neve szóba került, és mindenki azt várta tőle, hogy minden meccset ő nyerjen meg… Ha jól értem, ön ma is büszke arra, ami történt.
– Abszolút! Ezt senki nem tudja elvenni tőlem! Büszke vagyok rá, még ha régebben ezt nem is tudtam helyesen kezelni. Nem olyan értelemben, hogy elszálltam volna magamtól, hanem ezzel a teherrel nem tudtam mit kezdeni, de úgy érzem, hogy mára letisztult a fejemben, és a helyén tudok kezelni mindent.
Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.
– Egyébként hol őrzi a Puskás-díjat?
– Mint ahogy minden más kupa, érem, ez is otthon van a szüleimnél, Simonyifalván porosodik…
– Amúgy fontos önnek a család közelsége vagy a rendszeres kapcsolattartás a családtagokkal?
– Kisgyerekként elkerültem otthonról, de ha lehetett, naponta beszéltem velük. Nyilván nem olyan, mint amikor közel vannak, és hetente vagy kéthetente találkozhatunk. Messze laktam tőlük, és nem volt annyi szabadnap, ezért ritkán jöttem, úgyhogy most örülök, hogy ilyen közel vannak hozzám. A húgom például itt tanul, Aradon, és velem lakik.
„Hazai” levegő – az UTA stadionjában, a szerződés aláírása után
Fotó: Aradi UTA/Facebook
– Ötödikes kora óta elszakadt a családtól, kollégiumban lakott, onnan járt iskolába, edzésekre. Mit tanácsol a hasonló helyzetben lévő gyerekeknek, hogyan vészeljék át a nehezebb időszakokat, miből merítsenek erőt?
– Valóban nem könnyű olyan fiatalon távol kerülni a családtól, idegen környezetbe. Eleinte sokszor volt honvágyam, gyakran megfordult a fejemben, hogy inkább hazamegyek, de végül győzedelmeskedett bennem az, hogy van egy célom, amit el szeretnék érni, és ha feladom, akkor nem fogom elérni. Erősnek kell maradni, dolgozni kitartóan, és akkor minden vágyunk megvalósul.
Egyáltalán nem elhanyagolható pénzösszegek mozogtak a román labdarúgó-bajnokság klubcsapatainak háza táján a Szuperliga minap lezárult átigazolási időszakában, mely során az erdélyi együttesek is „kitettek magukért”.
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében: a torna vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz Bresciát, megnyerte csoportját, ezzel 11 év elteltével feljutott a legrangosabb klubtorna főtáblájára.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
A világ minden tájáról érkező élvonalbeli játékosok küzdenek a címért az INTARO Trophy nemzetközi férfi tenisztorna első kiadásán.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Az Aradi UTA labdarúgócsapata leigazolta Zsóri Dánielt, aki 2019-ben elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Puskás-díját.
Véget ért a párizsi paralimpia, melyen a magyar sportolók összesen 15, a románok 2 érmet szereztek.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a németektől elszenvedett szombati 5-0-s vereség során a csapat az első félidőben elfogadható teljesítményt nyújtott, a másodikban viszont „eltűnt a pályáról”.
Csúnya vereségbe futott bele Magyarország labdarúgó-válogatottja a német együttes ellen a Düsseldorfban szombat este játszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
szóljon hozzá!