Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, a külügyminiszteri főtanácsadóként tevékenykedő Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Novák Károly romániai sportminiszter Budapesten
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2022. január 06., 15:182022. január 06., 15:18
2022. január 06., 15:362022. január 06., 15:36
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Novák Károly Eduárddal, Románia sportminiszterével közös budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon a sport nemzeti ügynek számít, annak támogatása, a fejlesztések stratégiai kérdést jelentenek, ugyanis egy nemzet annál egészségesebb, minél többet sportol. „A sport a nemzeti identitás és büszkeség megőrzésének és építésének egyik legfőbb eszköze” – fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyarországi beruházások mellett a kormány mindig is figyelmet fordított a határon túli magyar közösségek sportfejlesztéseire is, és ez a jövőben is így marad. Ennek keretében eddig mintegy 30 milliárd forint értékben segítették az infrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön, tavaly például magyar támogatással épült meg a Sepsi OSK stadionja, illetve újabb jégkorongpályát adtak át Marosszentgyörgyön – közölte Szijjártó Péter.
Tájékoztatása szerint idén is nagyszabású fejlesztési terveik vannak, így magyar költségvetési támogatással épül a Partium Labdarúgó Akadémia Szatmárnémetiben és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kollégiuma is Csíkkarcfalván. Továbbá a magyar kormány működési támogatást biztosít számos erdélyi sportklubnak, többek között a gyergyószentmiklósi ökölvívóknak vagy a csíkszeredai futballistáknak.
Szijjártó Péter végezetül leszögezte, hogy Novák Károly Eduárd miniszteri kinevezése újabb lendületet ad a két ország mindig is kiváló sportügyi együttműködésének. Novák Károly Eduárd aláhúzta, hogy a romániai sportnak reformokra van szüksége, és ezen a téren bízik Magyarország támogatásában, például a jó gyakorlatok átadását illetően.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!