Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapata címvédésével bebizonyította, hogy nem véletlenül ért fel a csúcsra az országos bajnokságban – értékelt a a Krónikának Rusz István. A klubmenedzser szerint az elmúlt évtized legerősebb szezonján vannak túl.
2017. május 04., 00:062017. május 04., 00:06
„Az elmúlt tíz év legerősebb bajnokságán vagyunk túl, és örülök, hogy meg tudtuk mutatni: a tavalyi aranyérmet nem véletlenül hódítottuk el” – értékelt lapunknak Rusz István, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női élvonalbeli kosárlabdacsapat menedzsere. A szezont címvédéssel záró háromszékiek, mint ismeretes, a Kolozsvári Universitateát múlták felül a döntőben 3-1-es összesítettel – ahogyan a szakágvezető vallja: a „lélekjelenlétük” és a „fókuszálásuk” meghozta az eredményét.
Mint megtudtuk, a csapat tagjai pénteken utaznak haza, utána pedig már megkezdik előkészíteni a következő idényt. A nemzetközi szereplés gondolatával kacérkodnak idén is, ám amíg a költségvetésük nem körvonalazódik, Rusz nem tudott biztosat mondani.
Arra számít, hogy jövő héten már tudni fogják, mekkora összegből gazdálkodhatnak, hogy utána igényeikhez és lehetőségeikhez mérten megkezdik a tárgyalásokat a játékosokkal.
Mint kiderült, a magántámogató-keresést a sorozatban elért második bajnoki cím sem könnyítette meg. „Nagyon nagy sajnálattal mondom, nemhogy megkeresés nem jön, de mi is hiába megyünk szponzorok után” – mutatott rá Rusz. Megjegyezte, hogy a város ipara megszűnt, és bár köszönik azoknak a vállalkozóknak a segítségét, akik mellettük állnak, másokat – különösen a megyén kívülieket – szinte lehetetlen megszólítaniuk.
Rusz egyébként vezetőbizottsági helyre pályázik a Román Kosárlabda-szövetség pénteki tisztújító közgyűlésén, mert szerinte rendkívül fontos lenne, hogy a női szakág is megfelelően legyen képviselve. Az új rendszert – amely szerint átalakították a tanácsot – ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, mivel előzetes jelölési kritériumok hiányában
Az elnökválasztásról kérdezve jelezte, nincs különösebb pártfogoltjuk, a mostani tisztújítás olyan, amelyen „túl kell esni”. A regnáló sportvezető, Hora Păun kihívója Bogdan Rădulescu, Rusz mellett pedig Dragoș Mircea Barbu, Mircea Cristescu, Oliver Horațiu Floca, Adriana Pricop és Șerban Sere pályázik tagságra a felnőttbajnokságok irányítótanácsában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!