Fotó: MTI/Peter Lakatos
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.
2023. november 18., 18:032023. november 18., 18:03
„Az Eb-részvétel kiharcolása ugyan felszabadulttá teszi az embert, de ahogy a barátságos meccsek előtt is mondom, amikor válogatott mezt magukra öltik a játékosok, akkor nincs tét nélküli találkozó. Ráadásul telt ház előtt lépünk pályára, a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép” – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal rendelkező olasz szakvezető.
„Ezek mind olyan számok, amelyek miatt a srácok munkáját el kell ismerni. Ezt megtettem én is feléjük” – mondta a 11 mérkőzés óta tartó veretlenség kapcsán Rossi, akinek csapata 1976 után produkálhat olyan naptári évet, melynek során nem kap ki. „Az előző két meccsen kicsit döcögősebben mentek a dolgok, de szerencsére a végére minden kiegyenesedett. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy minden egyes meccs meghatározhatja a jövőnket. Például ha két napja a 97. percben nem egyenlítünk és így veszítettünk volna Bulgáriában, majd vasárnap Montenegró ellen is, akkor az teljesen átírta volna a selejtezőcsoport értelmezését és a csapat eredményességét is” – húzta alá.
Rossi kifejtette, ünnepre számítanak, mert elérték a célkitűzésüket. Úgy vélte,
Hozzátette, arra készülnek, hogy méltóképpen zárják le a sorozatot a pályán, a Puskás Arénában oda kell tenniük magukat, hogy megtartsák a szurkolóikat és megőrizzék a válogatottat körülvevő hangulatot, melynek nagy szerepe van a sikerekben. Hangsúlyozta, „ezt a légkört a lehető legtovább fent kell tartani”.
A magyar labdarúgó-válogatott ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon, mivel csütörtökön a 97. percben esett öngólnak köszönhetően 2-2-es döntetlent játszott a bolgár csapattal a szófiai selejtezőn.
„Ennek és a következő nemzedéknek a leghatásosabb üzenet az lenne, ha Magyarország vb-re is kijutna, amire legutóbb 1986-ban volt példa. Ez a legfőbb célunk, amivel végérvényesen végbemenne a rendszerváltás a magyar futballban, de ettől még messze vagyunk” – mondta a jövőt illetően Rossi,
„Köszönöm neki a bizalmat, voltak olyan pillanatok, amikor ez a bizalom meginoghatott volna. A szövetség sokat tesz az új generáció bevonásáért, rengeteg gyerek van a lelátókon, akik a jövő bajnokai lehetnek” – fejtette ki Rossi. Elárulta, legalább három változás lesz a szófiai kezdőcsapathoz képest. A kezdőből kikerülők egyike a kiállított Kerkez Milos, rajta kívül további két-három cserén gondolkodik. Ezt azzal indokolta, hogy Montenegró ellen máshogy kell játszani és más karakterekre van szükség, mint Bulgária ellen.
„Montenegrónak még van esélye a kijutásra, így biztosan nagyon keményen beleáll a meccsbe. Agresszív, harcos csapat, amely kevés területet ad az ellenfélnek” – mondta a Parma egyszeres válogatott védője, aki saját bevallása szerint folyamatosan azon dolgozik, hogy olasz klubcsapatában minél többet futballozzon, így készen álljon majd, amikor Rossitól esetleg lehetőséget kap a nemzeti együttesben is.
A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában vasárnap romániai idő szerint 16 órakor kezdődik a magyar–montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatná a hamburgi sorsolást.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Botka, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. – Kalmár, Szoboszlai – Gazdag
Olimpiai kvótát szerzett a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta a párizsi ötkarikás játékokra a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
szóljon hozzá!