2010. december 22., 09:522010. december 22., 09:52
A pontszerzők között is csupán 9 külföldi után jön a legjobb román, Titus Nicoară – az egyetlen hazai kosaras, aki egyedül is az élen tudott végezni valamely kategóriában: ő szedte a legtöbb lepattanót és érte el a legtöbb dupla-duplát. A nyári Eb-selejtezőkön is a válogatott legjobbjának számító medgyesi erőcsatár ráadásul a hatékonysági indexben is 2. lett Zoran Krsztanovics mögött.
A Kolozsvári U Mobitelco szerb centere – egyben a bajnokság legbiztosabb kezű büntetődobója – az előző idényben is a legjobb volt ebben a tekintetben, és a pontdobó listához hasonlóan itt is csak Nicoară fért be az első 10-be. A brassói Radu Paliciucnak is összejött két első hely, de arra aligha büszke, hogy nála több labdát senki se adott el az ősz folyamán. A román kosarasok csak a blokkok terén tudták felvenni a versenyt a légiósokkal, ahol öten is bekerültek az élmezőnybe.
Érdekesen alakult a pontszerző lista, ugyanis a 14 forduló után éllovas kolozsvári Kyndall Dykes a Steaua ellen korán megsérült, és az addig mindig 10 pont fölött dobó amerikai hátvéd Bukarestben szerzett két pontjával alaposan elrontotta átlagát. Üldözője, a iaşi-i Leroy Dawson viszont ugyanakkor 39-et szórt a Csíkszereda ellen, így csak neki van 20-nál nagyobb meccsenkénti átlaga.
Az első 9 helyen 6 amerikai és 3 szerb játékos osztozik, és egyedül a kolozsvári csapatnak van két képviselője az élbolyban. A legtöbb kategória éllovasa hosszabb ideje a román bajnokságban szerepel, az idén bemutatkozók közül csak a váradiak bedobója, Michael Schachtner és a piteşti-i irányító, Donte Gennie tudott valamelyikben a legjobb lenni.
Pontok: 1. Leroy Dawson (Iaşi) 21.64 pont/meccs, 2. Kyndall Dykes (Kolozsvár) 19.20, 3. Zoran Krsztanovics (Kolozsvár) 19.07, 4. Cortney Scott (Otopeni) 18.87, 5. Casey Wohlleb (Craiova) 18.36, 6. Louis Darby (Rovinari) 18.36, 7. Darko Vujacsics (Piteşti) 18.13, 8. LeVar Seals (Otopeni/Nagyszeben) 17.38, 9. Braniszlav Tomics (Bukaresti CSM) 17.07, 10. Titus Nicoară (Medgyes) 17.00.
A Bukarestben megrendezett Román Kosárlabdagálán búcsúztatta az évet a szakszövetség, amely ez alkalommal díjazta a 2010-es év legjobbjait. Az év játékosának a férfiaknál Virgil Stănescut (Steaua), a nőknél pedig Cristina Ciocant (Aradi ICIM) választották meg, utóbbi tavaly is kiérdemelte a díjat. A legjobb légiósok a férfi bajnokságban Josh Jackson és Zoran Krsztanovics lettek megosztva, a nőknél az aradi Biljana Szavics kapta a díjat. Az edzőknél is külön jutalmazták a hazai és külföldi trénereket, a férfi élvonalból Cristian Achim (Nagyvárad) és Vladimir Arnautovics (Ploieşti), a nőiből Dan Fleşeriu (Szatmárnémeti) és Stacey Nolan (Arad) érdemelte ki az elismerést – utóbbinak nem is akadt riválisa. Különdíjat kapott a sepsiszentgyörgyi Vass Ildikó mint az egyetlen játékos, aki csapata menedzseri szerepét is ellátja. A legjobb utánpótláskorú játékosok Bogdan Ţibârnă (Steaua) és Cristina Bigică (Bukaresti Olimpia) lettek, az Év játékvezetője a konstancai Marius Ciulin, míg az év kosarának azt a győztes hárompontost választották, amelyet Tudor Dumitrescu szerzett a férfiválogatott Fehéroroszországban játszott Eb-selejtezőjének utolsó másodpercében. |
Kétpontos dobószázalék: 1. Michael Harrison (Nagyszeben) 68.64, 2. Tomics 63.51, 3. Darby 63.11, 4. Szlobodan Popovics (Otopeni) 62.77, 5. Szasa Topcsov (Nagyvárad) 62.60, 6. Dykes 62.36, 7. Michael Schachtner (Nagyvárad) 61.80, 8. Deven Mitchell (Medgyes) 60.13, 9. Justin Herndon (CSM) 59.34, 10. Alekszandar Mladenovics (Marosvásárhely) 59.33.
Tripla dobószázalék: 1. Schachtner 50.91, 2. Seals 42.72, 3. Silviu Lupusavei (Rovinari) 42.50, 4. Brian Burell (Otopeni) 41.67, 5. Jarrett Howell (Medgyes) 40.68, 6. Josh Jackson (Steaua) 40.00, 7. Vujacsics 39.68, 8. Alekszandar Belanovics (Otopeni) 39.39, 9. Adrian Tudor (Ploieşti) 38.71, 10. Earl Brown (Nagyszeben) 38.64.
Büntető dobószázalék: 1. Krsztanovics 93.85, 2. Gytis Sirutavicius (Marosvásárhely) 93.75, 3. Jackson 90.63, 4. Howell 87.69, 5. Nenad Markovics (Temesvár) 87.14, 6. Wohlleb 85.96, 7. Levi Levine (Csíkszereda) 85.48, 8. Stefan Nikolics (Rovinari) 85.37, 9. Porter Troupe (Rovinari) 84.13, 10. Tyronne Mitchell (Nagyvárad) 83.93.
Lepattanók: 1. Nicoară 11.67/meccs, 2. Kenneth Simms (Craiova) 11.20, 3. Cătălin Burlacu (Ploieşti) 9.64, 4. Jason Forte (Marosvásárhely) 9.33, 5. Krsztanovics 9.27, 6. Yamene Coleman (Csíkszereda) 8.64, 7. Scott 8.13, 8. Mladenovics 8.00, 9. Dan Păltinişanu (Temesvár) 7.93, 10. Harrison 7.75.
Gólpasszok: 1. Rade Dzambics (CSM) 7.86/meccs, 2. Jujuan Cooley (Marosvásárhely) 7.00, 3. Tudor 5.87, 4. Howell 5.47, 5. Nikola Sztojakovics (Craiova) 5.15, 6. Donte Gennie (Piteşti), Nemanja Marics (Nagyvárad) 4.53-4.53, 8. Miljan Medvedj (Otopeni) 4.47, 9. Branko Csuics (Kolozsvár) 4.40, 10. Enrico Tucker (Csíkszereda) 4.07.
Labdaszerzések: 1. Gennie, Radu Paliciuc (Brassó) 2.67-2.67/meccs, 3. Dawson 2.64, 4. Csuics, Cooley 2.47-2.47, 6. Sztojakovics 2.46, 7. Harrison 2.42, 8. Tudor 2.40, 9. Mitchell 2.33, 10. Howell, Dykes 2.27-2.27.
Dobásblokkolás: 1. Harrison 2.25 blokk/meccs, 2. Chad Eichelberger (Piteşti) 1.87, 3. Andrei Căpuşan (Rovinari) 1.60, 4. Mladenovics 1.57, 5. Arturas Masiulis (Nagyszeben) 1.50, 6. Lázár László (Nagyvárad) 1.33, 7. Simms 1.27, 8. Liviu Dumitru (Marosvásárhely) 1.13, 9. Dumitru Anghel (Iaşi) 1.07, 10. Virgil Căruţaşu (Steaua) 1.00.
Eladott labdák: 1. Paliciuc 4.93/meccs, 2. Octavian Boian (Brassó) 4.64, 3. Gennie 4.07, 4. Tucker 4.00, 5. Dzambics 3.79, 6. Tudor 3.73, 7. Zeljko Bubanja (Brassó) 3.67, 8. Marics 3.60, 9. Levine 3.27, 10. Sztojakovics 3.23.
Játékpercek: 1. Scott 37/meccs, 2. Dawson, Paliciuc, Cooley 36-36, 5. Levine, Forte, Seals, Medvedj 35-35, 9. Bryan McCullough (Iaşi), Doneal Mack (Ploieşti), Bubanja, Markovics, Coleman, Horia Codin (Brassó), Howell, Dzambics 34-34.
Dupla-duplák: 1. Nicoară 10, 2. Krsztanovics 8, 3. Simms 7, 4. Tomics, Burlacu 6-6, 6. Eichelberger, Scott, Forte, Harrison 5-5, 10. Daniel Waterstradt (CSM), Coleman, Dzambics, Mladenovics 4-4.
Hatékonysági index: 1. Krsztanovics 22.67/meccs, 2. Nicoară 22.47, 3. Harrison 21.67, 4. Mladenovics 20.14, 5. Dawson 19.91, 6. Mitchell, Tomics 19.40, 8. Scott 18.80, 9. Simms 18.53, 10. Darby 18.43.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.