Fotó: Kolozsvári CFR
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Antonio Conceicao portugál vezetőedzővel – közölte kedden délben honlapján a bajnoki címvédő klub.
2019. február 19., 12:422019. február 19., 12:42
2019. február 19., 13:042019. február 19., 13:04
„Köszönjük Toninak a profi munkát, amelyet csapatunk kispadján végzett az elmúlt hét hónap során, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban” – közölték a CFR hivatalos honlapján, amelyen románul és portugálul is köszönetet mondtak a szakembernek: „Mulțumim, Antonio Conceicao! Obrigado, Antonio Conceicao!”
Az 57 éves Antonio Conceicao tavaly júliusban tért vissza a fellegváriak kispadjára, 24 mérkőzés alatt 13 győzelmet, 7 döntetlent és 4 vereséget jegyzett.
A portugál szakember számára nem újdonság a szakítás a fellegváriakkal: 2009-ben (a Román Kupa és a Szuperkupa elhódítása után), illetve 2016-ban (kupagyőzelmet követően) is szétváltak útjaik.
Conceicao helyét ideiglenesen Alin Minteuan, a második számú csapat trénere veszi át. Az alapszakasz soron következő, utolsó előtti fordulójában a kolozsváriak szombaton a Iași otthonában vendégeskednek.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!