A román evezősök öt arany- és három bronzéremmel tértek haza a müncheni Európa-bajnokságról
Fotó: Román Evezős Szövetség
Novák Károly Eduárd szerint az általa irányított sportminisztériumot nem hívták meg a müncheni Európa-bajnokságról hazatérő evezősök fogadására, a tárca képviselői emiatt nem voltak jelen a bukaresti repülőtéren a sportolók hétfői érkezésekor.
2022. augusztus 16., 11:012022. augusztus 16., 11:01
2022. augusztus 16., 11:142022. augusztus 16., 11:14
A sportminiszter közösségi oldalán posztolt bejegyzésében reagált az azzal kapcsolatos felháborodott nyilatkozatokra, hogy sem ő, sem más a szaktárcától nem jelent meg az evezősök fogadásán. Mint arról beszámoltunk, a Henri Coandă repülőtéren rokonok, barátok és ismerősök fogadták kontinenstornáról érmekkel hazatérő 35 fős román evezős csapatot, az Eb-n arany- és bronzérmet szerzett Mădălina Bereş pedig újságíróknak nyilatkozva kifejezte elégedetlenségét amiatt, hogy fogadásukon a sportminisztérium egyetlen képviselője sem volt jelen.
A tárcavezető közölte, a sportminisztérium segítségét nem kérték sem a szervezésben, és az eseményre sem kapott meghívást vagy hivatalos tájékoztatást a tárca. „Biztosíthatom Önöket, hogy örömmel tettünk volna eleget bármilyen részvételi javaslatnak, bármilyen formában, ahogyan azt már oly sokszor tettük, amikor román sportolók nemzetközi eredményekkel tértek haza” – hangsúlyozta bejegyzésében az RMDSZ által delegált sportminiszter.
A hétfői sajtótájékoztatón Mădălina Bereş (a pulpitusnál) szóvá tette, hogy a sportminisztérium egyetlen tisztviselője sem volt jelen a repülőtéren
Fotó: Román Evezős Szövetség
Novák Károly hozzátette, minden tisztelete az evezésé, és éppen a már elért eredmények, de a sportágban rejlő lehetőségek helyes értékelése is arra késztette az általa irányított sportminisztériumot, hogy idén több mint 50 százalékkal növelje a Román Evezős Szövetségnek szánt költségvetést. Kiemelte, a minisztériumhoz intézett összes kérelmet jóváhagyták, nyitottságot és támogatást mutattak, pontosan azért, mert tiszteletben tartják az értékeket és a rátermettséget. „A müncheni eredmények valóban történelmi jelentőségűek. Sajnálatos, hogy a dicsőség e pillanatait, amelyekhez a sportolóknak joguk van, és amelyeket teljes mértékben ki kellene élvezniük, olyan alapon rabolják el, amelynek semmi köze a teljesítményhez vagy a valósághoz, a sport vagy a siker lényegéhez. És az is sajnálatos, hogy a junior tornászok visszatérése nem kapja meg ugyanazt a figyelmet” – olvasható Novák bejegyzésében. A sportminiszter hősöknek nevezi a román evezősöket, megköszönve a mindannyiunknak szerzett örömet, gratulálva nekik az Európa-bajnokságon nyújtott történelmi teljesítményükhöz.
Novákot egyébként politikai támadások is érik a történtek miatt. Eduard Popica, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Vaslui megyei parlamenti képviselője is kifogásolja, hogy a sportminisztérium egyetlen tisztviselője sem vett részt a müncheni Eb-ről hazatért evezős csapat fogadásán, és magyarázatot kért Novák Eduárd tárcavezetőtől. „A minisztérium magatartása elfogadhatatlan, és nagy érdeklődéssel várjuk a tárca vezetőségének reakcióját. Gratulálunk a román evezősöknek, edzőknek és mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a teljesítményhez, amely büszkévé tett minket, románokat!” – fogalmazott Eduard Popica.
Románia öt arany- és három bronzéremmel zárta a müncheni kontinenstornát. Aranyérmet nyert a Ioana Vrînceanu, Denisa Tîlvescu páros a női kormányos nélküli kettes, valamint Marius Cozmiuc és Sergiu Bejan a férfi kormányos nélküli kettes versenyszámban. A női kétpárevezősök versenyében szintén első helyen ért célba az Ancuţa Bodnar és Simona Radiş összeállítású olimpiai bajnok egység. Bronzérmet nyert a női kormányos nélküli négyes (Mădălina Bereş, Iuliana Buhuş, Magdalena Rusu és Amalia Bereş), a férfi kormányos nélküli négyes (Mihăiţă Ţigănescu, Mugurel Vasile Semciuc, Ştefan-Constantin Berariu, Florin Lehaci), valamint a férfi négypár (Mihai Chiruţă, Ciprian Tudosă, Ioan Prundeanu és Marian Enache).
A müncheni Európa-bajnokságról hétfőn hazatérő 35 fős román evezős csapatot a Román Evezős Szövetség vezetősége, rokonok, barátok és ismerősök fogadták a bukaresti Henri Coandă repülőtéren.
Egyedülálló, formabontó, számos franciás megoldást tartalmazó csaknem négyórás megnyitóval vette kezdetét pénteken a 33. nyári olimpia Párizsban.
A román bajnokságban legutóbb ezüstérmes Bukaresti Rapid röplabdacsapatában folytatja pályafutását Berkó Liliána.
Elméletileg a magyar labdarúgó-válogatott nyolc évvel ezelőtti Eb-szereplése volt a témája annak a beszélgetésnek, mely során Bernd Storckot és Korhut Mihályt faggatta Szöllősi György.
Nem vehet részt a párizsi olimpián Florentina Iuşco román atléta, mert a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön részben helyt adott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezésének.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokságon tanúsított rasszista szurkolói magatartás miatt megbüntette az európai szövetség (UEFA) a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF).
A Konstancai Farul edzője, Gheorghe Hagi a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) első számú jelöltje a román válogatott szövetségi kapitány posztjára – döntötte el szerdai ülésén az FRF technikai bizottsága.
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.
A román válogatott élén eltöltött időszakban emberként és edzőként is minden tőle telhetőt megtett a csapatért – írta hétfőn a Facebook-oldalán Edward Iordănescu.
A Román Labdarúgó-Szövetség (FRF) hétfőn a honlapján bejelentette, hogy megválik Edward Iordănescutól, mert nem sikerült megegyezni a szövetségi kapitánnyal a hónap végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)