Szoboszlai Dominik (fehér mez) győzelemre vitte a magyar válogatottat a törökök ellen
Fotó: MLSZ/Facebook
A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett bombagóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.
Marco Rossi tartalékos csapata az első félidőben jobban játszott esélyesebb ellenfelénél, de nem tudott vezetést szerezni. A szövetségi kapitány hosszú idő után ismét kedvenc felállásában, azaz három belső védővel küldte pályára a csapatot, amely kifejezetten bátran kezdte a mérkőzést. A magyarok sorra vezettek szép és veszélyes támadásokat, a török kapusnak több védése is volt az első negyedórában, miközben a hazaiak támadásban kifejezetten pontatlanok voltak, így el sem jutottak Gulácsi kapujáig.
A magyar fölény nagy helyzetekben is megnyilvánult és csak a szerencse mentette meg a törököket a góltól, ugyanis előbb a Szoboszlai lövésébe sarokkal beleérő Sallai a bal kapufát találta el, majd Holender nagyszerű csavarása a keresztlécen csattant. A szünet előtti percekben kiszabadult a szorításból a hazai együttes, amely először a 39. percben tette próbára a magyar kapust. Az első félidőt legjobban jellemző adat, hogy a törökök mindössze háromszor próbálkoztak kapura lövéssel, míg a magyarok kilencszer.
Így örült Szoboszlai Dominik...
Fotó: MLSZ/Facebook
A folytatásban kiegyenlítetté vált a küzdelem: egyrészt ritkábbak lettek az ígéretes magyar támadások, másrészt a törökök játéka is pontosabbá vált, így ők is eljutottak a kapuig, sőt egy ízben Gulácsinak kellett hárítania egy megpattanó lövést. Ebben a periódusban nem volt benne a gól egyik csapat játékában sem, mégis ekkor kellett a legnagyobbat védenie Cakirnak, ugyanis egy szöglet után Orbán keresztléc alá tartó fejesét bravúrral ütötte ki. Ezt leszámítva csendesen csordogált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék. A meccset Szoboszlai bombagólja döntötte el: a Salzburg légiósa a 80. percben 30 méteres szabadrúgásból talált be úgy, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba.
A hátra lévő időben nem tudtak újítani a törökök, így a magyarok biztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig. Így a magyarok megszakították 36 éven át tartó nyeretlenségi sorozatukat Törökországban. Marco Rossi egyébként Schäfer András becserélésével újoncot is avatott.
...és így az egész válogatott a győztes gólnak
Fotó: MLSZ/Facebook
A sorozat másodosztályának megfelelő B divízió 1. csoportjának második fordulóját vasárnap rendezik, amikor a magyarok romániai idő szerint 19 órától a szerbeket csütörtökön legyőző oroszokat fogadják a Puskás Arénában.
Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 1. forduló:
Törökország-Magyarország 0-1 (0-0)
----------------------------------
Sivas, zárt kapus, v.: Artur Dias (portugál)
gólszerző: Szoboszlai (80.)
sárga lap: Yilmaz (36.), Kahveci (91.), illetve Sigér (45.), Fiola (59.), Lang (74.)
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.
szóljon hozzá!