Nem engedik „meccselni” a videóbíró-rendszert Romániában

•  Fotó: FIFA

Fotó: FIFA

Továbbra sincs megállapodás a hazai labdarúgóliga és a futballszövetség között a videóbíró-rendszer (VAR) régóta tervezett bevezetéséről. A liga szerint az FRF az ötszörösére növelte a játékvezetők képzésének költségét.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2021. február 19., 18:372021. február 19., 18:37

Idén tervezeték a teszteléseket, de továbbra is bizonytalan a videóbíró-rendszer (VAR) bevezetése Romániában – ismerte el Justin Ștefan, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára a DigiSportnak. A sportvezető szerint jelenleg minden közös projektjük a Román Labdarúgó-szövetséggel (FRF) stagnál, mivel nem írták még alá a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) közös megállapodást. Ștefan rámutatott arra, hogy a játékvezetők képzésének költségei a tervezettnél magasabbak.

Idézet
Nem értem miért. Pár hónappal ezelőtt Răzvan Burleanu (az FRF elnöke – szerk. megj.) azt mondta, hogy 50–100 ezer euróba kerül majd, de most kaptunk egy levelet, amelyben 500 ezer eurós összeg szerepel”

– ecsetelte a sportcsatorna csütörtöki műsorában. Hozzátette, a szabályzat egyértelmű arra vonatkozóan, hogy a játékvezetés kinek a hatáskörébe tartozik, az LPF-nek pedig nincs arra lehetősége, hogy a képzés költségeit átvállalja. „Nem tartom valószínűnek, hogy a klubok kifizessék ezt, amikor az FRF kötelessége lenne.

Idézet
Az az érzésem, hogy valaki nem szeretné a VAR bevezetését. Azt nem tudom ki, de már kezdem ezt a forgatókönyvet is számításba venni. A Liga viszont akarja a videóbírót”

– nyilatkozta Ștefan. A VAR bevezetését már régóta szorgalmazzák a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szerepelő klubok, a tévéközvetítési jogokat birtokló vállalat pedig már korábban felvállalta az ahhoz szükséges technika biztosítását. Ahhoz viszont a játékvezetőknek szakképesítést kell végezniük, amelyről viszont az FRF-nek kell gondoskodnia. Ehhez az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) támogatást is kap. Tavaly a koronavírus-járvány kirobbanása hátráltatta a VAR bevezetését, de ősszel ismét jelezték, hogy a Liga 1 következő idényére szeretnék bevezetni a bírói tévedések kiküszöbölését elősegítő rendszert.

A VAR egyik leghangosabb támogatója a hazai bajnokságban címvédő Kolozsvári CFR volt, amely az idei szezonban is többször panaszkodott a játékvezetői tévedésekre.

A Liga 1 az alapszakasz 24. fordulójánál tart, amikor is pénteken Voluntari–Argeș FC (17.30), Craiova–Hermannstadt (20.30), szombaton Sepsi OSK–Clinceni (17), FCSB–Chindia (20), vasárnap Medgyes–Kolozsvári CFR (18), Astra–Dinamo, hétfőn pedig UTA–Botoșani (17.30) és Viitorul–Iași (20.30) párosítás szerint játszanak.

Az UEFA törölte az ifik BL-idényét

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a koronavírus-járvány miatt törölte az ifjúsági korosztály Bajnokok Ligája aktuális idényét. Az UEFA honlapjának beszámolója szerint azért döntött így a szervezet, hogy ne tegyék ki fokozott fertőzésveszélynek a fiatal futballistákat. Az MTI beszámolója alapján az U19-es sorozatban első alkalommal szerepelt volna két magyarországi együttes, a Győri ETO az albán FK Apolonia, a Ferencváros pedig az orosz Lokomotiv Moszkva otthonában lépett volna pályára márciusban a legjobb 32 közé kerülésért. Romániát az U19-es Elit Liga győztese, a Viitorul képviselte volna, a konstancaiaknak a ciprusi bajnok Apoel Nicosiával kellett volna találkozniuk.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott

15-11 arányban legyőzte Romániát a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken megrendezett keresztbejátszáson, így a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között szerepelhet.

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott
2025. július 18., péntek

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR
2025. július 16., szerda

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért

A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért
2025. július 14., hétfő

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon
2025. július 14., hétfő

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t

A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t
2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját