2007. április 02., 00:002007. április 02., 00:00
A vereség ellenére amagyar lányoknak nem volt okuk a szomorkodásra, hiszenmindketten remek mérleggel zárták akontinensviadalt: csapatban aranyérmesek lettek, és apáros második helye mellett vegyes párosbanbronzérmet szereztek – Tóth Krisztina az oroszAlekszej Szmirnov, míg Póta Georgina PázsyFerenc oldalán. Ezzel a női mezőnyben a két magyarasztaliteniszező volt az Európa-bajnokságlegeredményesebb játékosa.
„Szép lett volna az újabbaranyérem, de ezúttal apróságok Ganyináékjavára döntöttek – nyilatkozta a döntő utánTóth Krisztina. – A döntőt megelőzően a legjobb négyközött olyan meccsen nyertünk 4-3-ra a németWu, Wosik duó ellen, hogy azt évek múlva isemlegetni fogják a sportág barátai, az igazicsoda mégis az lett volna, ha a döntőben is mi nyerünk.Mindent egybevetve elégedett vagyok azzal, amit Belgrádbanelértünk, és gőzerővel készülünka zágrábi világbajnokságra.”
Hírösszefoglaló
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.