Molesztálási ügy: elveszítette az olimpiai felkészítő centrum státuszt a texasi Károlyi-bázis

Károlyi Béla és felesége, Márta

Károlyi Béla és felesége, Márta

Elveszítette az olimpiai felkészítő centrum státuszt Károlyi Béla világhírű tornászedző texasi ranche az amerikai tornászválogatott pedofíliáért elítélt egykori csapatorvosa, Lawrence G. Nassar körüli botrány miatt.

Krónika

2018. január 19., 22:192018. január 19., 22:19

2018. január 19., 22:282018. január 19., 22:28

A többek között Nadia Comăneci-et is felkészítő, erdélyi származású edzőlegenda által működtetett központtal azért bontott szerződést az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága, mert a központ orvosa, Larry Nassar több mint száz tornászlányt molesztált.

Idézet
A lányok biztonsága abszolút prioritást élvez, s ennek tükröződnie kell a felkészítő központokon is” –

izdézte Kerry Perryt, a tornaszövetség elnökét az Agerpres hírügynökség. Az 1983-ban megnyílt texasi Károlyi-bázis 2011-től működött olimpiai felkészítő központként.

Az amerikai tornaszövetség amiatt döntött úgy, hogy minden kapcsolatot megszakít Károlyi Béla edzőközpontjával, miután kiderült, ez volt az egyik helyszín, ahol az amerikai tornászválogatott tavaly év végén pedofíliáért elítélt csapatorvosa, Larry Nassar molesztálta a gondozására bízott sportolókat. Nassart tavaly novemberben egy michigani bíróság 25 év börtönre ítélte, miután bűnösnek találták hét, jellemzően fiatalkorú lány sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás vádjában.

Ráadásul az amerikai tornasport legnagyobb sztárja, a négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles néhány nappal ezelőtt feltárta, hogy őt is a Károlyi Ranchen molesztálták, többször is. „A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy azért, hogy beteljesülhessen az álmom a 2020-as tokiói olimpián, vissza kell térnem a helyre, ahol bántalmaztak” – írta egy, a közösségi oldalon megjelent közleményben Biles.

Károlyi Bélát és feleségét, Mártát egyébként senki sem vádolta zaklatással vagy molesztálással, vagy hogy bármi közük lett volna Nassar bűncselekményeihez. Akadnak viszont tornászok, akik szerint az edzőközpontban Károlyiék által teremtett hangulat nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nassar elkövesse a bűncselekményeket és megúszhassa azokat. Károlyiék szerint ők nem hibáztak.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR
2025. július 16., szerda

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért

A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért
2025. július 14., hétfő

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon
2025. július 14., hétfő

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t

A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t
2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren