HIRDETÉS
– A legutóbbi, Rio de Janieró-i olimpiai játékokon Románia önmagát múlta alul. Mire számít 2020-ban?
– Mielőtt a kérdésére válaszolnék, tennék egy kis kitérőt: jó volna, ha a sportot Romániában is, úgy ahogy a világ számos országában, nemzeti prioritásként kezelnék. A sport, egyáltalán a testedzés kéz a kézben jár az egészséggel és a neveléssel.
Gondoljunk csak bele: a sport által, azon túl, hogy egészségesebb emberekké válhatunk, már gyerekkortól a munka, a csapattárs és az ellenfél iránti tiszteletre nevelhetjük gyermekeinket. Valahogy tudatosítani kellene a politikummal, a társadalommal, hogy a sportra szánt pénzekre ne költségként, hanem a gyermekeinkbe, a jövő nemzedékbe való befektetésként tekintsen.
Nos amikor Románia is így fog gondolkodni, az eredmények sem fognak késlekedni. Lesznek ismét európai, világ- és olimpiai bajnokaink. Amúgy a jelenlegi körülmények között is számítok néhány éremre, bármi is történne, egy ilyen célról soha nem szabad lemondani. Hogy hány és milyen éremre, nehéz lenne megmondani; ez nagyrészt az államnak a sporthoz való hozzáállásától függ.
– Mivel magyarázza, hogy 1990-től errefelé egyetlen kormány számára sem jelentett prioritást a sport?
– Nem akarok rossz lenni, de politikusaink valóban sokkal többet tehettek volna a sportért, a testmozgásért, az egészségért, egyáltalán azokért, akik őket megválasztották, és akiknek tényleg fontos ez is. Az az érzésem, hogy valami-valami csak elmozdult, csak hát mint minden, ez is lassan, rendkívül apró lépésekkel halad. Nagyon fontos volna, ha a sportért felelős beosztásokba hozzáértő emberek kerülnének, olyanok, akik élnek-halnak a sportért.
– Ugyan külön bizottság foglalkozik a testi fogyatékkal élő sportolókkal és a paralimpián való részvételükkel, de mi is megpróbálunk megtenni mindent, ami tőlünk telik. Felkaroljuk, segítjük, bátorítjuk őket, elvégre ők is az országot és az olimpiai szellemet képviselik.
– Ha már az olimpiai szellemet emlegette, megkérdezném, mit tesz a Román Olimpiai és Sportbizottság annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai lelátókon burjánzó szurkolói etnikai gyűlöletet?
– Kezdjük azzal, hogy a COSR egy apolitikus szervezet, amely a nemzetközi bizottság programját és szemléletét kívánja életbe ültetni. A nemzetközi szervezet eltökélt szándéka a népek, országok és földrészek között hidakat építeni. A jelszó a sportszerűség, béke, barátság és tisztelet. Egy igazi sportoló számára, amikor versenybe száll, nem számít az ellenfél származása, nemzeti hovatartozása, nyelve vagy vallása. Csak egy cél vezérelheti: megmutatni, hogy az adott sportágban vagy versenyszámban jobb nála.
– Mindez egy nagyon szép és nemes elmélet, de a kérdés a pálya széléről a más nemzetiségűek ellen büntetlenül uszítókról szólt.
– Sajnálatos, ami sokszor a lelátón történik. Azonkívül, hogy támad, sért, uszít, beárnyékolja a sporteseményt. Hisz annak egy show-nak, egy ünnepnek kellene lennie. Vegyük az angliai példát, ahol köztudott, hogy sokáig a futballhuligánok uralták a lelátókat. A nézők ma már nem az ellenfél játékosaival foglalkoznak, hanem sajátjaikat bátorítják, győzelem esetén pedig civilizáltan ünnepelnek. És ha netalán nem kedvenceik nyernek, a meccs végén képesek fejet hajtani, és megtapsolni a vendégcsapatot.
Ez így van rendjén, ezt kellene nekünk is megtanulnunk a tőlünk nyugatabbra élő szurkolóktól.
– Miben látja a lelátók kiürülését? A szurkolói kultúra vagy a látvány hiányában?
– Ebben a kérdésben nem a nézőket okolnám. Egy látványos, minőségi, eredményes játékra manapság is megtöltik a tribünöket. Örvendetes dolog, hogy akárcsak külföldön, nálunk is kezd egyre több férfi beülni a sportrendezvényekre feleségével és gyermekeivel.
