Messi pontmentő mesterhármasa

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – Döntetlen az El Clasicón, Inter-siker a milánói rangadón. Három csúcsrangadót is rendeztek hétvégén Európa élbajnokságaiban. A kiábrándító Bajnokok Ligája-szereplés után a Barcelona és a Real Madrid fantasztikus mérkőzést játszott egymással a Nou Campban a spanyol élvonal 26. fordulójában: a 150. El Clasicó 3-3-as döntetlennel ért véget. Messi mesterhármasa csupán egy pontot hozott a 45 percet emberhátrányban játszó katalánoknak a két gárda örökrangadóján, úgy, hogy az argentin utolsó találata már a hosszabbításban esett.

Gazda Árpád

2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00

A másik oldalon Ruud vanNistelrooy kétszer volt eredményes: az első góljavezetéshez juttatta a vendégeket, akárcsak amásodik, de Messi tartotta vele a lépést, ésRamos góljára is még időben válaszolt.Nem használta ki a Barcelona botlását az FCSevilla, amely 1-0-ás vereséget szenvedett a Tarragonaotthonában.
Olaszországban a milánóiakderbijén – az örökrangadót 14 évután rendezték délutáni időpontban –az Internazionale 2-1-re verte az AC Milant. A kiírásszerint a San Siróban „vendégeskedő” piros-feketékRonaldo révén még vezettek – a brazil csatáregykori csapatának lőtt gólt –, ám a másodikfélidőben az Inter fordítani tudott: Cruz ésIbrahimovics egymásnak készítették elő amásodik félidőben csapatuk góljait.
A Bundesligában az utóbbihetekben magára találó Bayern München aWerder Brement fogadta. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébejutott bajorok, bár vezettek, végül 1-1-re zártaka brémaiakkal, így a német bajnokságnegyedik helyén állnak, míg a Werder másodika táblázaton.
Angliában az FA-kupanegyeddöntőit rendezték hétvégén,ám két élcsapatnak, a Manchester Unitednek ésa Chelsea-nek meg kell ismételnie mérkőzését.A Vörös ördögök a Middlesbrough otthonábanjátszottak 2-2-es döntetlent, míg a londoni Kékeka vendég Tottenham Hotspurral nem bírtak: 3-3-ravégződött a találkozó, úgy, hogyLampardék 1-3-ról álltak fel.

Hírösszefoglaló


Primera División, 26. forduló: FC Barcelona–Real Madrid 3-3, Levante– Villarreal 0-2, GimnasticTarragona–FC Sevilla 1-0, Getafe–Recreativo Huelva 1-1, RacingSantander–Espanyol 1-1, Betis Sevilla–Real Zaragoza 1-1, RealSociedad–Real Mallorca 3-1, Celta Vigo– Athletic Bilbao 1-1. AzAtlético Madrid– Deportivo La Coruna és az Osasuna–FCSevilla találkozó lapzárta után értvéget. Az élcsoport: 1. Barcelona 50 (53-25), 2.Sevilla 50 (46-24), 3. Valencia 46/25, 4. Real Madrid 45, 5. Zaragoza43.

Bundesliga, 25. forduló: FCNürnberg–Eintracht Frankfurt 2-2, Energie Cottbus–AlemanniaAachen 0-2, VfL Bochum–Borussia Dortmund 2-0, Hannover 96–FCSchalke 04 1-1, Mainz–Arminia Bielefeld 1-0, BorussiaMönchengladbach–Hertha Berlin 3-1, VfB Stuttgart–VfLWolfsburg 0-0, Bayern München–Werder Bremen 1-1, HamburgerSV–Bayer Leverkusen 0-0. Az élcsoport: 1. Schalke 50, 2.Werder Bremen 47, 3. VfB Stuttgart 46, 4. Bayern München 44, 5.FC Nürnberg 37.

Serie A, 28. forduló:Sampdoria– Cagliari 1-1, Siena–Ascoli 0-1, Torino– Catania 1-0,Chievo–Messina 1-1, Reggina–Lazio 2-3, Palermo–Fiorentina 1-1,Empoli–Livorno 2-2, Atalanta–FC Parma 1-1, Internazionale–ACMilan 2-1. Az AS Roma–Udinese találkozó lapzártaután ért véget. Az élcsoport: 1. Inter73/27, 2. AS Roma 54/26, 3. Lazio 46/27 (44-21), 4. Palermo 46(42-33), 5. Empoli 42/27.

Ligue 1, 26. forduló:Toulouse–AS Monaco 1-1, Girondins Bordeaux–Sochaux 2-0,Nice–Rennes 1-1, Nantes– Nancy 2-1, Lorient–Lille 0-0, Troyes–Valenciennes 1-3, Le Mans–Saint-Étienne 2-1. A Lens–Sedan,a Paris Saint-Germain–Auxerre és az Olympique Lyon–OlympiqueMarseille találkozó lapzárta után értvéget. Az élcsoport: 1. Lyon 61/27, 2. Lens 48/27, 3.Lille 43 (36-25), 4. Toulouse 43 (31-29), 5. Bordeaux 43 (30-29).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat